2017. szeptember 11., hétfő

Meseország virágainál

 
Igen. Nagyboldogasszony ünnepe és Mária nap közt a gyógynövények begyűjtésének időszaka érkezik.
Tavaly ez időben gyökereket gyűjtöttünk, keféltük-mostuk, daraboltuk és csupa természetes gyógyírt készítettünk belőle Ingriddel Buchbachban.
 
Idén az alpesi növények megismerése volt soron... és bizony, szegény bakancsomnak bizony a talpa megadta magát... nem tudom, hány kilométer, hány ország hány hegye van benne, de jól szolgált az elmúlt NEGYED SZÁZAD alatt...
Ausztria hegyei minden alkalommal lenyűgöznek, most azonban a növények megismerésén túl egy lelket is felemelő zarándokútat járhattunk végig.
A mondsse-i bencés szerzetesek útját jártuk végig a festői Wolfgangsee fölé magasodó hegyekben. Szerzetesek lábnyomain, a természet templomában járni ( jó bakancsban, és nem mezítláb, vagy lencsét szórva cipőnkbe...), tényleg magasztos és felemelő volt. Megkondíthattuk a kívánságharangot, gyönyörködtünk az esőben türkizzé váló vízben... nem is lehet elmondani, milyen testet és lelket átjáró fenséges érzés volt.
 
Könyveim, természetesen, végégjárták az utat, hiszen a levendulás könyv előszavában Kiss Domonkos bencés szerzetes ajánlja a könyvet az olvasóknak, s ez arra vitt, hogy a könyv eljusson a "bencés" helyekre: találkozhatunk velük Pannonhalmás, Győrben, de jártak már Seckauban,  Melkben, a pannonhalmi gyógynövényáldáson is.
 
És most itt, a mondsee-i zarándokúton is ott voltak, ahogy kellett.
Beszéljenek inkább a képek... és ajánlom mindenkinek, szívesen adok túra- és szállásjavaslatot, mert Ausztria sok zugát bejártam már, szebbnél szebb kis helyeken jártam, de ilyen egyszerűen természetes és varázslatos mesevilágot, csak most, és itt...
Beszéljenek a képek. És a növények.

Hazatértem után pedig máris a Bonum Tv-ben mesélhettem a legfrissebb virágos élményekről - így lett kerek a nyárvégi történet.
 


















2017. augusztus 29., kedd

BOLDOG képek


Amikor az ember ráeszmél, hogy a BAKANCSLISTÁJA sokkal hosszabb, mint a körülmények furcsa összjátéka okán a teljesítésére józan ésszel felbecsülhető IDŐ, akkor a kétségbeesés helyett választhatja az ÉLETet is.

Örömmel és munkával, a halhatatlanság boldogságával, hiszen a gyermekben, az ő gyermekeikben, a könyvekben, az írásokban tovább él majd minden elkezdett dolog. Ahogyan azok lelkében is, akiknek egy-egy kis útravalót adott a tarisznyájukba.
 

Keresztülröpüli a világot, hogy újra megölelhesse a fiát, ahol a nap felkel. Bortúrára viszi lányait, hegyen-völgyön-sziklákon át az unokáit. Családregényt ír, hogy az a sok-sok régi történet és dokumentum megmaradjon, és örömöt leljen majd benne mind, aki olvassa. Újjá alakítja a kertet, süt-főz, és felveszi a kesztyűt, amit az új világi technikai kihívásai dobtak.

Már nem siet, mert nincs miért: idejekorán indul, hogy lássa az őszbe forduló mezők aranyszínét, az országúti kanyarok hozta meglepetéseket. Messzi tornyokat látogat sorba… még több kapualjba kukkant be titkon, és ha úgy tartja kedve, kibont egy palackot a legnemesebből.

Lecseréli visszafogottan elegáns ruhadarabjait pár vidámabb és fiatalosabb kacatra a jól bevált turkálókból.

Azután meg együtt tölt egy napot valakivel, aki akár a fia is lehetne, és akinek egy szavára mezítláb szalad a fűben, felmászik egy göcsörtös narancseper fára, végigheveredik a Margitszigeti réten, tilos virágágyásba térdel, ruhástul a Dunában táncol – azért, hogy néhány képen megmutassa majd az utókornak, hogy milyen is az ÉLET így, az ötödik X után, hogy azért a belbecsen kívül a külcsín is mutasson valamit.

