2017. november 19., vasárnap

A vonalak esztétikája


 


 

 
Amikor első ízben érkeztem Kínába, máris egészen elveszettnek éreztem magam. Míg eddigi utazásaim során olyan helyekre jutottam el, ahol mindig sikerült valamilyen módon megértetnem magam, rá kellett döbbennem azonnal, hogy itt esélyem sincs. Nemhogy egy pohár vizet kérni, vagy megtudni, melyik a bejárat vagy a női wc. Egy egészen furcsa tudatállapot, mintha az ember visszalépett volna egy kicsiny gyermekkorba.
 
 
Elég nehéz úgy venni reggelit, ha nincs a pultban semmi, a falon pedig egészen minimáldizájnban, jópofa kis fa lapocskákon teszik közhírré a kínálatot. Csupa meglepetést tartogat! :-)
Az azóta eltelt másfél évben szorgalmasan látogattam Horváth Janisz kínai kalligráfia óráit a Keleti Nyelvek Iskolájában. Janisz nem csak a vonalak esztétikájának varázslatos titkait tárta fel előttem, bevezetett a kínai kultúrába, miközben az ecset táncoltatását gyakoroltuk. E csöppnyi tudással felvértezve már egészen másképpen tudtam körbe nézni. Örömmel fedeztem fel ismerős írásjegyeket, és már nem zavart, hogy nem értem – ha eléggé szorgalmas leszek, egyszer majd az is sikerül.

A kínaiakat egyébként nem zavarja, hogy idegen vagy: simán beszélnek hozzád, nem tudom, mit gondolnak: érted-e vagy sem? Persze, a legtöbb kínai nem beszél más nyelvet, csak a sajátját. Aki tud egy kicsit angolul, az angolnak egy kínai változatát beszéli, egészen érdekes akcentussal és kínai analógiára, de ővelük azért valamelyest el lehet boldogulni.
 

Janisz tanár úrtól tanultak szerint is álmélkodom a plakátok, a feliratok szépségén, öröm minden olyan pillanat, amikor ismerősként csodálkozhatok rá a nagy pecsétírásra, és az írásjegyek vonalesztétikájára a plakátokon, üzletek feliratain. Kedvtelve nézegetem a kőtáblák feliratit: ilyesmik szövegeivel ismerkedünk, ezeken oly sok kedves karakter köszön vissza rám! Hát még amikor egy-szép szál késői sásliliom billegeti magát, bele a képbe…
 
A szomszéd utcában csuda kis ócska árkádok alatt pont kalligráfus boltok bújnak meg. Ecsetek, dörzskövek, pecsétnek való zsírkövek, finom papírok garmadája. Gyönyörűséggel töltött el látványuk, nem győztem betelni velük: ennyi szépség – pedig van nekem odahaza több ecsetem, dörzskövem, tusom és kövem is: legfeljebb rizspapírt vinnék haza… a boltos örömmel fordult hozzám, mutatta, milyen jópofa kis írótáblája van: olyan „papír”, amire vízbe mártott ecsettel lehet írni, a víz nyoma
fekete lesz rajta, majd amint megszárad, eltűnik – gyakorolni igen jó találmány.


Nem gondolhatta, hogy egy szőke idegen ismeri, és felém nyújtotta az ecsetet. Elfogadtam, és kanyarítottam néhány ismert írásjegyet a papírra. Nagyot nézett, előhívta az üzlet mélyéről a társát, és elővett a polcról egy könyvet. Felütötte és rámutatott egy oldalra. Mesterem jóvoltából ismertem a dörgést, hasonló könyvekből másoltunk az óráin, így azt hiszem, tökéletes vonássorrenddel írtam néhányat – a kínai boltos nem kis meglepetésére. Tapssal jutalmaztak, barátsággal váltunk el, papírokért aztán később vissza is tértem - ők pedig apró ajándékkal kedveskedtek.

