2010. november 22., hétfő

valamiért rohan a világ..

... és nem tudom, hová. Azt sem tudom, most épp velem is merre tart. Napról-napra tűzök ki új célokat, kicsi lépéseket, hogy szépen lassan kikerekedjen az élet. S amint egy ajtón beléptem, ott a következő. Várni nem lehet, mindig tovább kell lépni. Miért? Miért nem lehet egy kis csöndes, magunkba fordulás? Egy átölelő este halk zeneszóval, halkan csurranó szép borral, egy jó könyvvel, vagy csak úgy, elnézni a semmibe... Szalonnát sütni, nyárson, lassan forgatni parázs felett: mióta kívánom a jó sült szalonnát, a kormos-zsíros kenyeret, a parázson sült hagymát, s úgy szaladt el ez az esős nyár, hogy nem jutott belőle egyszer sem. Aztán jött az ősz, és a mosolygós napok egyikén ott ropogott a tűz az erdő szélén: és nem volt rá idő, hogy a máglya parázzsá szelídüljön: megint az idő volt a ludas abban, hogy a lángok megkapták a szalonnámat, a zsír rácsöpögött, a kenyér kormos lett, meg zsíros, a hagyma meg nyers maradt. A szertartás, az tűnt el belőle a nagyhangú tolakodók, meg az idő miatt. És ott is rohantunk, nem várhatott semmi: a falevelek hulltak halomba, a madarak még énekeltek az októberbe, a kökörcsinek mosolyogtak ránk a fűből, bakancsom belekapott az avarba, és sietni kellett, ott hagyni az erdőt... és várni az újabb reménységet, hogy lesz még idő, lesz még időnk egyszer megsütni azt a szalonnát, úgy, ahogyan azt kell: pirosló parázson, lassan, ropogósra...

2010. november 7., vasárnap

pasztellszínekbe...

...öltözött a világ. E héten volt, amikor olyan ködös reggelre ébredtünk, hogy az orrunkig se láttunk. Az Alföldön autózva pedig egészen elszelídültem attól a sok pasztell-árnyalattól, amik szegélyezték az utat: az esőmosta juhar-sárgák, az ezüstfa szürkésen bársonyozó levelei, fakó-szőke nádak, kórók, belesimuló erdeifenyő-zöldek... a földeken gépek szántottak, szeretnivaló csokoládébarna rögöket forgattak az ekék. Barátságos meleg simogatott, és édes napsugár kísért. Bizony, itt az ősz... készült ma is diótinta, és jó kis zselé az utolsó rózsaszirmokból - ó, hányszor gondoltam már ezen az őszön: ez az utolsó virágszirom, s aztán jöttek újabbak, feslettek új bimbók... de most mrá úgy tűnik, végérvényesen beköszöntött az ősz. Talán lesz időm megfesteni is!

2010. november 2., kedd

csend...

Az emlékezet napjai ezek: a puha csöndé. Jólesik elmélázni a bágyadt napsütésben, felidézni régi történeteket. A drága dédiről, keresztapámról, a zsémbes nagynénikékről, a tanárokról és mindazokról, akik már itt hagytak bennünket. Arany levelek borítják a temető útját, s méltóságteljesen hullanak alá, alkonyatkor száz meg száz kis mécses pislákol reszketegen.
Csöndes, szép hétvége volt ez: ízes beszélgetésekkel, pompás ételekkel, szép badacsonyi borokkal, s déltiroli süteménnyel.
Az idillt Diana Krall sem törte meg, sőt, egy fantasztikus zenei élménnyel lettünk gazdagabbak! Kellenek ezek a meghitt napok, hogy visszatérhessünk aztán a hétköznapok egykedvűségébe, a könyörtelen harcba! Ma készült is már egy újabb: pitypangzselé, no és a jó kis kedvenc, az almás rózsadzsem!

Mesélek a bornak - arról, hogy a jó tettek a legfurcsább helyeken is születhetnek

  Ragyogó őszi nap volt, amiről Hamvas Béla úgy ír, hogy „arany napok”. Amikor a lomb minden rezdülésében ott a fény, a szín, a ragyogás. Im...