füstös karamell

Nyár, nyár, nyár. Nem utaztunk messzire. Feküdtünk a fűben, hangyákat nézegettünk, hátunkat sütötte a nap. Sült halat ettünk papírból, miközben a nap lassan a hegyek mögé tévedt... Felmásztunk a Hegyestűre, újból rácsodálkozni a természet csodás alkotására, majd Örvényesen, a malomban, az emberi alkotás nagyszerűségére... Persze, ki nem hagyhattuk volna Kapolcsot, Vigántpetendet, ha már épp most művészkedtek a Völgyben: órási élményben volt részünk: egy kis darab igazi Magyarország, minden ízével, színével, bájával, bajával: szóval lenyűgözött! Aztán esti koncert Nagyvázsonyban, a Szent István templom román kori falai között: Gryllusék és Palya Bea... zamatos sajtokat kóstoltunk a vár tövében, hazafelé elméláztunk Dörgicse és Vászoly múltidéző házai közt egy kicsikét... No, és Tihany a Levendula Udvarházzal és megannyi izgalmával, a sajkodi öbölben megbúvó Erdőmélyi Teázó felejthetetlen teájával. Csopakon az Olaszrizling tanösvényen indultunk, s Tamás Pincében töltöttük a délutánt: ha arra jársz, az olaszrizlinggel kezdd, de a világért se hagyd ki a Syrah-t és az Észak és Dél névre hallgató cuvet! Este a bográcsban rotyogott a tárkonyos leves, a faszén felett forgott a kürtöskalács. Bőrünkbe ivódott a füstös karamell illat, még reggel is ott lengett, amikor a hullámok közé ereszkedtünk

Véget ért a balatoni nyár, de még kutakodok az emlékek között....