Sziszi kis egyszobás magániskolájába is ellátogattunk, ahol kisdiákokat tanít délutánonként. Ahogy sikerült megértenem, itt is vannak nehézségek, sok a sülön segítségre szoruló gyerek, akiknek szükségük van arra, hogy az iskolai oktatást kiegészítsék. El is gondolkodtam rajta, vajon egy diszlexiás vagy diszgráfiás hogyan boldogul Kínában? Megkért, egy fotó erejéig álljak a táblához, jót tenne így, tanév elején az imidzsnek, ha egy európai lény is felbukkan nála. Nosza, legyen, ilyen még úgyse volt! Itt a táblán kellett írásjegyeket másolnom – Sziszi nem tudta, hogy van róla némi fogalmam, így őt sikerült meglepnem vele. Nagy tisztelettel búcsúzott a végén.

Jómagam pedig azóta még nagyobb figyelemmel és lelkesedéssel veszek részt Janisz tanár úr óráin, hiszen az az öröm, amikor egy-egy részletet felismerek egy írásjegyben, amikor sikerül a lekváros üveg cimkéjéről bemásolnom a telefonom szótárjába a növény nevét, semmi máshoz nem fogható. Egy egészen új világ nyílt meg előttem: ahogyan azt Ludwig Wittgenstein mondta: „Die Grenzen meiner Sprache sind die Grenzen meiner Welt.” – itt még inkább igaz. Józan ésszel be kellett látnom, hogy az életem hátralévő része túl kevés ahhoz, hogy a nyelvet magamévá tegyem, így hát marad a vonalesztétika, a kalligráfia művészetének gyakorlása – ami a Mester szerint meghosszabbítja az életet! – és az, amit így, magam megfejtek a kínai nyelvből.

 


Ha tetszett olvasd el a többi bejegyzést is, és kérlek, ajánld másoknak is, akik szívesen barátkoznak más kultúrákkal! Látogass el honlapomra is, ahol sok-sok érdekességet találsz, belelapozhatsz könyveimbe, megtisztelsz egy dedikált példány vásárlásával. Virágos világomból csak egy kis kitérő az oly messzi Távol-Kelet!

 

 

2017. november 16., csütörtök

Az egész sziget egy botanikus kert,


... mondta Gyuri, amikor két évvel ezelőtt szerettem volna megnézni a hsziameni botanikus kertet.
Annyi minden látnivaló és egyéb teendő akadt, hogy akkor végül is oda nem jutottam el. A repülőtérre vezető úton a „Botanical Garden” tábla búcsúzott – és reméltem, egyszer csak meg lesz nekem. Tavaly – napra pontosan egy éve – Laci fiam a sanghaji drónbemutatójuk után töltött itt néhány napot, és ellátogattak ide. Hogy éppen ők miért pont ide – ezt nem is értettem, hiszen annyi minden látnivaló akad, „az egész sziget egy botanikus kert”, egy szakács meg egy fénytechnikus mit keres ugyan a növények között?!


Itt vagyok már egy hete, és csak kerülgettük azt a fránya kertet, de a mai nap most már a botanikus kertté. Útközben felvérteztük magunkat jó kis hagymával töltött lepénnyel, gyümölcstea a hátizsákban, napsütés rendben, és mehetünk!

A hsziameni botanikus kert a város top 10 látnivalói közt előkelő helyen szerepel, és nem véletlenül. Három sziklahegyen terül el – bár ez a szó nem igen jó, a terülést illetően, sőt, a fekszik sem helyes, mert olyannyira dimbes-dombos, hogy a lépésszámlálónk estére 92 emelet megmászását mutatta. És 20 km-t tettünk meg benne – és nem láttunk mindent.

A belépő 40 yüen, ami az élményhez nagyon baráti ár. Szinte el sem hittem, hogy itt vagyok, immár a kapun belül! A jegy mellé térkép is járt, fennen hirdette, hogy kézzel rajzolt – mint az később kiderült, a rajzoló szubjektív élményeit is beletette a munkába, mert a rajz igen tetszetős, ám annál pontatlanabb volt. De ez mit sem von le a kert értékéből.


Magasodik benne több sziklás hegycsúcs, ahonnan a várost is meg lehetett csodálni. Ide akár kőkorszaki lanovkával is fel lehet jutni, de inkább csak bámészkodásra való. A fenti állomáson nem szokás kiszállni, hanem vissza, a völgybe – aki mégis kiszállna, kiabálnia kell idejekorán az állomáson kártyázó alkalmazottaknak, akik megfogják is kis kabint, hogy ki lehessen belőle ugorni. Fentről gyönyörű, „térkép e táj.” Lehet látni, mennyi bejárata van a kertnek: nem csak a belváros felől, hanem az egyetem oldaláról, a Naputo Temple közeléből is, tehát a vallási emlékek megtekintését máris lehet a kertekkel folytatni.

