2012. március 21., szerda
Egy pazar csicsókakrémleves
Ha valaki azt mondja nekem egy héttel ezelőtt, amikor szép nagy csicsókahegyekkel néztem farkasszemet a piacon, hogy a csicsókalevesről fogok áradozni a világhálón, azt a térdemet csapkodva röhögtem volna ki. Aztán a világ úgy fordult, hogy: tessék. Szóval szerdán a kosaramba kerültek a csicsókák, és akkor még fogalmam sem volt, hogyan fogják bevégezni küldetésüket. mert igen régen ettem csicsókát, és nem hagyta valami melengető kulináris élményként emlékét a szívemben. Amíg a receptjeimen dolgoztam, oda-odasandítottam: mert igen szemrevalónak tetszettek! És akkor jött egy álom, majd a valóság, és megkomponáltam a hihetetlenül finom csicsókakrémlevest. A megpucolt gumókat egy kevés leveszöldséggel meg egy darab hagymával csöndesen megfőztem, aztán egy kis tejszín, és jött a turmix! Belekóstoltam, és csak egy csöppnyi só kellett még hozzá. Amíg főtt, elgondoltam, hogy e seszínű dologba kellene valami életet vinni: mondjuk egy kis pikáns tökmagos-petrezselymes pesztó sokat lendítene a látványon... aztán, mint kiderült, az ízével remek összhangot adott! Gyurcika csodaládikójából került hozzá paszternákchips, hogy teljes legyen az élvezet! Kis unokahúgaim kinyalogatták a csészéket, de ami még inkább biztató: még megrögzött húsimádókat is lekenyereztem (vagy leleveseztem) vele, és még egy finnyás informatikust is sikerült rábírnom arra, hogy legyen részese a csicsóka élvezetének! (Ami nagyon nagy eredmény, mert az ilyesféle figurák azt hiszik, a pizza dobozban terem, a tarhonya bokron, a csicsóka egy gyermekdal, de legalábbis rokona a csicseriborsóbablencse-kezdetű dalnak, és ha megkérdezik, mit ennének, egyedül csak a rántott húsig jut el szegényes fantáziájuk.)
2012. március 13., kedd
A csíramálé rejtélye
A hagyományos magyar népi konyhánk egyik finom édessége a csíramálé. Alapanyagai: csíráztatott búza liszt, és víz. Régen tepsiben sütötték és kockára vágva kínálták, a széle megsült, a közepe pudingszerű és édes szirupban tocsogott. Országszerte több név alatt ismert: csiripiszli, kotés, kötis, biracs, szalados. Jókai Mór „Az Aranyember” című regényében így ír róla „fenséges, mézédes csíramálé". Rendszerint a hosszú árnyékot vető didergő téli hónapok, az adventi és húsvéti böjtök kedvelt eledele volt. Egyszerű, olcsó, sőt mi több, igen egészséges és tápanyagokban gazdag étel.Na és hogyan készül?
A búzát lapos tepsibe vagy üvegtálba szórjuk és ráöntünk annyi vizet, hogy jól ellepje. Másnap tiszta vízzel alaposan átmossuk a szemeket. Biztos sikerre számíthatunk, ha a megduzzadt búzát tálcára vagy tepsibe tesszük, naponta leöblítjük, szitán lecsöpögtetjük, nehogy erjedésnek induljon. A szemek gyönyörűen kihajtanak, négy-öt nap alatt elkészül a „búzatésztánk”.
A málé készítésekor a kicsírázott búzát szűrőben, folyóvíz alatt átmossuk, és húsdarálón ledaráljuk, vagy erős turmixgéppel, a vizet hozzáadva, több részletben, óvatosan pépesítjük a csírát. Vigyázzunk, a csíraszálak könnyen rátekeredhetnek a késekre!Ezután a vízzel alaposan elkeverjük a pépet. Egy szűrőbe konyharuhát terítünk, és a beleöntjük. A vásznat összetekerjük és alaposan kifacsarjuk, a tejszerű, édeskés folyadékot felfogjuk, és egy pohárnyit félreteszünk belőle. A többit csomómentesre keverjük annyi liszttel, hogy sűrű, piskótatésztához hasonló masszát kapjunk. Ezt tepsiben, szép lassan megsütjük.
Nos, így tettem, és pillogtam befelé a sütőbe: hogy mi is lesz ebből. És láss csodát! Tartottam magam a receptúrához, hagytam, hogy kihűljön, szépen megdermedjen.. kár, hogy rajtam kívül senki, se senki nem akarja megkóstolni, inkább a tegnap a piacra került termékeimnek volt sikere: a hétféle gyógynövénnyel ízesített lekvárokról majd bővebben, legközelebb!
2012. március 1., csütörtök
Okosságok avagy a vizahólyag rejtélye
Receptjeimmel való munkálataim során olyan szavakba botlottam, amikről nagyjából fogalmam sem volt. Első olvasatra ilyen volt az annóna (más néven cserimoja), a tarama a Syllabub, a parmacet, az organtin. Nos, hogy mások is okulhassanak belőle, egy kis szótárt fogok készíteni ezekhez. Most ugyan fokhagymás oldalas illata lengi be a konyhát, és nem zsírban sült, hanem egy nagyon elmés kis szerkezetben. Nos, erről is fogok írni bővebben. (Ezekhez most már csak idő szükségeltetik). E rövid kis bejegyzésemet most azzal toldanám meg, Kedves Olvasó, hogy megtudd, mi is az a vizahólyag (hátha e tudás birtokában szebbnek látod majd a holnapot!): a vizahólyag fehérborok derítésére és kocsonyásításra volt használatos régebben. A viza (édesvízi hal) szárított úszóhólyagjából készítették. Ma már másféle anyagokat használunk erre, a konyhában zselatint, habfixálót, egyéb instant készítményeket. Rákosi Viktor, a XX. század elején dolgozó újságíró és humorista vidám novellájában ír a vizahólyag felhasználásról "Élénk derültség a borban" címmel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Mesélek a bornak - arról, hogy a jó tettek a legfurcsább helyeken is születhetnek
Ragyogó őszi nap volt, amiről Hamvas Béla úgy ír, hogy „arany napok”. Amikor a lomb minden rezdülésében ott a fény, a szín, a ragyogás. Im...
-
… erre is emlékeztünk ebben az évben. Így, az év vége felé, amikor már hólepel alatt szunnyad a kert, a lélek a Szent estére ké...
-
Kicsit meglepődött a Paprikatv stábja, amikor a határba navigáltam őket. Csodálatosan illatoztak a virágba borult akácok, a kinézett helysz...
-
A Rózsakunyhó kertjében a termés egy része megszárításra kerül. Miután többször is megemlítettem a sörkollektoros aszalót, amelyet édesan...