2010. június 28., hétfő

esti gondolatok

Egy nehéz nap után álmodozom. Mondjuk, egy pohár borról. Rozé. Talán az volna a legjobb.
"... Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsös-kertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak semmit városi múltamról... A borok élnek és dohognak a pincében, a diófák lombjai között kövér darazsak dünnyögnek messze, a mélyben hajó úszik..., árut hoz és visz egy megbékélt világ jó szándékú népei között, a népek örök országútján, s Pannónia szőlőskertjeiben az éneklő lányok megmosták fehér lábukat és tapossák a fürtöket. Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosai és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves; nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kiknek egykor meg akartunk bocsátani. A tájast nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos minden világi hiúság, nem bírja a bort. Ennek a pillanatnak élek; amit addig csinálok még, csak előkészület, magam sem tartom sokra. Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint. Mikor az első csillag feljön, kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Éltünk, nem éltünk, kinek fontos igazán?... Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.." 
...így írt Márai... 
Mielőtt megöregszem, előtte szeretnék pincét. 
De most, leginkább egy pohár rozéra szomjazom.

2010. június 27., vasárnap

a dunántúli dombokon

Újra a dunántúli dombok közt!!! Nem tudom, miért, de ez olyan nagyon kedves a szívemnek! Reggel egy nagy serpenyőnyi finomsággal búcsúztam el egy néhány napra az én kis kedves otthonomtól. Ropogósra sütöttük a szalonnát, s amikor már aranyra színeződött, dobtunk bele egy szépen felszeletelt hagymát, egy kisebb maréknyi kolbászkarikát. Na, és ami a lényeg: egy csíkokra metélt zöldpaprikát... amikor már mennyei ízek szálltak a reggelbe, ütöttünk rá két tojást... aztán meg még egyet! Zsupsz, rá a fedőt.......
Kíváncsian várom, milyen lesz  itt....

2010. június 26., szombat

egy édes gondolat a zsályáról

Sokat készülődtünk, hogy a virágaimat társítsuk a megfelelő süteményekkel! Várták már többen a fotókat is róluk. Azt hiszem, egészen szépen sikerültek a kis napfény-műteremben - bár talán nagyzolás ilyet mondani...
És persze, nem maradhatott el a kóstoló sem! Engem leginkább a zsályás-csokis varázsolt el. Igaz, a zsályáról már írtam: ugye, azt mondják róla, minden bajra jó orvosság! De hogy a konyhában is ilyen sokoldalú... amilyen finom és különleges volt tésztaköpönyegben kisütve, köretként, éppoly finom a vékony cukorkéregben. A kissé keserű csokival olyan remek társítás: gondoltam, hogy jó lesz, de hogy ilyen telitalálat.... azt hiszem, ez mindenkit el fog bűvölni!
A levendulás csoki is különlegességnek számított, de ez annál sokkal kerekebb íz, eléggé aromás... szóval ezt ki kell próbálni! Ezt is!

2010. június 22., kedd

levendulaszüret

Csodálatos hétvégét töltöttünk Tihanyban, a levendulaszüreten! Ami eddig Zebegény volt, az most már Tihany... talán beleszerettem? A kandírozott virágok nagy sikert arattak, és ez igen sok új gondolatot ébresztett bennem! Készül is most sorra a sok kandírozott virág, itt próbálkoznak száradni a tálcákon a levendulák, a körömvirágok, sarkantyúkák. A levendulás sütikből is került egy pár újdonság a receptes könyvbe.
Azt kérdezték sokan: ezeket meg is szoktunk enni?! Hát hogyne! Mi másért is készítenénk őket? Bár ma egy egyszerű ebédünk: néhány "talált tárgy" egy szelet kenyérre, befedtem egy szép szelet sajttal, és be a sütőbe! Egészen addig, amíg a sajt sóhajtozni nem kezdett a tetején... akkor már csak egy perc, míg egy picit megszínesedik.

2010. június 18., péntek

szalonnás-somlekváros tarhonya, avagy zöldséges rétes?

