2019. szeptember 1., vasárnap

Szeptember



   Sietős léptekkel érkezett egy késő augusztusi hajnalon. A kapunál megtorpant, ott, ahol a reszketeg ribizlibokor elejtett egyet-kettőt vöröskésre festett leveleiből, kifújta magát, s belépett. Mosolygós szemekkel körbepásztázta az oly ismerős kertet, talán kicsit el is időzött a vén diófánál. Lassan le kellene verni már a diót, gondolta, aztán az almafákat vette szemügyre. Gyöngéden megsimogatta a pirosodó jonatánt, a még zölden ragyogó, ám már imitt-amott sárgába hajló húsvéti rozmaringokat. Szinte érezte a kamrát belengő édes illatot, mely tavaszodván még áradt az aranysárgára színesedett érett gömbölyűségekből. Lehajolt egy lepottyant gyümölcsért: pajkos harmatcseppek hintáztak a fűszálak hegyén, csillogó cseppekkel pettyegették meg az édeni almát – bele is harapott nyomban.

   Magasan járt már a nap, beragyogta a szőlősorokat, táncoltak a színes levelek a lanyha szélben. Hamvasan csüngtek alá a szüretváró fürtök, s amint közelebb lépett, megízlelni, vajon még hány édes nap kell a bogyóknak, seregélyek dézsmáló csapata rebbent föl a tőkék közül.
   A vénséges, göcsörtös körtefa méltósággal ingatta terméseit ág-karjain, mintha csak röstellené bőségét, s valóban, a fűben itt is, ott is tottyadt, kövér körték ültek muslincarajok szabad prédájaként. A bársonyvirágok szirmocskáikkal hiába cirógatták, becézgették, ők csak bámulták egykedvűen az öreg fát, mely mostoha módján így szélnek engedte őket. Amott felfutott a rozzant kerítésre a tök, s míg levelei már-már fonnyadtan bóbiskoltak, az ezüstös-fényes, büszke kabakok csak úgy csillogtak a bágyadt fényben. Férges gyümölcseit a szilvafa mind a földre dobta, elárvultan tekingetett körbe magában, s amint meg-megborzongott, lepergett róla egy-egy levél. A nehéz birsekkel bókoló százkarú bokor halkan sóhajtott, s még lejjebb engedte ágait. Tudta, hosszú sora van még annak, míg beérnek, kiszínesednek gyümölcs-gyermekei, s a szelid fagy édesre csípi őket a molyhos kabát alatt.

   Amint baktatott végig a kerten, szeme minduntalan megpihent az öreg házon: befutotta a vadszőlő már egészen, bogyóit rigók csipegetik, míg vérvörös leveleivel együtt le nem sodorja őket az első fagyos fuvallat. A ház előtt, a kicsiny virágoskertben büszkén virultak a nyári kert utolsó díszei, megannyi sárga virág: tátika, kúpvirág, dáliák. S a kedves krizantén-bokor is bontani készül szirmait, ahogy itt nevezik, a halott virág.

         Kosara megtelt, s karjára nehezedett, örömmel vitte kincseit, a tenyérbe gömbölyödő, jóízű almát, a szaftos körtét, a nehéz szőlőfürtöket. Markában vidám virágokból sebtiben összefogott csokor virított, kalapja mellé egy elhullajtott vadgalambtollat tűzött.
   Ment volna már, de még egyszer visszanézett: szinte látta, ahogy színesednek majd a levelek okkerre, rőtre s a barna, a vörös ezer árnyalatára, érezte, amint a hideg reggelek borzongása földre kívánja a fák lombruháját. Tudta, ahogy rövidülnek a nappalok, úgy fenyeget egyre inkább a fagy, fehérbe burkol majd mindent a dér, s mit a gondos gazda nem gyűjtött kosárba, kamrába, zsákba, lerázza a fákról a durva szél.

Vette hát kosarát – s mert jól végezte dolgát – fütyörészve ballagott tovább a rét felé e bőkezű, vidám öregúr, az Ősz.
www.rozsakunyho.hu


     

2019. április 29., hétfő

Mi marad a méheknek, ha megeszed a virágot?


 
 

 


… kérdezték tőlem a minap. Először csodálkoztam, aztán megértettem a kérdés fontosságát. Hiszen manapság igen aggódunk a méhek számának csökkenése miatt. Magam is tapasztaltam, hogy virágba borult gyümölcsfáim alá üldögélve sokkal lágyabban zümmögtek a kis szorgosok.

S tudvalevő, kertem az Ehető Virágok Kertje. Tehát jogos és ésszerű a felvetés: ha én eszem meg, mi lesz a méhekkel?