Rendes szokás szerint különféle kertekre osztották a botanikus kertet – mi a 16 hektáron elterülő  esőerdővel kezdtük. Az igazi „esős” élmény elmaradt, lévén két hónapja nem volt eső, így a vízmosások, vízesések igen csak csordogáltak, nyoma sem volt a rekkenő párának, de a növények azért kitartottak. Mint minden talpalatnyi fotogén helyen, itt is lépten-nyomon esküvői fotózásba botlottunk – a városban egy „Wedding Photoschool” működik, mint később kiderült, nem a házasodási láz érte el csúcspontját. 


A látogatók leginkább a szukkulens gyűjteményért vannak oda, méretes kaktuszokkal és műtevével  fotózkodnak – és ezek a szárazságtűrők igen jól is érzik itt magukat. Nekem nem a kedvenceim, pedig anno rengeteg ilyesféle került hozzám rákospalotai örökségemből. Sajnáltam őket, hiszen élő növények, de megszeretni nem tudtam őket. Olykor meg is böktek horgas fegyvereikkel, így aztán száműztem őket – hát itt is csak messziről vetettünk rájuk pillantást.

Út közben egy kis iPhone-oktatásban is részesültem - mert kicsit analóg vagyok, de muszáj lépést tartanom a korral - most már tudok egyszerre két helyen lenni. :-)
 
Annál érdekesebb volt a gyömbérkert, ahol számtalan féle gyömbért nézhettünk meg, sokat éppen virágzása teljében. Banánok, streliciák és frissen terített gyep váltakozott, és a növények közül időszakosan vízpermet spriccelt ki – kellemesen hűsítve az óvatlan látogatót, de sikerült Gyurinak a szépséges szivárványt megörökítenie. Az egyik völgy fűszernövényekkel és színes virágágyásokkal nyílt ki, üdítő látvány volt a sok zöld után.


A rajzolt térképet követve sikerült olyan helyre jutni, ahová bemenni tilos – a tiltó írásjegyeket már könnyen felismerem. Pedig ott is izgalmas dolgok voltak: ott készültek például a drótvázakra formált szépséges murvafürtök. Persze, eljutottunk oda is, ahová már normális emberek nem gyalogoltak el: itt éppen egy hotelt építenek a botanikus kert szívébe – de jó – mellette nem csak a Nagy Vezér óriásplakátjába de egy T 34 es tankba és egy MIG repülőgépbe is botlottunk – végre valami férfiember számára is izgalmas!

A „kínai kert” leginkább a bambuszerdő és környékén csúcsosodott ki igazi valójában. A bambuszerdő amúgy is különleges élmény a leginkább lombhullatón szocializálódott európainak. Könyvekből és a Terebess-kerti látogatásaim során szerzett élményekből tudtam, hogy felsorolni lehetetlen, annyi féle bambusz létezik, hogy a félarasznyitól kezdve egészen az égig érőig, színben, formában… de ezekkel így találkozni, magasztos élmény. A levelek suttogása, az ágak zizegése, a vastag törzsek ismeretlen hangjai egészen különös élménnyé teszik. Lassú léptekkel szívtam magamba a bambuszerdőt, a levelek közt olykor bekandikált a korán lebukó nap, próbáltam memorizálni Kínát, és magamban leképezni két dimenzióba, hogy majd jól menjen a bambuszfestés odahaza, ha a Mester majd újra ezt a feladatot adja.

Leleményes megoldásokkal fut össze az ember: kő lépcsők, többféle kőből – ha nem adott természet, megcsinálták betonból, úgy, mintha kő lenne. Korlátok fából: de ha jól megnézzük, ez is betonból van, de szakasztott olyan, mint a Pilis Parkerdőben, fenyőből lenne, de itt rajta van a kéreg. betonkéreg. Az öreg fák támasza is beton: csak a szemfüles figyelő veszi észre, hogy ez nem háromtörzsű fa, hanem két fa-utánzatú betonláb a mankója az öreg, súlyos növénynek. A szeméttárolók is betonból öntött, odvas, durva kérgű fatörzsek.

