Mahlzeit, Österreich

Szerelmem, Ausztria... minő jóság a gondviseléstől, hogy megint juttatott néhány napot, hogy élvezzem a hegyek barátságos vendégszeretetét! Több mint két méter hó, napsütés, szívélyes vendéglátás, aztán hóvihar és a fenyvesek nyugalma. És minden nap a helyi konyhák ízei. Az való igaz, hogy nyugati szomszédaink ízei nem vetekedhetnek a hazai zamatokkal, de egy hét alatt képet kaphatunk az osztrák falusi gasztronómia egyszerű és roppant találékony ételeiből. A sípályák ördögei körében oly népszerű Germknödel például egy igazán embert próbáló eledel. Fordíthatnánk élesztős gombócnak, ám a neve így mit sem mond. (Az osztrák konyhai titkokhoz nem elég németül tudni, ahhoz némi "osztrák nyelv" tudása is szükséges.

Ami németül Hefe, az itt Germ. De nem az egyetlen ilyen kis csavar: Aprikose=Marille, Grieben=Grammeln, Blutwurst=Blunzen, Quark=Topfen... és még sorolhatnánk.) A nyelvtani titkokat fejtegetni nem olyan izgalmas, mint a Germknödelt kóstolni: a puha kelt tészta középen hagyományosan szilvalekvárt rejt, és felhevített vajjal locsolják meg, mielőtt a cukros mák rákerülne. De kérhetjük vaníliamártással is...
A gombóc-országban isteni zsemlegombócokba lehet akadni: azt hiszem, ezek is az egyszerű emberek nagyszerű leleményei: hogyan kelhet új életre a szikkadt kenyér. A tiroli szalonnás gombóc párolt savanyú káposztával egyszerűen mennyei! Magyar szemnek a káposzta ugyan fakónak tűnik és elbírna egy kis tejfölt is, de a hegyek között  ez így való. Azt mondják, aki férfi, az legalább kettőt nyom be ebből a gombócból, de az igazán vagány az hármat is... hozzá vagy két korsó sört... Azért e kétféle gombócot nem javaslom egy étkezésre.
Bár, ha lehet utána valahol kényelmesen elheverni....

Harmatszedés

 – avagy a vajat lószarrá változtató boszorkány

Egyszer volt, hol nem volt, valamikor, réges-régen az embereket teheneket legeltettek virágos mezőkön, majd a jámbor jószágokat megfejték, s habos, jószagú tej föléből fáradságos eljárással vajat köpültek. A máshol inkább zürbölésnek nevezett munkafolyamathoz országosan ismert serkentő mondókák, s dalok keltek szárnyra az asszonyok szájáról, s hiedelemmondákból ismert volt a vajat lószarrá változtató boszorkány alakja is.
A magyar nép hitvilág mágikus eljárása  a nagyobb tejhaszon elérése érdekében  a harmatszedés volt, amely  művelet lényege a harmat összegyűjtése: valamilyen ruhadarabnak a füvön, legelőn, ritkábban  való húzogatásával történt, napkelte előtt vagy éjfélkor, gyakran meztelenül.
Az emberi találékonyság azonban az évszázadok alatt kialakult szokásokat alapjaiban megváltoztatta, amikor a nagyobb tejhaszon érdekében a vegyészek tudományaihoz fordult, s hipp-hopp, feltalálta a margarint. Amelynek ugyan annyi köze van csak a vajhoz, mint mackósajtnak a brummogáshoz, vagyis  az erre erősen elszánt egyének  rákenhetik kenyerükre. A kolloid szerkezetű, olykor halolajjal s más nyalánkságokkal boldogított, vitaminokkal, nehezen kimondható elnevezésű aromakomponensekkel dúsított,  megfelelő ph-ra beállított lecitines emulzió ma már mindennapi asztali élvezetek része lett.
A mondabéli boszorkány, úgy látszik, nem végzett teljes munkát, mert ha lószarrá változtatta volna a vajat, azt legalább trágyának lehette volna összelapátolni. De miután kenhető műanyagot varázsolt belőle büntetésül  a hajhász népnek, így aztán ehetjük, míg csak -  inkább előbb, mint utóbb -, bele nem pusztulunk: vagy ebbe, vagy mű-világunk másmilyen mű-anyagjaiba.
A mesém is tovább tarthatott volna – legközelebb pedig terítékre kerülhet az uzsonnaszendvicsek királya, a párizsi világot meghódító diadalmenete, de mindenekelőtt is Salzburg és a Pinzgau gasztronómiája. Rövidesen, itt!