2012. december 14., péntek

A mi karácsonyunk

Egy kis ízelítő a mi karácsonyi készülődésünkből. A Rózsakunyhóban a levendula-szezon kitartott adventben is, de már egy kicsit előre is tekintünk: a rózsa-évbe...
                                                   Kopogtató galagonyából: a rét kincsei



                                                          Rózsám a télben is virágzik

                                                          Decemberi délutáni hangulat

                                                    A konyha újdonsága: a kanalas fogas

                                           Egy pár kincs a Déditől is végre felkerült a falra

                                Ahogy a fény egy röpke félórára is, de bekukucskál az ablakon…

                                       Anyukám által készíttet szaloncukor többféle ízesítéssel, 
                                              garantáltan adalékmentes! (és nagyon finom…)

                                           (Folytatom hamarosan, addig is: www.rozsakunyho.hu)

2012. december 5., szerda

Adventi gondolat - margarétás történet



Sok évvel ezelőtt hihetetlenül sok munkám volt, a gyerekek kicsik voltak: szükségem volt háztartási segítségre. Hosszú tépelődés után került hozzánk Éva. Hetente egyszer biciklivel érkezett, egy csokor margarétát hozott kertjéből, vázába rendezte. Míg vasalt, míg takarított, mindig énekelt. Jó volt a közelében lenni. Aztán egyik nap, amikor mindent elvégzett, szólt: többet nem jövök. Miértre nem volt felelet. Éva nem jött többet.
Hiányzott. Nem csak a munkája, a szíve, a lelke.
    Aztán hónapokkal később egy levelet hozott a posta. Feladóként valami homályos utalás volt valami messzi helyre. Elnézését kért, amiért eltűnt, de rettenetes helyzetbe került, családi bajok miatt két fiával bujkálnia kell. Életét mentené meg tizenötezer forint.
Fájdalmas levél volt, nem tudtam, mit kezdjek vele. Elveimmel ellenkezik, hogy pénzt adjak bárkinek, inkább adok olyat, amire szüksége lehet: ételt, gyógyszert, bármit, vagy segítek neki. De Éva segélykiáltása a szívembe markolt. Mégsem tettem hetekig semmit.
Aztán eljött mikulás napja, amikor is a felettem gyülekező sötét fellegekből rám szakadt a borzalom. Az addig jónak és biztosnak hitt életembe hirtelen és váratlanul beütött a baj, és nem tudtam, mit kezdjek vele: legszívesebben világgá szaladtam volna, ha nem tartott volna vissza egy csapatnyi cseperedő gyermek. Könnyeimen át egyszer csak Éva borítékjára tévedt szemem, és abban a pillanatban belém sajdult a fájdalom: nyomorúságos lelkem együtt érzett a másik szenvedővel. Egy csomagba mikulásajándék került két fiának, finom csemegék, és mellé az „életet mentő” pénz, hátha még nem késő…
Száguldottam őrült módján az erdőn át, reszketett minden porcikám, gondoltam, útközben még meghalok, de majd’ szétvetett a düh és a fájdalom. A messzi faluban hamar ráakadtam a düledező házra, délelőtt lévén senki nem volt odahaza, így hát a kapura akasztottam a csomagot: hátha nem ázik el a hóesésben…
Hazafelé még azon tanakodtam: lehet, Éva már nem is ott lakik, lehet, hogy a csomagot ellopják, vagy már nincs is mit megmentenem vele… de a jó tett érzése egy kissé csillapította fájdalmamat.
Hetek múlva újabb levelet kaptam: Éva megkapta a csomagot, köszöni, és tudja, hogy csak én vihettem neki. Azt írta, amint módja lesz rá, megadja a tartozását.
Ha egyszer keresne, valahogy csak megtalálna
Rég nem lakom már ott, a régi házban.

2012. december 2., vasárnap

Adventi gondolat, december 2.