Sok-sok víz, felületükön csillog napsugár, levelek táncolnak, megsokszorozva ezzel az élményt. Az élményt, amit szavakkal nehéz leírni, képekkel sem lehet bemutatni – aki gyakran jár növények közt, maga is tudja ezt. Jó velük találkozni, azokkal, akiket hírből vagy melegházból ismerünk, megérezni illatukat, megérinteni törzsüket, hallgatni éneküket. Életre keltek a mesék hősei!


 

Már lebukott a nap magas házak mögött, csak üldögéltünk a kis tavacska partján, a bambuszpadokon, bambán bámultuk a város szent madarait a tavon – szerencsére ők műanyagból vannak, könnyű fotózni őket, semmi cserkészés, mint két napja, a tengerparton. Botanikus kert, kell hogy eljöjjek még, mert épp a gyógynövényes kert maradt le – de valami mindig kell, amiért érdemes visszamenni, amiért KELL visszamenni.


Ha tetszett olvasd el a többi bejegyzést is, és kérlek, ajánld másoknak is, akik szívesen barátkoznak más kultúrákkal! Látogass el honlapomra is, ahol sok-sok érdekességet találsz, belelapozhatsz könyveimbe, megtisztelsz egy dedikált példány vásárlásával. Virágos világomból csak egy kis kitérő az oly messzi Távol-Kelet!
 

 

 

2017. november 12., vasárnap

Piac!!!!!


Minden konyha kezdete a piac, először ott érdemes körülnézni, hogy aztán nagyjából képben legyünk, mi került a tányérba. Első piaci látogatásomról ITT olvashattok egy rövid beszámolót. KISLEXIKONOMmal segítek eligazodni a messziről jött élelmiszerek, alapanyagok között. A piac mindig toplistás és kötelező program mindenütt, álljon most itt egy kis galéria, a hangokat és a szagokat/illatokat meg csak képzelni lehet hozzá…
 
 
 Tengerből, frissen.
 

 Négy lába volt, mégis megbotlott. Helyben perzselték a kis gázpalackos pörzsölővel. A pulton minden, ami a bolthoz kell: mérleg, bögre, qr-kód, pörzsölő, bárd az árus kezében. Ennyi.
 Jackfruit. Az árus szépen megpucolja, kis dobozban vehető, vihető, ehető. Olcsó és nagyon finom!

 Aki szidja a szupermarketben kapható kínai fokhagymát, annak innen is üzenem: nem a fokhagymát és a kínaiakat kell kárhoztatni, hanem azokat, akik importálják, azokat, akik megengedik, hogy elárasszák vele a piacot! Mert itt van ám fokhagymából sokféle, nem mindegy, melyiket választod, van olyan is, ami aromájában egészen hasonlatos a mienkhez - ahhoz, amit ott szedtünk a nagyi kertjéből. Az meg csak rajtunk múlik, hogy honnan vesszük, mit veszünk, vagy ültetünk...
Cukornád-lé készítés. Aki nem szereti a cukornádat úgy magában rágcsálni, annak itt máris kipréselik a levet.
Bambuszrügy többféle formában.

Ez a fűszer- és gyógynövénykereskedő boltja. A középen látható kis qr-kód segítségével máris fizethetünk telefonnal, wechat vagy alipay alkalmazással. Persze, ha tudjuk, mit is veszünk a gyökerek, levelek, gombák és más növényi és állati részek közül.




 


 


Ha tetszett olvasd el a többi bejegyzést is, és kérlek, ajánld másoknak is, akik szívesen barátkoznak más kultúrákkal! Látogass el honlapomra is, ahol sok-sok érdekességet találsz, belelapozhatsz könyveimbe, megtisztelsz egy dedikált példány vásárlásával. Virágos világomból csak egy kis kitérő az oly messzi Távol-Kelet!

 

Esőcseppbe zárt virág


Az utazás nem lett volna teljes anélkül, hogy ehető virágos kalandokba is keveredjek. Mert ezért is mentem...
 