Nos, meg kell nyugtassak mindenkit: jut nekik. Sőt! A környéken talán a legvirágosabb, méhek zümmögésétől messze a leghangosabb a mi kicsiny birodalmunk. Emberemlékezet óta nem látott a kert vegyszereket, annál több széthordott komposztot, gyógynövényekből erjesztett trágyalevet, csalános lombtrágyát. A legvágott zöld – ami nem fű, hanem mészköves réti gyep – mulcsként kerül a növények alá. Esővízzel öntözünk, a kert végében futó patak reggelente kellemes párát biztosít a még oly forró napokon is.

 

A patakban mocsári teknősök élnek – olykor felballagnak a kertbe is. A hódoknak évekig csak várát sejtettük, nemrég körberágott fákkal bizonyították létüket – bár őket még nem sikerült megfigyelni. Csizmában járok a kertben, mert rézsiklóval és rákosi viperával is volt szerencsém (!) találkozni – bár ővelük nem vagyok túl jó barátságban, kértem is őket, húzzanak el innen gyorsan tekeredve melegebb helyekre. A vakondoktúrásokra is haragszom, amikor a legszebb palántácskáim látják kárukat – de nekik is élni kell valahol. Vannak békáink is, és olya sokféle madarunk, melyeket nem is tudnék felsorolni – a kedves szomszédom a nagy ornitológus könyvből azonosítja őket, és boldogan újságolja, hogy ma éppen milyen új madarat sikerült megfigyelnie, azonosítania.
 

A rengeteg színes, illatos virág lepkék, rovarok ezreit vonzza. Mindig nagy dilemma, mit csináljak velük: mert a konyhában sorjázó hangyák, a sombomba harapó darázs, a rózsámat elfogyasztó rózsabogár, a mindenhol csatangoló büdös poloska csak bosszúság – de kiirtani mindet, biztosan nem jó megoldás. A virágokra igazán veszélyeseket kézzel gyűjtöm össze, a hangyák ellen egy speciális illóolaj keverék vált be, a levéltetvek elűzésére is van többféle titkos praktikám – igaz, ez mind-mind időt, türelmet és fáradságos munkát igényel. Igazi kerti meditáció, ami egyben testmozgás, napfényfürdő – vagyis pompás pihenés egy-egy előadásokkal teli hétvége levezetéseként.
 

A virágokból mindig csak annyi kerül levágásra, amennyi szükséges: a többi virul, magot érlel, vagy megszárad – kinek, mi a dolga. Énekelek is nekik, beszélgetek velük – már az aprónép is emlékszik rám, mennyit daloltunk egy hosszú és megerőltető tél után a levenduláknak, hogy ébredjenek már fel téli álmukból…

Tehát ezennel megnyugtatnék mindenkit, hogy jut a méheknek virág nálunk bőséggel! És a szomszédokat is sikerült „megfertőzni” lebeszélni egy-két szalonképtelen kerti tevékenységről – azóta örvendenek százszorszépes tavaszi rétüknek, melyekből jut bőven az unokáknak szánt palacsintába is…
 

Inkább gondolkodjanak el azon, vajon azok a ZÖLD kertek, amelyek tujasorból és lehengerített gyepszőnyegből állnak, vajon mennyire zöldek? Mennyire fenntartható, madár- és méhbarát a fűtáppal locsolom-hetente lenyírom-kukazsákban elvitetem program? Mennyire szolgálja az élővilágot, a Föld fennmaradását, a gyermekeink jövőjét?

Ne aggódjanak a mi méheinkért, jó helyen, jó kezekben vannak. Kukkantsanak be: www.rozsakunyho.hu

 

2019. március 4., hétfő

A Korchus felfújt feltámadása


 


 
Elsőszülöttem a régi családi házat újítgatja, és olykor egy-egy láda régi irat kerül elő a padlásról. Ezek rendre nálam landolnak – imádom olvasgatni régmúlt idők jegyzeteit, újságkivágásait – és ezekből olykor novellák, mesék, előadások születnek.

Nos, legutóbb Korchus Gyula irataiból került elő egy szép kis kupac – ki is volt ő valójában? Ebben én sem voltam teljesen biztos, mert a családi emlékezet itt-ott hagy némi fekete lyukat, gondolkodni valót, de annyi biztos, hogy a Rákos patak mellett állt egy malom épület még zsenge gyerekkoromban, és ott laktak Korchusok. Őrzök egy tejeskannát is, Korchus Gyula felirattal, meg néhány cédulát, ételreceptekkel.

Sok-sok évvel ezelőtt – a múlt század utolsó perceiben – amikor az első virágos könyvem született, az első receptgyűjtésemben is volt Korchus-recept: a Korchus-kranzli és a Korchus felfújt.
 

