2011. január 27., csütörtök

Bélszínekkel álmodó

Csodálatos bélszín sült egyben a tepsiben. No, a kemence is szép volt, ahová visszakívánkozott a tepsi még egy röpke időre... a szaftot még egyszer rácsorgattam a gyönyörű húsdarab tetejére, pici zöldborsok gurultak, félbehasított fokhagymagerezdek csúsztak le a felületéről... összeszaladt a nyál is a számban.... még néhány perc, és... és akkor megcsörrent az ébresztő... Azóta itt a számban az az íz, amit a végén nem is ízlelhettem meg... és a vágy, legalább egyetlen szelet, szép, rózsaszínű bélszín után...
Lágy Strauss-dallamok a fülemben, s veszem sorra a munkám receptjeit: épp a "cs" betűnél tartok: csokoládé minden mennyiségben, ehhez választottam a bécsi keringőket, a libegős mazurkákat.. a nyálam csordul a csokis krémek, piték, lepények, fagylaltok olvasásakor... Közben meg egyre azon agyalok: most akkor egy szép darab bélszínnel lepjem meg magam, vagy valami édes gyönyörűséggel vétkezzek?
Mert időm, az nincs éppen főzni, így hát marad az online-kóstolás, vacsorára meg valami gyorsat bedobok a sütőbe. Összegyúrok egy lágy tésztát, felét ellapítom egy cseréptálban. Erre jön a maradék húsos-gombás tészta, egy kis üvegnyi  a nyár ízeiből: bazsalikomos-fokhagymás paradicsom, a tészta másik fele. Megkenem egy kis zsírral, s most van újabb fél órácskám békében. Akkor majd egy kis reszelt sajttal bevégzem a művet, s maradhat is melegen a sütőben, mert  egy kis pogácsás borozgatásra vagyok hivatalos a falu végére, s ne maradjon mégse vacsora nélkül a konyha!

2011. január 23., vasárnap

Császármorza

Ausztria, az én nagy szerelmem! A büszke hegyek, a nyugalom, a békesség és nyugalom, a megértő kedélyesség. Elmenekülni egy kis völgy mélyén megbúvó falucskába, meghúzódni egy barátságos vendégház rejtekén. Reggel tehénbőgésre ébredni, el-elnézegetni, ahogyan legelésznek: előbb a sárga virágokat, azután a többit... hallgatni a zúgó patakot, szamócát szedni a a partján... beleborzongani a méltóságteljes fenyvesek zúgásában, s állsz csak közöttük szédülve... feltekinteni a csúcsokra, s aztán erődet összekapva, elindulni meghódítani...
Vagy télidőn elgyönyörködni reggelente, ahogyan felszáll a pára, s kibukkannak a hófödte csúcsok, kapni a sílécet, felfelé! Esténként forralt bort kortyolni a cserépkályhának dőlve, szalonnás gombócot, tiroli sonkát enni, megkoronázni a  napot császármorzsával... aztán meg Bécset megcélozni, s megint csípni belőle egy kis darabot: olyan rövid az élet, az egészre úgysem lesz elég, de legalább élvezni belőle egy-egy cseppet: újat, vagy nagyon kedveset
Búcsúzz úgy a hegyektől, hogy várjanak vissza, hogy legyen újra, új találkozás

2011. január 2., vasárnap

A szomjas malac

Itt az új esztendő, s amint azt fiatal barátom kívánta: ha jót nem tud hozni, legalább a régit rosszat hagyja hátra az elmúlt évben!  Nagy pelyhekben hull a hó, az ablakokról levertük a rég odafagyott jég-koloncot, s mintegy számvetés-képpen végigsiklottak a gondolatok az múlt történésein. Miközben a mozsárban durvára törögettem a malacnak való titkos fűszereimet, mialatt sörrel locsolgattam, hogy szép ropogósra süljön, s merthogy igen szomjasnak tűnt,  s míg az édes  lilakáposztát meg a lencsefőzeléket  kevergettem, elegendő idő volt ehhez. A desszert? Egy rumos aszalt gyümölcsökkel megbolondított mézeskalácspuding, ami ideidéző a még kísértő ünnepet: benne a szenteste illata, a fahéj, a citromhéj, a kardamom és a szegfűszeg házasságából született íz-orgia, egy tányérnyi karácsonyi emlék, melyben mennyei mannává egyesül minden maradék.

Fürj rózsamártásban - filmek, virágok, nyár...

Ülünk a lugasban, alkonyat mosolya játszik a lombokon, az asztalon fényűző lakoma: fürj rózsamártásban, színes rózsaszirmok ölelés...