 
 
 
 
A piacon egészen aprócska uborkák kellették magukat, szépes sárgálló virágaikkal. Utolsó este volt alkalmunk megkóstolni is. A pici zöld képződményeket alig ismertem fel a félhomályos kerthelyiségben – postosabban az utca egyik kiszögellésében üldögéltünk, ami nappal parkoló, este pedig asztalokkal, székellek sebtiben berendezett vendéglátó egység a fák alatt, de Sunny állította, ennél jobban sehol sem főzik a halat, és tényleg eszméletlen jó volt! Nemkülönben a fokhagymával és gyömbérrel pirított, apró uborka a kis édes virágaival.
 
A botanikus kertben tett sétánk alkalmával megismertem egy igen népszerű virágot, amelyet a kínai konyha levesek, dzsemek készítéséhez használ, de megjelenik teákban és süteményekben is. Az örökzöld növénynek számtalan változata létezik, itt nevezik "illatos teavirágnak" is.
 A bódító illatosfa (Osmathus fragrans) virágai a felhasználást és a népszerűséget tekintve a mi bodzánkhoz hasonlítható. Őszi virágzásának utolsó pillanatait kaptuk el, úgyhogy nem csak egy üveg lekvárnak lettem gazdája, de sikerült magát a növényt is megkeresnünk. Jó érzés volt, hogy egy hét után már milyen jól elboldogulok a kínai-angol-latin nyelv útvesztőjében, legalábbis sikerült kihámoznom a lényeget – amelyet aztán egy negyedik nyelven vetek papírra. Az osmanthus-dzsem mellé golgotavirág, jázmin és rózsadzsem is Tyinyje ajándéka volt – várom az alkalmas pillanatot, amikor megkóstoljuk mind a négyet!
Esőcseppbe zárt virág
 
Különc desszertnek tűnt, aztán csak kiderült, hogy mégsem az. A zselés ennivalók fura képződménye, amit a virág miatt kóstoltunk.

Adtak hozzá desszertvillát, kanalat – másképpen nem is lehetett volna megbirkózni vele. Egy szép, rezegő gömb, amely a vigyázatlan érintéstől máris kipenderül a tálból. Benne felsejlik egy szép kis virág. Az íztelen zselék közül egy most egy üdítő változat: mondjuk, egy limonádé, amibe bele lehet harapni. A virág: semmi extra, csak egy picike rózsa. Mondom én, aki már számtalan rózsát megkóstolt, de annak, aki most veszti el a virág-szüzességét, bizonyára élmény. A kávés szósz és a pirított mogyoró teszi izgalmassá, de éppen el is veszi a virág-lényeget. Bizonyára nem az a cél, de a fejemben már ott kattog, milyen lehetne egy ilyen desszert levendulaszörpből, szépséges lila virágokkal a belsejében? Vagy rózsaszörpből, egy szem eperrel a közepén, egy finom epres rózsahabban üldögélve? A receptre rábukkantam egy kínai videómegosztó oldalon, úgyhogy most már semmi sem tarthat vissza tőle. Raindrop-dessert.

 

Az új hullámos kínai étterem számos meglepetést tartogatott, és izgalmasan sok virágot vonultattak fel az étlapon. Rózsás és levendulás, fantáziadús desszertek – és óvva intettek megkóstolásuktól, mert erősen szappanízű, mű-aromákkal készült, a mi szájunknak szörnyen édes é ragacsos dolgok ezek – mondták a hozzáértők. Ők először a salátával érkezett árvácskát sem igazán szerették volna megenni – hosszas rábeszélés után azért mégis hajlottak rá. Mondtam is: megkóstolok én mindent, szöcskét, tücsköt, selyemhernyógubót, tengeri férget, tojásbörtönben főtt kiscsirkét – és ők egyetlen, ártatlan árvácskától megremegnek?! Mert a hely specialitása, a Sea worm jelly, ami kocsonyázott tengeri férgeket takar, az is árvácskákkal vidámítva látta a meg a napvilágot...
 

 

Ha tetszett olvasd el a többi bejegyzést is, és kérlek, ajánld másoknak is, akik szívesen barátkoznak más kultúrákkal! Látogass el honlapomra is, ahol sok-sok érdekességet találsz, belelapozhatsz könyveimbe, megtisztelsz egy dedikált példány vásárlásával. Virágos világomból csak egy kis kitérő az oly messzi Távol-Kelet!