Van most egy gyönyörűséges albumom, amilyen még sose, mert a fényképezkedés valahogy kimaradt, aztán egy idő után pedig, ismert okokból, nem is nagyon erőltettem... „Monimama mesét olvas az erdőben… Monimama sétál a vízben és vizes lett a ruhája… szép vagy benne….” – ilyen kis kedveseket is kaptam már…
 

Köszönet a fotókért Boldog Atinak, aki bevállalta, hogy a sok szép és fiatal menyassszony mellett egy "kifutó modell"-ből is megpróbálja kihozni a legjobbat.  Sikerült? VIRÁGEVŐből romantikus meseíróvá varázsolt!
(A regény egyes részleteit hamarosan itt olvashatjátok!)
 

2017. augusztus 21., hétfő

Hármashatár

 

Vajon miért akar az ember minden csúcsot megmászni? Ezen már többször agyaltam, meg azon is: nem volna-e kényelmesebb árnyas völgyekben sétálni, mint különféle meredélyeken nyelvet lógatva mászni, hogy egyszerre csak azt mondhassuk: nicsak, felrétünk, de jó, nézz szerte!
Mégis mindig csúcsra szeretnék jutni.

Vendvidéki kirándulásunk tervezésekor is kutattam a térképet: hol egy hegy, amire fel kell mászni?!

Itt pedig, az ország nyugati szegletében van éppen egy olyan, ahol több országban állhatsz egyszerre - feltéve, ha három lábad van. De ha csak kettő, akkor is izgalmas felmászni a Hármashatárhoz.

Faggatva a helybélieket, nem sok jóval kecsegtetettek. Hmmm, oda fel? Igen, hallottunk már egy emberről, aki felment. Ó tavaly volt fenn a Józsi a lányával, de csak mentek előre a bozótosban, aztán eltűnt az út, és visszafordultak. Ó, oda régen vezetett út, de benőtte a gaz. Menjenek csak ki a falu végére, de ne parkoljanak le, mert a Nemzeti Park őrei elviszik az autót.
Ilyesféle ötleteket kaptunk, és bevallom, ezen nem is csodálkoztam, hiszen ha ott élnék, biztos nekem se a legfőbb gondom lenne felmászni egy hegyre. És vagy két évtizede éppen egy jártam, amikor Farkasfa határában a Fekete tó nevű lápot kerestem.

Szóval, maradtam a saját elképzelésemnél, és mivel úgy láttam, és a neten lévő infókból is erre következtettem, az Ausztria felőli megközelítést választottuk. Igaz, ehhez Alsószölnökön és több kis tüneményes burgenlandi falucskán kellett kanyarogni - azt hiszem, kerékpárral épp annyi idő lehet az út, mint kocsival.

Oberdrosen után, Kölbereck településrészen egy kis trükkös kanyarban, a fák közt, jól elrejtve van egy táblácska: Gasthaus Lang, balra. Ott be lehet fordulni az erdőbe, és néhány száz méter múlva egy takaros kis parkolóban hagyhatjuk az autót.

Nagy reményeket ne fűzzünk a Gasthaushoz, mert a héten csak három napot van nyitva - persze, hétfőn zárva volt.

Innen jól kitáblázott köves út vezet fel a Dreiländereck-hez, úgy 40 perc erős sétával teljesíthető. Az út nagy része az osztrák-szlovén határ, tehát itt tényleg lehet egyik lábad itt- a másik ott!

A csúcson emlékmű, háromnyelvű feliratokkal, csöndesen el lehet mélázni a történelem furcsaságain. Hogy utunk épp a páneurópai piknik évfordulójával majdnem egybeesett, így még több emléket idézhettünk fel a mi kis békés múltunkból. Itt azonban tényleg csönd és béke honolt, az erdő nem gondolt semmiféle nyelvi vagy vallási különbözésre, szent nyugalommal ingatta zöld lombját nyugatról kelet felé, ahogyan éppen fútta a szél.

Megnézhetjük, innen hogyan lehet leereszkedni Felsőszölnökre, vagy éppen Szlovéniába. Ha hétvége lenne, a szlovén háromszög-cikkelyben büfé üzemelne. Még nem is vitték el a kukazsákjaikat, a magyar szemeteskukákban azonban már friss, magyar kukazsák sárgállott. 
A három zászlórúd szomorúan meredt az ég felé, úgy vártuk volna, hogy lobogjon rajtuk lobogó, de talán az csak ünnepnapokon

lobog.

Jó kis kirándulás, érdemes erre a kicsi csúcsra is felmenni - mondom, pedig jó kis hűséges bakancsom a visszaúton mondta fel több mint két évtizedes szolgálatát...

www.rozsakunyho.hu





2017. augusztus 20., vasárnap

Távol, a Vendvidéken

Amikor ide utazik az ember, tényleg úgy érzi, nagyon távol van. Vagy csupán azt: mégis milyen nagy ez az ország. Három és fél óra elegendő ahhoz, hogy az ember át is értékelje magában az életről alkotott gondolatainak egy részét.

