2018. április 26., csütörtök

Vedd? Szedd? Edd?



 

A dédi kertjében hátul, ahol nyaranta hűvös árnyat borított a pincetetőre az akác, május végén pedig a turbolya ontotta erős illatát, kora tavasszal medvehagyma hajtott. Amint lettek valamire való levelei, levesként láttuk a tányérban. Tejföllel, csöpp fehérborssal, semmi mixelés – hol volt akkor még a hipphopp-botmixer, csak úgy apróra vágva. Pirított zsemlekocka dukált mellé, és ettük, mert jó volt – és tavasszal mindig volt. Mici nénitől tanulta a receptet, tehát Bécsből importálta a készítését – Mici tante a Wienerwald déli lankáin gyűjtötte a friss tavaszi zsengeséget.

Amíg tartott a medvehagyma szezonja, ettük tejfölbe aprítva, friss kenyérhez, héjában főtt burgonyához, vagy salátaként. Amíg tartott belőle, került a konyhára, aztán jött a többi tavaszi zöld, a medvehagymát senki se hiányolta – örültünk neki tavasszal újra.

Olyan természetes volt a medvehagyma tavasszal, mint később a bundában sült akác, vagy a bodzafánk – így szót sem ejtettünk róla feleslegesen.
 

Aztán sok-sok tavasz telt úgy el, hogy épp azidőtájt nem jártam a dédi kertjében, és eszembe se jutott a medvehagyma. Olykor, egy-egy túrán került a hátizsákba egy-egy csokorral, egy kicsi tavaszi nosztalgia, s éppen ezért írtam is róla a Kertbarát Magazinban, a Magyar Konyhában s a többi lapban, ahol publikáltam, örüljön neki más is.

S aztán egyszerre, ha nem csal az emlékezetem, talán egy évtizede lehetett, a medvehagyma hirtelen betoppant a konyhai divatba. Úton-útfélen lehetett medvehagymás kínálatba botlani, amely vendéglátós lépést akart tartani a trenddel, az ki nem hagyhatta a medvehagyma levest, a medvehagymás pogácsát, pesztót, gnocchit és társait. Szinte minden városlakót is lázba hozott a növény. Aki nem evett medvehagymát tavasszal, az nem is létezett talán.
 

Panellakó barátném is izgatott lett tőle, én meg jó szokásomhoz híven, meséltem neki: medvehagymás mesét. Madárdalos erdőről, ahol az égig érnek a bükkök, s alattuk lágyan ring az áprilisi szélben a medvehagyma szőnyeg. Itt-ott csillaglanak már fehér virágai, az erdőt átszövi a bájosan édeskés hagymaillat… tudtam róla mesélni, hisz oly sokszor voltam már részese túráink során a Mecsekben, a Gerecsében ennek az élménynek. Nosza, menjünk, mondta, ezt ő is látná, meg szedne is. Erdőhöz nem szokott, gyaloglást nem kívánó kirándulást terveztem, igazi városlakóknak. Szelíden zöldellő mezők közt autóztunk, aztán el, egészen az erdőig. Nos, most lesz hamarosan a csoda, még egy kanyar, s elébünk tárul a magasztos medvehagymás-bükkös, gondoltam, s izgatottan vártam, milyen lesz a hatás: panelból a természet templomába!

Az út szélén hosszú sorban autók sorakoztak, a fák közt rosszul öltözött emberek hajlongtak, és sarlóval vágták a zöld leveleket, nagy, fekete zsákokba gyűjtve gyömöszölték be az autókba. Trágár ordibálás mindenfelé. Nesze neked erdei idill.

 

És igen, mesélték vendéglős barátaim, hogy ilyentájt naponta több autó kínálja nagy zsákban a medvehagymát megvételre olcsón…

Aztán eltelt néhány év, és egyszer csak arról harsogott a média, hogy a medvehagyma veszélyes, mert össze lehet téveszteni a mérgező gyöngyvirággal. Mekkora balgaság, gondoltam, de amúgy igen hasznos információ. Mert felhívja a figyelmet arra, hogy nyakló nélkül ne álljunk neki ezt-azt szedni. Akkor is azt gondoltam, meg ma is: aki úgy gondolja, összetéveszthető, az NE gyűjtse! Senkinek se kötelező, se enni, se gyűjteni. (Érdekes: a medvehagyma iránti őrület kissé alábbhagyott azóta. Lassan visszatér a régi kerékvágásba, megtalálja a helyét, ott, ahová való.)
 

Aki biztosan felismeri, az gyűjtse. De csak annyit, amennyit megeszik. Eltenni sóban, olajban, fagyasztva nem érdemes, mert nem lesz már olyan jó, üde, friss íze. Beltartalmi értékéből is sokat veszít. Bármit is írnak róla hiteltelen források. Élvezzük akkor, amikor itt az ideje. Jövőre újra örülhetünk neki! Gyűjtsük kíméletesen, betartva az erdőtörvényt, és gondolva a JÖVŐre is.

Aki pedig nem bízik magában, tényleg ne szedje. De kérem szépen, ha annyira tetszik izgulni, hogy összetéveszthető, akkor miért is tetszik megvenni az aluljáróban, banános dobozból, a napbarnított alkalmi árustól?!

 

Mesélek a bornak - arról, hogy a jó tettek a legfurcsább helyeken is születhetnek

  Ragyogó őszi nap volt, amiről Hamvas Béla úgy ír, hogy „arany napok”. Amikor a lomb minden rezdülésében ott a fény, a szín, a ragyogás. Im...