2011. március 30., szerda

Édesség Nap

Amikor a szervezők kiötölték ezt a szombati mulatságot, még fogalmuk sem volt, hogy a győztesnek járó jutalom: 20 kg cukor, egyre értékesebb nyereménynek tetszik! S lám, ötvenheten szálltak versenybe. Nem is kifejezetten a díjért, mindinkább a dicsőségért! S amint azt láthattuk, mindenki a legprofibb süteményével próbálta meghódítani az édesszájúakat. Nem is volt ebben hiba, mert annyiféle finomság sorakozott fel: ilyenkor látszik, mekkora a kincs az emberiség kezében: hiszen szinte minden sütemény ott kezdődik: liszt, cukor, zsiradék, folyadék... és a titok meg abban, ami ez után következik. A titok, az évek hosszú sora alatt gyűjtött tapasztalat, meg a lelemény. És a lélek, meg a kéz érintése.
Ó, azok finom házi sütemények, amikben benne az otthon íze!
Azt hiszem, most itt is kell hagynom ezt a gépet, a virtuális élvezetét a süteményeknek, hogy magam is bedobjak valami hétköznapit a sütőbe: összekever, beönt, megsüt tipusú egyszerűséget...

2011. március 24., csütörtök

Böjti szelek fújnak

Végre engedett a tél, talán már melegebb napok jönnek. A minap nagy Budapesten volt dolgom, ott vetkőztem neki egy kicsit: no, ez azért csak abban merült ki, hogy a vastag kendőmet letekertem nyakam körül... beszívni a büdös város illatát: azt a jó szagot, ami mindig megdobogtatja a  szívemet!!! Pedig büdös, meleg, benne van a koszlott kapualjakból áradó bűz, az emberek és a kutyagumi szaga, meg minden, ami körúton belül szokásos. Azt hiszem, ez még igen zsenge gyermekkoromban érintett meg, s azóta is izgalmas érzéseket kelt bennem. És ha kisüt a nap, akkor meg még valami plusz báj benne! Szóval ezen élvezkedtem, s azon: elmerülni a tömegben, nem ismer senki, egy végeláthatatlan szabadság élménye kerített újból hatalmába. Mint egy idegen egy messzi városban, úgy volt jó.  Vagy menni még egy kicsit, csavargó idegenként.
Annál csak hazaérni volt jobb. De hol is az otthon...? Ahol a szívünk otthon van. Talán nem is a földrajzi elhelyezkedés a fontos, meg hogy milyen falak határolják. Otthon az, ahol rád köszönnek az utcán, nem tudsz elbújni, mert ismernek, megszólítanak, kérdeznek, kedvesen rád mosolyognak, vagy fintorognak... Az otthon bennünk van, meg azokban is kis egyszerű dolgokban, amik ezt jelenthetik: egy tál ételben, egy kedves szóban, egy csöndes és barátságos estében, a reggeli napsütés kávéjában... Olasz rántotta, Ágotától: ez is az otthonos ételek sorát gazdagítja: nincs benne semmi különös, mégis ízletes, finom, laktató. A zsömléket csöppnyi sós tejjel spriccelte be, mielőtt a tojásokat beleültette volna. Némi sajttal elegyített tejföllel locsolta meg, s ment is a sütőbe. Egy kis szerecsendióval egészítettem volna ki, de így is jó volt, minden sallang nélkül, csak úgy. Egyszerűen böjtben, otthonosan.

2011. március 10., csütörtök

Torkos csütörtök

.. és a tavasz még mindig nem akaródzik közelíteni! Hiába süt a nap, a reggelek hidegek! Bár ma már a kikelet csalhatatlan jeleit láttam: nem csak a ház előtt strázsáló csavartfűz takarja ki egyre jobban a selymit, de néhány kósza pitypangot is találtam a sátor alatt, a salakból előmerészkedni... no, de térjünk csak vissza a konyhába: azt a pitypangot még nem lehet elfogyasztani, pedig alig várom már, hogy egy nagy maréknyi zsenge levélkével tegyem vonzóvá a vacsorát! Torkos csütörtök: ma meg kell ennünk minden maradékot, aztán kezdődhet a böjt. Disznótoros vacsora volt két napja, a maradékai ma kerülnek elpusztításra. Ez a kis pesti disznóság igencsak ízletesnek mutatkozott: a májas kicsit csípős, a véres meg zsömlével készült, ahogyan az dukál. A kolbász elbírt volna még egy kis pirospaprikát, igaz, csak a színe okán, mert az ízében nem volt semmi hiba! És nem volna igazi a disznótoros, ha nem várta volna ott a sistergős karikákat lágyan fűszeres párolt lilakáposzta, pirított burgonya, s hozzá elegendő házi savanyúság. Hmmm most megesszük a maradékot, a kevéske bablevessel együtt, s körülnézünk a hűtőben, mit kell még a böjt előtt belakmároznunk. Aztán meg jöhet majd a pitypang, teljes valóságában!