Jártam már erre, több ízben is: amikor a gyerekek kicsik voltak, szerettünk kempingezni. A szükség hozta ezt  a nyaralási formát: mert négy gyerekkel ez tűnt megfizethetőnek, de élveztük akkor is. Biciklivel barangoltuk be az őrséget, a Vendvidéket, csuda természeti szépségeket látva. Nem tudom, milyen lett volna négycsillagos hotelekben nyaralni - sőt, azóta se tudom, de errefelé ilyen nem is létezik. Van viszont csend, tiszta levegő, békés vidék. Kerítés tövében legelésző őzike, a fenyves mellől bámuló szarvas. Fekhetsz a fűben, bámulhatod a csillagok végtelen tengerét, és annyi- de annyi hulló csillagot.

Olyan békés és emberi minden. Egyszerű, és természetes.

Most éppen Gyenes Csillák orfalui birtokára igyekeztünk, hétvégi programot szerveztünk. Mivel egy ideje csak elvétve vagyok kíváncsi a nagyvilág híreire, így az sem jutott el hozzám, az érkezésünk előtti éjjel egy példátlan vihar csapott le a könyékre. Még sosem láttunk ilyet -mesélték a nénik a szalafői bezárt kocsma előtt - csak úgy jött, és vitte a zsalut ablakról. Talán csütörtökig nem lesz áram sem, mondták olyan nyugalommal, mintha csak azt mondták volna, kinyílott a tulipán.

Kicsit el is szégyelltem magam, hogy tulajdonképpen egy kávét szerettünk volna inni - miközben a falubélieknek mindenhol kisebb dolguk is nagyobb volt annál, mint holmi szórakozott idegeneknek kávéról gondoskodni. Úgyhogy máris felajánlottuk segítségünket, mert minden kéz elkélt: ki fűrészelte az útra dőlt fákat, ki gallyazta, mások mentették a menthetőt, vagy éppen aggregátort helyeztek üzembe. Mások aggregátorért indultak - ha sikerült kideríteni, hogy 100 km-es körzetben hol lehet még fellelni egyet - mindezt persze áram, telefon és olykor térerő nélkül.

Talán nem is tudjuk igazán értékelni, mennyire el vagyunk kényeztetve a nagyvárosban, vagy egészen közel hozzá... mennyire ki van szolgáltatva a körülményeknek és a természet szeszélyeinek az, aki ott, ebben a mesés szegletben él...

Mégsem katasztrófaturistának éreztük magunkat, hanem  jó barátnak, akit szívesen látnak.
Egy ilyen birtok a nehézségeivel pedig maga a paradicsom. Igen, az a földi paradicsom, amelyben az ember igazán otthon érzi magát. Ami egyszerű a maga valóságában, amit Fekete Istvánt olvasva képzelünk magunk elé. Elénk szaladt két kutya, de láttunkra megszelidültek, (másnap az ölembe fészkelték magukat, mosolygós kutyaszemeik csak úgy ragyogtak).

Dombok, erdők és lankák, rétek és kaszálók, az aszály ellenére harsogó zölden.
Mintha az elmúlt húsz évben is semmi se változott volna, mintha megállt volna az idő.
De tényleg megállt, mert ahogy aztán leültünk az öreg almafák alá, kortyoltuk a friss gyógynövényektől illatos teát, megszűnt a világ - vagy csak elhagytuk magunk mögött. Élveztük az ittlét minden percét.
A napsütést, a szellő simogatását, a méhek zümmögését - mert van ám itt méhészkedés is.

Aki még nem járt erre, egyszer nézzen el mindenképp. Sok-sok gondoltot ébreszt egy néhány napos vendvidéki kóborlás. Úttalan utakon, végtelennek tűnő erdőkben, olykor szinte a csontig hatoló csendben megérint a nyugalom és a határtalanság érzése.
Ki kell próbálni, meg kell mutatni gyerekednek is, amíg még lehet. Amíg van Nemzeti Park, amíg vannak itt ilyen emberek, mint Gyenes Csilláék.

Nézzétek meg Orfalut, Apátistvánfalvát. Látogassatok el a csodás Kétvölgybe, a Miseúton át Felsőszölnökre. Gyalogoljatok fel a Hármashatárhoz, vagy a számos tanösvény egyikén.

Meséljétek majd el, milyen volt.











2017. július 3., hétfő

E bűverő, mit szirma rejt...



