2017. május 24., szerda

Örökszép




 
Talán a véletlen sodort bennünket egymás mellé egy virágfesztiválon. Ellenállhatatlan varázs van abban, ha mások lelkében a magunkéval találkozhatunk.
Elbűvöltek ékszerei, a reggeli surlófényben játszó szirmok, a mozdulatlanságba foglalt lebegés. A virágok szépségének egy újabb, különös megfogalmazása, ékszerekbe komponálva.
Jómagam három napig nézegettem őket élvezettel – és nem tudtam választani, mert szinte mindet hazavittem volna – el is játszottam a gondolattal, melyiket, mihez, hová venném fel… és majdnem mindnek volt helye! 

Honnan jött az ötlet, kérdeztem Benyusz Csillától, az ékszetől vagy a virágoktól indult a gondolat?

Régóta éreztem magamban egy csillapíthatatlan alkotói vágyat mikor külföldi kézműves oldalakon megpillantottam a gyantaöntés technikáját. Egyből tudtam, hogy nagy kihívással nézek szembe, de épp ezért volt annyira vonzó számomra, nem igazán szeretem a könnyű kihívásokat. :) 

Miért pont virág, és miért Örökszép?

A virágok ártatlan szépsége semmihez sem fogható, a gyantában pedig ezt a légies szépséget, a törékeny szirmokat tudom megőrizni, sőt viselhető ékszereket varázsolok belőle. Az Örökszép ékszerek nemcsak szépek, hanem egy nagyon különleges üzenetet is hordoznak: Felhívják a figyelmet a körülöttünk lévő apró csodákra és ezáltal kizökkentik viselőjüket a hétköznapi rohanásból. 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert 1,5 év kemény munka után mára már csak a vállalkozásomnak élhetek és minden energiámmal azon dolgozom, hogy napról-napra új kompozíciójú valódi növényes ékszerekkel árasszam el a vásárlóközönségem.



Kiknek ajánlod az ékszereidet?

Elsősorban azoknak, akik imádják a virágokat és szeretnének egy darabkát mindig maguknál tudni a természetből. Azoknak, akik a hétköznapok rohanásából egy kis kikapcsolásra vágynak. No meg persze azoknak, akik egyediségüket szeretnék kifejezni, hiszen minden egyes darab megismételhetetlen, pont, mint TE!

Kiderült az is, hogy Csilla kedvenc virága a hortenzia, a több tucat különböző kis virág tökéletes gömböt alkotva elkápráztatja, viszont a gyöngyvirág illatát szereti a legjobban – ahogyan én is, tehát itt is összecseng a lelkünk.

Az Örökszép, vagyis Benyusz Csilla weboldala ahol szépséges ékszereit lehet megtalálni: megtaláljátok: www.gyantaekszer.hu


 




2017. május 7., vasárnap

Kertben, gondtalan: Schloss Sanssouci, Potsdam

 Ritka az oly alkalom, amikor a televízió előtt heverészek a rózsás kanapén. De amikor egy konok torokgyulladás épp ledöntött a lábamról, és májusi eső öntözte bőven a kertet, én meg egy kicsit tévéztem - és egy műsor éppen a Világörökség részeit mutatva, éppen a potsdami Sanssouci kastélyt mutatta be. Öröm volt elmélázni, hiszen néhány éve egy gyönyörűséges kirándulást tettünk a parkjában legkisebbemmel.
Elő is vettem  a képeket, amelyeket most örömmel mutatok be újra - azért is, mert oly sok levelet kaptam, hogy kertleírásaim alapján kerestetek fel távoli, szépséges helyeket, nagy örömmel.
Nos, most itt kis gyöngyszem, ami Berlintől csak egy ugrás. De feltétlenül látni kell!
Amúgy Potsdam legtöbbeknek a potsdami egyezményről jut eszébe - mi is az tulajdonképpen? :-)
 A Sanssouci Kastély története 1744-ig, Nagy Frigyesig vezethető vissza , erről itt olvashattok bővebben: https://www.berlin.de/sehenswuerdigkeiten/3561636-3558930-schloss-sanssouci-in-potsdam.html

A "porosz Versailles" a művészeteket kedvelő Nagy Frigyes az államügyektől és a problémáktól való elvonuláshoz,  a világ elől való elvonuláshoz képzelte el, és ezért kapta a hely a Sans, souci = gondtalanul nevet.