Nos, ez utóbbi leírása került bele a „Varázslatos virágízek” című könyvembe. Csak a leírás, mert a szerkesztő inkább Szép Ilonka bodzafánkjának fotóját tette be az oldalra, a felfújtak különös élete olyan, hogy frissen lélegzetelállítóak, de mire lefotóznánk őket, kissé aszott öregasszonnyá válnak. Tehát maradt a recept – ami viszont elsőrangú, furfanggal teli ínségétel. Jobb napokat látott konyhákban születhetett, s mivel bodza volt a patak mentén elegendő, május-júniusban tojtak már a tyúkok is rendesen, könnyen lehetett remegősen finom, bodzásan ízletes, borral nyakon öntve szaftos csemegét rittyenteni. A XX. század elején amúgy is divat volt különféle felfújtakkal, „koch”-okkal  koronázni meg az egyszerű étkezéseket, a hozzá ajánlott borsodó pedig szintén a kor divatját követte.

Egy szó mint száz, a bodzás felfújt jó. Annyira jó, hogy belekerült a könyvbe, és nálunk pedig bodzaidőben előfordul a tányéron is.

De amiért e bodzátalan időben előcibáltam e receptet, és visszakanyarodjak a padláspakolás nemes feladatához: kicsit körülnéztem a világhálón, mit tudok meg még e nagy kazal papír tulajdonosairól? És lám, a kulcsszavak bírására rendre a Korchus felfújtat dobta ki a gép.

Minő véletlen.
 

Az ASTRONET oldal a bodzafánk receptjével együtt hozza, természetesen forrásmegjelölés nélkül. Pikáns és bódító.


MINDMEGETTE szerint a bodzaszörpön túl is van élet, és ő is közli mind a két receptet, változatás nélkül. Vajon felmerült-e benne, hogy az egész csak kamu, és a receptet nem is lehet elkészíteni? Vagy hogy visszaél más szellemi tulajdonával?


KEK-NETWORK is nyomja mindkét receptet – egymástól ollózhatták, nagy poén.


BALAGELAPJA a másolás közben nem vette észre a tördelést, így nála véletlenül egybefolyt a két recept – aki szemfüles, észreveheti, másnál is hasonlóan van!


Gubola tanár úr is mindkét receptet belenyalábolta éves programjába.
 


A házirecepetek oldalán horvathnemagdi „Bodza, bodza, imádom!” felkiáltással hozz, a fánkot és felfújtat is:


… és ugyanő itt is, ugyanazt:

https://xmagazin.hu/xm.php?cikk_search=citromh%E9j%20kiv%E1l%F3&np=6

Hogy még minden zagyvaságot hordanak össze a bodzáról, arról ne is beszéljünk… és tulajdonképpen büszkének kellene lennem, hogy engedélyem és hozzájárulásom nélkül is hasítanak a receptjeim, bizalommal osztják meg, mert tudják, hogy ezek csakis profi munkák lehetnek. Bravó!





 
És ez öt perc merítése volt.

Kedves bloggerek, komolyan erről szól a blog/cikkírás? Mi szükség van erre? Hol vannak az egyéni gondolatok? Úttörőnek lenni nehéz feladat, folyton új és új receptekkel jönni elő, de kérem szépen: aki felhasználja másnak szellemi tulajdonát, legyen szíves, és jelezze, hol van az eredeti és HITELES forrás. Amúgy nekem így kicsit lopásnak tűnik... ha legalább egyetlenegy vette volna a fáradságot, és egy középszerű fotóval illusztrálta volna, hogy lám, én kipróbáltam, megcsináltam, s tényleg összeesett a végére... de nem...

Kedves Hűséges Olvasóim, eme kis kirohanásom ellenére nálam továbbra is saját, kipróbált, jó recepteket fogtok találni! Könyveim megvásárlásával pedig hozzájárultok ahhoz, hogy ezt a munkát még sokáig a lehető legjobb színvonalon tudjuk folytatni! Szeretettel várok mindenkit a Rózsakunyhó Alkotóműhely weboldalán, és a programjainkon: www.rozsakunyho.hu
 

 

 

 

2019. február 17., vasárnap

Farsang farka közeleg...


Itt a farsang, áll a bál

 

…szól a nóta, s ha bálba nem is megyünk, azért a farsang akkor is itt van. A mindennapok egyhangú ritmusát, a munkanapok és hétvégék végtelen sorát festik alá az évszakokkal változó, s az életünket színesítő ünnepek.  Az ünnepek örömei közt első helyet foglalnak el a fehér asztal nyújtotta kis „boldogságok”.