2011. március 8., kedd

farsang farka: rózsafánk

Farsang farka, mondtam a lányoknak és igencsak vihogtak rajta: miféle úri huncutság lehet az. De azért nem volt ellenükre a fánk. Szerencsére idén hosszú volt a farsang, így jutott idő bőven arra, hogy sok-sok fánkot süssünk. És együnk! Mert ha nem mi, akkor sütött más! Nem mondhatnám, hogy végigettük az egész fánk-repertoárt, ami itt a munkámban is fellehető, de azért volt miből csemegézni. Így hamvazószerda előtt még elmerenghetünk a mazsolás farsangi fánkon, ami habkönnyű, és Erzsikénél jobbat abból nem süt senki se. Volt csöröge házi meggylekvárral, kakaóba forgatott kis gömböcök, amit épp most olvastam "busman fánk" néven, és ez nagy sikert aratott unokahúgaimnál is, meg a szomszéd házban. Éva barátnőm a speciális kisszentmihályi fánkokkal szívesen kínált volna, de nem vártuk meg, míg kisül: vagyis attól tartottunk, akkora siserehad gyülekezik a lábos körül, hogy nekünk nem is fog jutni belőle! Jutott viszont Tatabányán rózsafánk, ami csak azért volt egy kicsit lehangoló, mert így jómagam már nem fogtam neki az elkészítésének. Bár amit más süt, az sokkal finomabb! Az idei rózsafánkunkat István bácsi sütötte, precízen, az előírásoknak megfelelően: ahogy őt ismerem, vonalzóval szerkeszti ki a tepsiben sült pite téglatest-darabkáit, azt hiszem, ez alkalommal sem hazudtolta meg magát: a korongok szabályosan kivágva, megfelelő méretezéssel, körcikkenként bevagdosva, mérnöki rendszerben. De ha becsuktam a szemem, egy finom, omlós és ízletes, igazi farsangi csemegét ízlelhettem. Köszönet érte!

2011. március 3., csütörtök

kolbászízű búzakrém

Amikor elkezdtem a gabonapástétomokkal való ismerkedést, egyre-másra készültek a jobbnál jobb kenyérre valók: padlizsánból, karfiolból, csicseriborsóból, lencséből, és még ki tudja, miféléből: azt hiszem, bármiből tudok krémet csinálni. Csak legyen, aki meg is egye! Bár ebben nem szokott hiba lenni: általában először mindenki gyanakodva méregeti a tálat, vagy a megkent szendvicset. Aki parizeren meg turistafelvágotton szocializálódott, annak egy rémmesébe illik a jó kis currys csicseriborsó-krém, játékos lilahagyma-karikákkal a tetején. Igaz, nem túlságosan fotogének ezek az alkotások, ám annál finomabbak, s némi minimalista design-elemmel egészen szalonképessé lehet tenni őket! Lencsepástétomom tavaly egy mogyoródi megmérettetésen diplomát is kapott, és minden alkalommal szeretettel gondolok Borszéki Ágira, aki vagy húsz (jézusom!!!) évvel ezelőtt beavatott a felvágottakat kiváltó krémek rejtelmeibe. Azóta a recepteket tovább fejlesztettem, s minden alkalommal más-és más pici furfanggal tökéletesítem őket. Nemrég itt járt a fiatalság, a kentem nekik "kolbászkrémes" kenyeret. Jóízűen ették, mehetett az újabb adag, mígnem szóba került: mit is esztek ti most?! Azt a rémületet, ami kiült az arcukra: anyám, főtt búzát ettünk vajjal meg fokhagymával... de egyébként meg isteni volt! Köszönjük!

Mesélek a bornak - arról, hogy a jó tettek a legfurcsább helyeken is születhetnek

  Ragyogó őszi nap volt, amiről Hamvas Béla úgy ír, hogy „arany napok”. Amikor a lomb minden rezdülésében ott a fény, a szín, a ragyogás. Im...