A grandiózus parkra mi egy napot szántunk - de kevésnek bizonyult - persze, hagytunk olyat,
 amiért vissza kell térni.

A barokk és a rokokó épületek köré részeiben hasonló hangulatú kert épült. A koros fák egy része, igen, még a kastélynak abból a fénykorából születtek, amikor Voltaire is itt járt, és hosszabb időt szentelt az alkotásnak e pompás helyen.

 A növények közt a szobrok mindig érdekesen hatnak - vagy beleékelődnek a környezetbe, és ahogyan a felületükön is meglátszik az idő, úgy a növények is változnak körülüttök az évek során. Vagy újból és újból friss és más növényekkel veszik körül őket, és akkor mindig mást és mást mondanak nekünk.

Szeretem így nézegetni a szobrokat, elmélázni az alkotó gondolatain, megérteni a kertalkotót - és a gyönyörködni a természet szabad szárnyalásában.
 Nem is egyszerű megtalálni a növényekkel azt a hangulatot, ami méltó a hely szelleméhez, ami örök, de mindig mégis új... nézegessétek a képeket, és látogassatok el e gondtalan parkba!

Kertlátogatáskor nekem mindig mesék szövődnek a fejemben - mert szeretek bekukkantani régi épületek pókhálós ablakain, bekukucskálni zárt ajtók kulcslyukain. Elképzelem, milyen lehetett, amikor itt sétáltak a hercegnők, nekik milyen virágok szegélyezték az utat, vajon azon is libbent-e ennyi pillangó?
Miből kötöttek csokrot, és mit ettek uzsonnára, piknikeztek-e a kis tó mellett?


 Ha meséket szőnétek, a Sanssouci Kastélypark ideális hely hozzá.
www.rozsakunyho.hu












2017. március 2., csütörtök

Hóvirágzás az Alcsúti Arborétumban



Régóta volt a bakancslistámon a hóvirágzás megtekintése, de valahogy sosem jött össze. Ma reggel kisütött nap, és úgy döntöttem: az írás várhat, ma mindenképp el kell mennem, mert ki tudja, lesz-e rá még alkalom?
Arborétumba amúgy is egyedül és hétköznap szeretek menni. Ez persze így önzőnek és összeférhetetlennek tűnik – kicsit az is. Csak én a természet eme templomára úgy tekintek, mint egy szent helyre, ahová áhítattal lép az ember, és szívja magába a növényi lét csöndes csodáit. Erre legtöbbször hétköznap van mód – a hétvégi arborétumlátogatók tömegében nem élvezhető. Így is azért sikerült megtudnom, hogy Ilonka most lesz 70 éves, és ezt a csoport Mariazellben szeretné megünnepelni, meg azt is, hogy a Józsinak másfél órát kellett várnia az urológián – pedig nem is hallgatóztam, ordítozták ők rendesen. Volt egy gyerekcsoport is, sok vidám kisgyerekkel és nagyhangú kísérőikkel, akik csak azt kiabálták folyvást, hogy ne nyúljatok a hóvirághoz. Felmerült bennem is, hogy hogy örülnének a mi kis apróságaink, ha látnák a tengernyi virágot – de aztán az is, vajon mennyire élveznék? Nem akarnának-e a virágtengerbe gázolni, ahogyan ezek az apró emberek is szívesen, nem arról szólna-e séta, hogy mit nem lehet? Akkor várjunk vele inkább még egy-két évet, amikor már tényleg élmény lesz, és nem csak a tiltás.

Nos, időben voltam: kevés látogató, napsütés, mosolygós hóvirágok. A pénztáros hölgy igen morcosan szólt hozzám, ami kicsit elronthatja az ember kedvét – de talán én is rosszkedvű lennék, ha csak sötétedés után láthatnám a hóvirágokat, addig pedig a fakunyhóban kellene üldögélnem. Az mindenesetre megint csak érdekes momentum, hogy nincs kedvezményes jegy újságíróknak – az utóbbi időben kizárólag külföldön sikerült ilyen kedvezményben részesülnöm.
A jegyből azonban rögtön kiderült, hogy az Alcsúti Arborétum fenntartója a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, valamint a Puskás Ferenc Nonprofit Kft. Én a szép színes belépőjegyen egy kis térképvázlatnak jobban örültem volna, mint ennek az infonak, de sebaj.

