2013. április 23., kedd

Tisztelet, tiszteletdíj, tisztesség



Milyen szép is a nyelvünk, hogy egy-egy tőből milyen gyönyörűséges szócsoportot lehet alkotni! Kedv, kedves, kedvtel, kedvesem, kedvesség. Tisztel, tisztelet, tisztesség, tiszteletlen, tiszteletdíj.
Nos, most ez utóbbiak gondolatsora miatt ragadtam tollat.
Idén eddig 5 alkalommal vettem részt ingyenes előadáson. Úgy volt ingyenes, hogy a részemről. vagyis a szervező kisírta, hogy nincs pénze, szegények, de szeretnék, és mégiscsak… és az áldott jó szívem megesik ilyenkor. Aztán az ingyenes előadásra jól öltözött hallgatóság érkezik gyönyörű, nagy autómobilokkal, és eszük ágában sincs könyvet venni, csak az ingyen kóstolóig várnak, aztán usgyí, el. ( Mert a szervezők kecsegtetnek azzal is, hogy jöjjek el, annyi könyvet vesznek meg, hogy az csuda! Egy kedves kis településen nemrégiben megegyeztünk, hogy az útiköltségemet kifizetik, aztán vesznek majd sok-sok könyvet.  Mivel megbeszéltük, hogy én honnan jövök, s ők hol vannak – így a távolsággal eléggé tisztában lehettek. Szívesen ide is írnám a Veszprém megyei település nevét, ahol az előadás előtti napon közölte a szervező: bizony, nem számítottak ennyi útiköltségre, még a felére sem. Amire gondoltak, az még a NAV által adható költségnek is töredékére rúgott. A hallgatóság pedig vett 1, azaz  egy könyvet.)
Legutóbb is eleget téve az invitálásnak, ahogy  illik, felkészültem, odautaztam – nem keveset.  Aztán az államtitkár úr késett, betettek még egy ingyen lovas programot, így kaptam a szünet és a vágta közt 13 váratlan percet, hogy előadhassam - az akkor még kávézó és kvarterkázó társasának, amit szerettem volna 25 percben. A távirányító nem működött, „nem szoktak ilyet kérni,” mondta a „kezelője”, majd ő nyomkodja nekem a gombot. Aztán a 10. percben belém fojtották a szót: irány a lovarda! Én meg illedelmesen végigültem az egész programot, nem tolakodtam az ebédnél - így nem is jutott nekem, se káposzta, se kávé, se egy köszönő szó.  Nem tudom, fontos-e, de én voltam a nap egyetlen nőnemű előadója.
Aztán egy újabb felkérés, egy olyan, országos rendezvényre, ahol nem kevés belépődíjat szednek, a kiállítóknak is mélyen zsebükbe kell nyúlni... és legyen ingyen fellépés! A sokadik időpont-egyeztetés, mert a sztárséfek időbeosztásához alkalmazkodni kell... igaz, én nem vagyok sztárséf, de el kellene dönteni, tényleg van-e rá igény, és tényleg fontos-e, hogy én, ott, legyek, az "érdekes" műsorommal. Ha nem olyan fontos, akkor felejtsük el a dolgot. Csak azért, mert érdekes, és mert majd cikket ír róla valaki a kiállítás oldalára, azért nem. Bohócnak már öreg vagyok, és tettem le már annyit az asztalra, hogy tényleg nem. Megjelent már több mint 80 könyvem, a minap is teltház volt a Virágkonyha előadásomon, az "önnek reklám" abban az időpontban, amikor már mindenki hazamegy, ezt nem, köszönöm.
Úgyhogy az ingyenes előadások kora lejárt, kedvesek, ilyennel ne is keressenek. Van-e egyáltalán értéke annak, ami ingyen van?! Kedves Érdeklődők, szeretném, ha megbecsülnék a szellemi munkát! Nekem is minden pénzbe kerül: az utazás, a cipő, a ruha, nem beszélve az előadásra való felkészülés, az IDŐ  – és akkor még nem is beszéltünk a kifizetendő kötelezettségekről, az állam által elkívántakról. Csak azért, mert derűvel nézem a világot, nálunk nincs kolbászból a kerítés, és több a koppnap, mint a hopp.Valószínűleg Ön is kap pénzt a munkájáért, nem igaz?!
Nagyon szívesen teszek eleget a meghívásoknak, örömmel megyek bárhová, de csak akkor, ha munkámat becsülettel honorálják. Vagyis: TISZTELETDÍJAT kapok: tiszteletet és tisztességes megbecsülést. Ahol az ÉRTÉKET becsülik, nem a tiszavirágéletű celebséget. Lejárt az az idő, hogy megessen mindenkin a szívem.  Tettek róla embertársaim, hogy meghozzam ezt a döntést: inkább kifekszem a fűbe, nézem a madarakat, babusgatom a szeretteimet, vagy festegetek jókedvemben, mintsem csak azért menjek el valahová, hogy ki legyen pipálva egy esemény.
Kedves Érdeklődők, kérem, vegyék ezt figyelembe, és ennek tudatában juttassák el felkéréseiket, melyeket nagy szeretettel fogadok!

Mesélek a bornak - arról, hogy a jó tettek a legfurcsább helyeken is születhetnek

  Ragyogó őszi nap volt, amiről Hamvas Béla úgy ír, hogy „arany napok”. Amikor a lomb minden rezdülésében ott a fény, a szín, a ragyogás. Im...