A tálba először egy adagnyi szalonnával pirított tarhonya került, mondhatni, maradék. Szépen megsimítottam egy jó evőkanálnyi somlekvárral, beborítottam reszelt füstölt sajttal, aztán zsupsz, be a forró sütőbe! Amíg szépen megpirult, azon vitatkoztunk, hogy kellene-e megkoronázni egy tükörtojással?! De nem döntöttük el, és aztán felébredtem... és mivel ma is álmosító eső veri az ablakot, úgy gondoltam, csak sütni kellene valamit. Igaz, a holnapi Levendulafesztiválra már elkészült a tengernyi kandírozott levendula, most hűl a levendulával illatosított piskóta és a kis, cukros-levendulás kekszek! Gyorsan összeütöttem egy zöldséges rétest, mert volt egy doboznyi vegyes zöldség a hűtő mélyén, és került mellé egy fél kínai kel is... a zöldséges rétesben is az a csodálatos, hogy nincs rá tuti recept: lereszeled, összevágod a kezed ügyébe akadó zöldségeket, aztán megfűszerezed: attól függően, mifélék pirulnak a lábosban. Oda kell egy kicsit kapatni, meg egy csöpp cukor is elkél, hogy igazán kiemelje az ízeket! Ma került bele egy kis friss szurokfű, szójamártás és egy kevés chili, éppen csak. És vajas tésztában sült!

2010. június 16., szerda

lecsóóó

A fülledt meleg ideidézte egyszer csak a lecsót. Mert ha nyár, ha magyar nyár, akkor lecsó!! Még mindig nem olcsó a paprika, de üsse kő: legyen ma lecsó! Délidőn  már ott sistergett a hagyma, egy maréknyi belekarikázott kolbásszal, és akadt még egy adag a tavalyi húsos paradicsomból: mintha a tavaly augusztus libbent  volna bele a déli zivatarba! Hiába, az ilyen nagyon egyszerű étkek, amik a legteljesebb élvezetet adják, hiszen benne minden aminek ott kell lenni: az édes, a sós,  a csípős, benne a nyár íze és a galamb éneke, az eső koppanása, a nap perzselése: a magyar nyár....

2010. június 9., szerda

napsütés és szalontüdő

Végre itt a nyár! Olyan jó, hogy a kis házikóm az árnyas fák közt bújik meg, így a forróságban is üdítő a félhomályos szobában dolgozni. Egészen szépen haladok az új könyvemmel, és olykor egy kicsit kiszaladok a kertbe. A rózsáim kezdenek magukhoz térni, egyre szebben virítanak. Ma már egy csokorra való köröm virágot is sikerült szednem, sőt, az út mentén végre elkezdtek nyílni a levenduláim! Őket is kandírozom az új módszerrel,
kíváncsi vagyok, milyen lesz!
Azért ma muszáj volt kiszaladnom a piacra, mert nagyon piac-hiányom volt már.Becserkésztem egy kis friss, zsenge tököt főzeléknek, aztán nem tudtam megállni, vettem egy kis tüdőt. Olyan rég fáj a fogam egy kis szalontüdőre, zsemlegombóccal, tejfölös-pikánsan, babérral, csöpp mustárral.... már meg is abáltam, úgyhogy nemsokára hozzá is fogok! Igaz, rajtam kívül nem nagyon díjazza ezt itt senki se, de hátha beesik majd egy vacsora vendég, akivel majd megoszthatom...

2010. június 6., vasárnap

az egyik legfinomabb mártás

Haragos zöld minden, amint kiszaladtam reggel a fenyvesbe, a forró napsütés ellenére csupa harmat volt minden! A vadrózsákat megtépázta a vihar, a bodzák is lehullottak, de gyönyörű papsajtmályvák kezdenek nyílni, egy egész kis rétnyi van belőlük! Ez már tényleg a nyár kezdete!

Eszembe is jutott nyomban, hogy a szezámos csirkéhez valami igazi nyáridéző mártást tálalok: azt a jó kis csípős-mézes-paradicsomosat, aminek már annyian elkérték a receptjét! Ez pedig annyi, hogy kell hozzá ketchup, méz, csípős paprikakrém. Aztán beleaprítok jó sok fokhagymát, friss bazsalikomot, szurokfüvet, és petrezselymet. Nem árt, ha az ízek összeérnek, de legtöbbször erre nincs idejük... ja, hogy a mennyiségek? Hát ez az, amit érezni kell... a jó meleg délutánon meg szépen száradnak a kandírozott mályvavirágaim!