Tavasz zsong a szívemben, süt a nap, és végre eljutottam ide, hóvirág tenger, márciusi séta… a táblákat olvasva mindig elképzelem: milyen lehetett itt az élet, az arborétum fénykorában? Amikor nem belépőjeggyel sétálgattak itt a bámészkodó kíváncsiak, hanem élték mindennapi életüket. Fürödtek a tóban, vendégeket fogadtak a tisztáson, gyerekek szaladgáltak az oroszlános kút mellett. Látták felnőni a páfrányfenyőt, kibújni a mocsári ciprusok légzőgyökereit a földből… Milyen felemelő érzés lehetett növényekkel „berendezni” egy ekkora teret, összegyűjteni bele a honost, a szépet és a kedvest. Milyen hozzáértésről tanúskodott, hogy már akkor, a XIX. században gondoskodtak a megfelelő öntözés kialakításáról – ma környezetbarát gondolkodásnak neveznénk. Gyerekkert, Medveház, alpesi kert, Csörgedező és Kneipp-medence  – mind-mind egy aprócska kis attrakció, most még alig éledezve is megejtően.

 Nagyszüleim elbeszéléseiből már kicsi koromban bizsergett a szívem, amikor meséltek a tujasorokkal szegélyzett kocsifelhajtóról, gyönyörű parkok béli uzsonnákról… hogy aztán azok a parkok, fák és tisztások is elérhetetlen messzeségbe kerüljenek, ahogy itt, az Alcsúti Arborétum fa matuzsálemei is sok-sok furcsaságot őrizhetnek emlékezetükben a múlt század ötvenes éveiből, a rontásból és pusztulásból…

Igen, egy ilyen koratavaszi séta sok mindent előhoz az ember emlékezetéből. Történeteket, illatokat, régmúlt pillanatokat, verseket, amelyek belesóhajtanak az ébredő tavasz sóhajaiba. Odakéreckedik egy kis Szabó Lőrinc:
„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” - felelt a Nap.
„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” - felelt a Nap.
„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” - szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”











vagy egy kis Kosztolányi:
Kelj bársonylombú, halk lehelletű,
borús tavasz a völgyön és hegyen,
hogy majd ha eljön az idő, legyen
a sebre fű.
S aztán egy kis Vivaldit és Strauss keringőt dúdolgat az ember, azzal a felemelő érzéssel, hogy a bakancslista egy újabb tétele teljesült.

(És itt következzék egy kis megjegyzés, tényleg nem ünneprontásként. Aki ismer, tudja, hogy hosszú évek óta dédelgetek egy álmot, kis virágkastélyról, sok-sok attrakcióval, és a virágok közt kisvasúttal – a vasút „füstje” gyerekkoromban már megcsapott, nagyapám, édesapám révén, jómagam meg úttörővasutas voltam, szóval volt honnan jönnie ennek a kisvasutas-gondolatnak. Itt is elsétáltam, hogy megnézzem ezt a sokat emlegetett vasutat. Nézzék ezt a képet, a semmiben, ott van az állomás: Alcsúti Arborétum. Én pedig, kis naiv, először egészen máshol kerestem, a patak mellett, ahol kedves kis híd vezet a kalandparkhoz, olyan kis romantikus hely volt, szelíd árnyakkal, aranybarna falevelekkel… a kisvasút meg amott, a semmi szélén, igazán út sem vezet oda… ez olyan kis bánatos szösszenet, mert eszembe jut az én kis álomkastélyom, ahol lenne hová mennie a vasútnak…)

Hazafelé végig utaztam a Váli-vögyön – ha már arra jártam, egy főhajtással és egy oly kedves vers felidézésével tisztelegtem Vajda Jánosnak – ami azért is fontos, mert új kertem „költészet kertje” is lesz egyben, apró részletei egy-egy versre rímelnek majd – hasonlóan a kínai kertekhez – csak éppen magyar költők olyan műveit választották a kertek, amelyek megérintik az embert. Az egyik kert Vajda János: Harminc év után című versét idézi – hamarosan teljes virágpompájában. Mert örülök, tavasz, hogy itt vagy, nagyon! És következzék néhány kép, gyönyörködj, kedves blogolvasó, ringasd magad a tavaszba - vagy kapd a bakancsot, és menj te is!