 
 


 
Hogy miként jött divatba a fánksütés, arról többféle történetet ismerünk, s mint a legtöbb jó dolog, a fánk is a véletlennek, mégpedig a szerencsés véletlennek köszönhette születését.  Az egyik legenda szerint Mária Antoinette álruhában mulatozott a nép között, ahol egy falusi sütőmester jóvoltából ismerte meg a fánkot, hogy azután a francia udvarban azonnal szalonképessé is tette. A másik anekdota szerint egy bécsi özvegyasszony, Frau Krapfen ( vagyis Fánk asszony) konyhájában nem készült el idejében a kenyér, s oly annyira feldühödött ezen, hogy egy megkelt tésztadarabot elhajított mérgében, amely történetesen egy tál forró zsírban végezte…


 
Így vagy úgy, de a fánk tért nyert szinte minden konyhában. Ez a sült tésztaféleség elsősorban farsang idején népszerű, de az idők és a szokások oly változatos formáját kínálják, hogy egész évben élvezhetjük, számtalan formában: szalagos farsangi fánkként, egyszerű túró- vagy burgonyafánk alakjában, de lehet a fánk csöröge, talkedli, rózsafánk is, vagy kövér töltelékes, ahogyan éppen kedvünk telik benne.

 
 „ Az összetett elme végső menedéke az olyan egyszerű örömök élvezete, mint a jó étkezés” – vélekedett Oscar Wilde is, de valljuk be, az étkezés olykor nem csupán egy „egyszerű öröm”. Némelykor inkább egy rafinált alkotás, egy brilliáns költemény, minden részletre kiterjedő igényességgel megkomponált mű, amely mélyén ott rejtőzik az alkotó maga. Legyen az egy egyszerű csörögefánk, amit a Nagyi üt össze szinte percek alatt, ha megtelik unokákkal a ház: a vékony tésztához nem kell különösebb hozzávaló, de benne van a tudás, az évtizedek gyakorlata. Amint a fáradhatatlan kéz nyújtja-sodorja-vágja a tésztát, ahogy a rádli szalad végig a csörögének valón: ott a szakértelem, s ahogyan a kéz formázza, süti, cukorral szitálja: a szeretet. A kamrából aztán előkerül a féltve őrzött barack- és málna lekvár… a végeredmény egy egészen egyszerű öröm, menedék a viharos világunkból.

 

Rudi fánk
 
Hozzávalók: 8 db túró rudi, a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa, a sütéshez olaj
 
A túró rudikat egyenként a rántott sajthoz hasonlóan előbb lisztbe, majd felvert tojásba bundázzuk, végül meghempergetjük zsemlemorzsában és bő, forró olajban aranysárgára sütjük. Azon melegében kínáljuk.
Vigyázzunk, a csokoládé ne törjön össze a rudik felületén, és egyenletes legyen a bundázás, nehogy kifolyjon a megolvadt csokoládé!
 
Túrófánk rumos baracköntettel
 

 

Hozzávalók: 25 dkg túró, 3 tojás, 2 dl tejföl, csipetnyi só, 2 evőkanál cukor, 1 citrom reszelt héja, fél csomag sütőpor, 25 dkg liszt, a sütéshez: olaj, az öntethez: 20 dkg baracklekvár, fél dl rum, 1 narancs leve
 
A túrót villával összetörjük, az egész tojásokkal és a tejföllel simára eldolgozzuk. Csipetnyi sóval, cukorral, reszelt citromhéjjal ízesítjük, azután a lisztet és a sütőport is belekeverjük. A masszát evőkanállal nem túl forró olajba szaggatjuk, és fánkok mindkét oldalát aranyszínűre sütjük. Az olajból kiemelve szalvétán lecsepegtetjük. Az öntethez a baracklekvárt a rummal és a narancslével simára keverjük, külön tálkában kínáljuk a forró fánk mellé. Ez a legegyszerűbb fánk farsangra, nem lehet elrontani!

 

 
Csöröge

 

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 6 tojássárgája, csipetnyi só, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál rum, (esetleg 1 evőkanál tejföl), a sütéshez: olaj, a tálaláshoz: porcukor, lekvár

 
A lisztből, a tojássárgákból, csipetnyi sóval, cukorral és a rummal rétestészta keménységű tésztát gyúrunk. Ha szükséges, még kevés lisztet, vagy egy evőkanálnyi tejfölt adunk hozzá. A jól kidolgozott tésztát letakarva fél órán át pihentetjük Azután lisztezett deszkán késfok vastagságúra elnyújtjuk és derelyemetszővel féltenyérnyi rombuszokra vágjuk. A kis tésztadarabokat középen háromszor behasítjuk és a tészta egyik végét a középső nyíláson áthúzzuk (készíthetjük úgy is, hogy kétujjnyi széles és kb. 15 cm hosszú csíkokra vágjuk fel, azután laza csomót kötünk rá). Az elkészült fánktésztákat bő, forró olajban aranysárgára sütjük. Szalvétán lecsepegtetjük, majd porcukorral meghintve, finom házi lekvár társaságában kínáljuk.
 
 
 
 

 

Szeptember

   Sietős léptekkel érkezett egy késő augusztusi hajnalon. A kapunál megtorpant, ott, ahol a reszketeg ribizlibokor elejtett egyet-k...