2010. június 4., péntek

csalánfőzelék vacsorára

Amióta elolvadt a hó, fenem a fogam egy jó kis csalánlevesre, vagy csalánfőzelékre.
De valahogy idén úgy alakult, hogy nem került rá sor! Egészen máig! Reggel, amikor körülnéztem a kertben,
láttam, hogy a sok eső hatására egészen új helyeken is sarjadt zsenge csalán. Tépkedtem is nyomban egy egész kosárra valót, mert már szinte ellenállhatatlanul kívánkoztam friss zöld után! Aztán újra eleredt az eső - ami már manapság nem újság - és így ebédre le is készült: jó fokhagymásan, frissen őrölt borssal, hasonlóképpen, mint a spenót. Csak üdébb és zöldebb, de még az íze is!Igaz, ma egyedül lakmároztam belőle ebédre, de kíváncsi vagyok a hatásra, amikor holnap feltálalom....
Néhány szál rózsa várt a rózsás hálóban, míg a városban dolgomat intéztem.... valaki igazán meg akart lepni vele... sikerült!

a mókusom

Végre láttam újra a mókusomat! Napok, sőt, hetek óta nem jött elő, amikor kint bóklásztam, lehet, hogy csak az eső miatt? Már aggódtam, hogy elköltözött! De délelőtt ott szaladt át előttem az úton! Egyenesen, fel a mogyoróra! Csupa új ötlet kavarog a fejemben. Nem is tudom, melyikkel kezdjem! Azt hiszem a hétvégén a fűszerkert illatos virágain lesz először is a sor. Aztán majd közben még sort kerítünk a rózsáimra is, ha kicsit lerázzák magukról a súlyos vízcseppeket. Van olyan bokor is, amin a virágok már alig élnek...

2010. június 3., csütörtök

kutyablog és a rózsák

Ebben a szomorkás időben alig tudom kidugni az orromat a kunyhóból. Elolvastam kedves tördelőmnek a kutyablogját, és egészen elérzékenyültem tőle! Úgy látszik, az újságban megjelent cikkeim életre kelnek: barátnőm is nemrégiben vitt haza egy szomorú szemű kutyust a menhelyről, most pedig a Gyula is...
Aztán, mivel túl sok kedvem nem volt ma holmi komoly tevékenységekhez, s kénytelen voltam papírra vetni néhány mélyen szántó gondolatomat - miket is beszélek, hol van már a papiros!!! szóval nekiláttam a kandírozott virágaimat rendszerezni valamiféleképpen. Szépen száradnak a kamrában a dobozokban, s minden dobozból olyan finom tavasz-illat száll ki, amikor felnyitom őket! Igen, itt a nyár, se vele együtt érkeznek a rózsák is! Az eső ugyan kissé agyoncsapta őket, de talán kisüt a nap, és felélednek, kivirulnak! Már ki is néztem magamnak két szép bokrot a kert végében, amikre fáj a fogam: már csak napsütés és jó kedv hiányzik hozzá!

2010. június 1., kedd

illatos kakukkfű

Térdig gázoltam a vizes fűben, de amikor egy kicsit csendesedett az eső, muszáj volt kimennem, mert úgy érzetem, ma végre találok sok szép csiperkét! A múlt héten is lekéstem a doktor úr alig valamicskével előttem járt arra, és begyűjtötte az aznapi termést. Aggódtam ma, hogy ebben a hidegben a gomba se dugja ki a fejét: de tévedtem! Egy kisebb kosárra való szép erdőszéli csiperke, és egy jó maréknyi friss virágú kakukkfű volt a zsákmány! Az elhagyott kisvasút töltésoldalát teljesen beborította már a kakukkfű, így, nem háborgatottan.
Nos, a gomba már azóta el is készült: az idei első hagymákkal, egy kevéske zöldséggel, jó kövér tejföllel és illatos kakukkfűvel: ellenállhatatlan mártás! Apró kis csicseriborsó-fasirtok érkeznek majd hozzá vacsorára. S a tűzhelybe is begyújtottam, fűtse csak fel a konyhát, miközben a kis napraforgómagos cipócskák megsülnek.
Ígértem, hogy beavatom az érdeklődőket a kakukkfű- virág tartósításába, de ez legközelebbre marad!

Mesélek a bornak - arról, hogy a jó tettek a legfurcsább helyeken is születhetnek

  Ragyogó őszi nap volt, amiről Hamvas Béla úgy ír, hogy „arany napok”. Amikor a lomb minden rezdülésében ott a fény, a szín, a ragyogás. Im...