előhegyi betyárpecsenye

Előhegyi betyárpecsenye



Gasztronómiai kalandozásom során Oroszlányba tévedtem. Vagy Oroszlányra, ebben most már magam sem vagyok biztos. Ahogyan abban sem, ugyan miért is éppen ide.

Ugyanis, amint azt a helyiektől megtudtam, errefelé nincs semmiféle különleges gasztronómiai csemege. Még a kistérségben sem lelhető fel speciális termény, gyümölcs, nem főznek kecskédi kisüstit, nincs oroszlány-pecsenye, sem dadi rettenetes. Mit esznek akkor errefelé? Ha ki akarnak tenni magukért, húst. Húst hússal, hiszen a magyar azon méri le gazdagságát, hogy mekkora tál sülttől roskadozik az asztal. A rántott hús, a párizsi szelet, a pörkölt, a töltött csirkecomb meg a fasirt után beindul a szakács-fantázia. Messziről jött ember meg azt mond, amit akar, így jobb, ha olyan ételekkel rukkolnak elő, mint például a szabolcsi töltött káposzta. Az ide jó 400 km. Hogy a kissé édeskés paradicsomos káposztán unatkozó, vízben főtt húsgombócok kit asszociálnak szabolcsi töltött káposztára, azt nem tudom, Mindenesetre tejföllel megöntözve, megfelelő mennyiségű kenyérrel meg lehetett enni. Egyszer.

Valószínűleg a városban tapasztalat kedvetlenség a szakácsot is magával ragadta, s ez a darált húsból és rizsből gyúrt gombócban öltött testet. Így kerültek e labdacsok a jobb sorsra érdemes tárkonyos levesbe is, amely meleg nedű némi bors és só hozzáadásával egészen remek nyitánnyá változott helyi viszonylatban. Bár még egy kis tárkonyt, tejfölt, csöppnyi lágy tárkonyecetet, egy kevés friss petrezselymet meg egy marék zsenge zöldborsót azért elviselt volna még.

Azért érik nagy örömök is a gyanútlan kutakodót, bár már régen megmondták nálam bölcsebbek: nem nézegetni, nem kérdezgetni: enni! Ráleltem valamire, ami talán e vidék jellemzője lehet. Tudvalévően igen barátságtalan viszonyban vagyok a virslikkel és a hozzájuk hasonló, kolbászoknak nevezett dolgokkal. Nos, ezek egyik fajtája itt többször is megkísértett, így már kedves ismerősként üdvözölhettem őket a tányéromon. Először a reggelinél röhögött rám egy szép példánya. Kell olykor egy kis borzongás, hát legyűrtem őt. Nos, nemsokára észrevettem: ebédnél elbújtak a tokányban! Kis karikákra vágva vigyorogtak a szaftos galuska alól! Úgy elragadtattam magam a fogás analizálásával, hogy lekéstem a kisasszonyt, megtudakolni, milyen ötletből született a vacsora, netán van valami fantázia neve. Arra gondolni sem mertem, hogy egy általam már ismert ételre hajaz, mert ízvilágában nem hasonlított semmire. Nem volt se sós, se hagymás, se fűszeres, se fahéjas, se semmi. De benne rejtőzött ama kolbász-féleség titokban!(folyt. köv.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörkollektoros aszaló házilag

Made in China Budapest – formálj újra mindent, amit eddig a kínai konyháról gondoltál

Levendula varázslat olasz módra - Lavanda di Venzone