Egy szép tavaszi hajnalon arra ébredtem, hogy egy dallam talált rá álmaimban. "E bűverő, mit szirma rejt...” ez duruzsolt egész reggel a fülemben... mit tesz ilyenkor az ember lánya: nosza, meghallgatja magát a dalt. Százszorszép a címe Beethoven dalának - nem lehet véletlen az összecsengés, hiszen Szabó Péterrel közös termékeink a Százszorszép Finomságok... 
A dallam ott lopakodott, ott surrant, és estére - miközben keményen dolgoztam az ehető virágos kerten - kipattant fejemből az ötlet: zenésítsük meg a lekvárokat, befőtteket, foglaljuk egy kompozícióba a dalt, a virágos és gyógynövényes termékeket, egy ütős látványt és meghökkentő ötleteket - egy film minden érzéknek. Bemutatni, hogy a Noszlopi Százszorszép Finomságok nem lekvárok és befőttek. VALAMI MÁS. Több annál - bennük a bűverő, mit a virág szirma rejt... 


Sok-sok nap tervezgetés és rajzolgatás, zenehallgatás, egyeztetés után összeállt a MŰ. Kellett hozzá egy hang - és a hang is a kertből érkezett: Borbás Ági, a Dekor és Mentha blog szerzője, virágmániás barátnőm amúgy magánének tanár, örömmel fogadta a feladatot. Lekvároknak énekelni, megtisztelő!
Hogy még többen élvezhessék a dalt, még több érzéknek legyen elérhető, jelnyelven is „elénekeltük”: ehhez Bihari Brigitta adta tudását és arcát – aki most éppen főállású anyaként három pici gézengúzt nevel.
A színek, formák, mozdulatok kiválasztása, a világítás... de hát ezek aprócska, ám annál fontosabb lépések... és végül elkészült. Fogadják szeretettel, kapjanak kedvet a Százszorszép Finomságokhoz!
A kész film:

 

2017. május 24., szerda

Örökszép




 
Talán a véletlen sodort bennünket egymás mellé egy virágfesztiválon. Ellenállhatatlan varázs van abban, ha mások lelkében a magunkéval találkozhatunk.
Elbűvöltek ékszerei, a reggeli surlófényben játszó szirmok, a mozdulatlanságba foglalt lebegés. A virágok szépségének egy újabb, különös megfogalmazása, ékszerekbe komponálva.
Jómagam három napig nézegettem őket élvezettel – és nem tudtam választani, mert szinte mindet hazavittem volna – el is játszottam a gondolattal, melyiket, mihez, hová venném fel… és majdnem mindnek volt helye! 

Honnan jött az ötlet, kérdeztem Benyusz Csillától, az ékszetől vagy a virágoktól indult a gondolat?

Régóta éreztem magamban egy csillapíthatatlan alkotói vágyat mikor külföldi kézműves oldalakon megpillantottam a gyantaöntés technikáját. Egyből tudtam, hogy nagy kihívással nézek szembe, de épp ezért volt annyira vonzó számomra, nem igazán szeretem a könnyű kihívásokat. :) 

Miért pont virág, és miért Örökszép?

A virágok ártatlan szépsége semmihez sem fogható, a gyantában pedig ezt a légies szépséget, a törékeny szirmokat tudom megőrizni, sőt viselhető ékszereket varázsolok belőle. Az Örökszép ékszerek nemcsak szépek, hanem egy nagyon különleges üzenetet is hordoznak: Felhívják a figyelmet a körülöttünk lévő apró csodákra és ezáltal kizökkentik viselőjüket a hétköznapi rohanásból. 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert 1,5 év kemény munka után mára már csak a vállalkozásomnak élhetek és minden energiámmal azon dolgozom, hogy napról-napra új kompozíciójú valódi növényes ékszerekkel árasszam el a vásárlóközönségem.



Kiknek ajánlod az ékszereidet?

Elsősorban azoknak, akik imádják a virágokat és szeretnének egy darabkát mindig maguknál tudni a természetből. Azoknak, akik a hétköznapok rohanásából egy kis kikapcsolásra vágynak. No meg persze azoknak, akik egyediségüket szeretnék kifejezni, hiszen minden egyes darab megismételhetetlen, pont, mint TE!

Kiderült az is, hogy Csilla kedvenc virága a hortenzia, a több tucat különböző kis virág tökéletes gömböt alkotva elkápráztatja, viszont a gyöngyvirág illatát szereti a legjobban – ahogyan én is, tehát itt is összecseng a lelkünk.

Az Örökszép, vagyis Benyusz Csilla weboldala ahol szépséges ékszereit lehet megtalálni: megtaláljátok: www.gyantaekszer.hu