Tegnap a decemberi napsütés belopódzott a szobába, szivárványos mintát festett a falra. Igazán szívet melengető volt, amíg adventi gondolataimat írogattam...
Mi is az a szeretet?
„A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személy viszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos „tárgyához”, hanem a világ egészéhez. ” írta Erich Fromm.          Nemrégiben egy szakácskönyvet lapozgatva olvastam, hogy a tortában is az a jó, hogy annyi szeletre vághatjuk, ahányan csak vagyunk… végtelen tehát, akár a szeretet?
De valójában mi is a szeretet, végtelen-e, és elfogy-e?
Bizony, érdekes gondolatok.
Egy bölcs tanárom azt mondta, a szeretet egy állapot, a szeretet állapota, ami lehet állandó. Egészen más, mint például a szerelem, ami egy érzelem, s épp ezért szenvedélyeket korbácsolhat, és mulandó.
De honnan is tudhatjuk, mi a szeretet? Miből tudjuk meg, hogy szeretünk-e valakit szeretettel, ő szeret-e minket szeretettel? Amikor reggel az édesanya kávét főz, szendvicset vajaz, csomagol, a maga sütötte kenyerében ott lehet érezni a szeretetet. Amikor a nagymamánk aggódva hív fel telefonon, amikor vár, elénk jön, akkor biztosan szeret. A legjobb barát, aki mellettem áll a bajban, nem szól, csak hallgat, s megfogja a kezem: érzem, hogy benne is a szeretet van irántam. S a kiskutyám, amikor a kapuban csaholva fogad, s alig várja, hogy megborzoljam az üstökét, vajon ő szeret-e? A cicám, az ölembe telepedve hízeleg, várja a simogatást… vajon az állatok tudnak-e szeretni?
A szeretet-nyelvekről hallottam hetekkel ezelőtt egy esküvői szertartáson. Hogy hány „nyelven” beszélhet a szeretet: apró ajándékok, elismerő szavak, minőségi idő, a figyelmesség, a testi érintés. Apró ajándékok, amelyek talán pénzbe sem kerülnek, de örömet okoznak annak, akit szeretünk. Az elismerő szavak, amik önbizalmat adnak, és olyan jólesnek! Az idő, amiből a legkevesebb van s talán szeretetünknek egyik legékesebb bizonyítéka, hogy időt áldozunk arra, aki fontos nekünk: mert az idő és a szeretet összetartozik. A figyelmesség, hogy érdekel a másik ember, figyelek gondolataira, problémáira, akkor is, ha megoldani nem tudom őket, de legalább együttérzésemmel megkönnyítem életét. A testi érintés, egy bátorító kézfogás, egy vigasztaló simogatás, vagy egy baráti ölelés: mind-mind olyan fontosak az emberi kapcsolatokban, bár sokszor félreérthetőek és olykor még meg is mosolyogják ezeket.
            S mégis, vannak olyanok, akik szeretnek, talán mélyen éreznek, és mégsem tudják azt kimutatni. S akkor honnan tudjuk meg, hogy ők szeretnek-e? Egyáltalán, meg tudjuk-e mondani, ki tudjuk-e fejezni azt, amiről sok mindent tudunk, s amit úgy hívunk: szeretet?


2012. december 1., szombat

Advent minálunk



 Odakint hullik a hó, esetleg feketén merednek az ég felé a fák ág-karjai, harapni lehet a hideget.  Korán leszáll az este, a jégvirágos ablak mögött csuda jó melegbe vackoljuk magunkat. A fényre vágyva gyertyát gyújtunk, vagy nézzük a kandallóban pattogó tüzet…
 Amint egyre nyílnak ki az adventi naptár ablakocskái, egyre fogynak a napok a Nagy nap előtt, úgy lesz egyre pompásabb a lakás minden kis zuga. A szép hosszú esték, az ünnepet övező napok olyan szép foglalatossága a lakás öltöztetgetése, dédelgetése! Az adventi koszorúk elkészítése után kopogtató kerül az ajtóra, egy kis örökzöld dísz az üdvözleteket gyűjtögető postaládára.  Fenyőfüzér keretezi az ajtót, futófények, fényfüzérek kacsingatnak az ásító ablakszemekből. A balkonládák őszről itt maradt kóró billegetése helyett kis „téli kert”-té válnak: a szorgos kezek örökzöld ágakat, a fenyőfáról lecsípett gallyakat, tobozokat, galagonya- és csipkebogyó-ágakat tűznek bele, ne szomorkodjanak ott téli, havas magányukban. 
S a szobában? Ünneplőbe öltözik a falióra, néhány borostyán-inda, s csillogó gyöngysor díszíti a csillárt. A vázákban finom illatú fenyőágak, a sok régi, kedves tárgy is karácsonyi ruhát ölt.  Déligyümölcsök üldögélnek kacarászva a kosárban, amott fényesre dörgölt almák csillognak. Ahová csak nézek, örömöt lel szemem, elidőz egy-egy szívhez szóló szépségen, megpihen egy meghitt hangulatú részleten, s ha leszáll az est, almát sütünk magunknak…

Mesélek a bornak - arról, hogy a jó tettek a legfurcsább helyeken is születhetnek

  Ragyogó őszi nap volt, amiről Hamvas Béla úgy ír, hogy „arany napok”. Amikor a lomb minden rezdülésében ott a fény, a szín, a ragyogás. Im...