az Alföldön járván

Alig egy hónap telt el, s újra az Alföldön! A hosszú úton volt időm elnézelődni: végre látni igazi földeket, szántást, aztán belvízzel borított réteket, parlagon hagyott mezőket. Érdekes, s nekem csöppet sem idilli táj! Az ebédet egy kisvárosi kifőzdében tették elém: mondanám, felejthető. Legutóbb Oroszlányban kísértett meg a meggyszósz, igaz, ott a főtt hús mellé még pirított grízt is adtak volna. Nos, itt sem merészkedtem odáig, hogy megkóstoljam, bár ránézésre nem volt barátságtalan. Mégsem akartam közelebbi barátságba kerülni vele. Helyette egy kisebb darab rántott sajt nézett farkaszamat velem, meg egy kupac sült hasábburgonya. Azt mondanám, ugye felejthető, de nem. Mert az a krumpli, az finom volt! Jóízű, kellemesen volt megsütve, forró volt, ropogós, épp eléggé sós... lehet, hogy itt értenek hozzá?

A nap azután is kemény munkával telt, s bizony, készülődött már a világ vacsorához, amikor elindultam hazafelé. Hosszú, girbegurba út, végig a síkságon, a felhők meg olybá tűntek, mintha a látóhatáron hegyek magasodnának. Hegyek, miket soha el nem érek... Mire Szolnokhoz értem, mér majdnem lebukott a nap. A föld felett embermagasságú pára lebegett, abból emelkedett ki valami bevásárlóközpont fény-pettyekből összerakott színes sziluettje: félelmetesen földöntúli látványként tárult elénk... aztán az út egy lágy ívvel nyugatnak fordult, eltűnt az út a sötétségben, az Alföld aludni tért...

káposztával bélelt fasirt-merengő

Már azt hittük, úgy múlik el ez a nyár, hogy egyszer sem süthetünk szalonnát!  Esőt ígértek - milyen különös - verőfényes napsütéssel köszöntött be a reggel. Be is tettük a tarisznyánkba a szalonnát, a friss cipót, s irány a határ, ahol már vártak bennünket. A bogrács alá volt gyújtva, recept kinyomtatva, és szépen, komótosan, odafigyelve álltak neki a palóclevesnek a háziak, hiszen még ilyet, ők, sose... Tehát eltelt némi idő, míg a bográcsból ebédre számíthattunk. A badacsonyi nedű egy idő után már valami szivacsot kívánt, s akkor Adrienn elővarázsolta a sütőből specialitását, a káposztával töltött fasirtot! Mennyei illat lengett a konyhából, én meg nagyon szeretem, ha olykor más főz, én csak kóstolok! Nos, ez az a kiváló alkalmak egyike volt! A fűszeres fasirt savanyú káposzta- bélést kapott, mielőtt a sütőbe került volna, a friss kenyérrel telitalálat volt. A palócleves jól illet aztán pár óra elteltével másodiknak, s azután a teli bendővel csak azon méláztam: ahhoz a fasirthoz milyen jól ment volna egy babpüré, vagy egy jó kis babsterc... és talán mondanom sem kell, ezek után már nem sütöttünk szalonnát...

rókagomba paprikás

Tegnap estefelé felgyalogoltunk a fenyvesbe. Olyan szép alkonyat volt, végre egy kellemes, őszi este, vörösen búcsúzó napkorong. A fenyves a sok eső után új életre kelt: zsenge hajtásokkal kíváncsiskodott az útifű, a pitypang, harmatcseppekkel bókoltak a fűszálak. És tengernyi gomba, mindenütt! Került is a kosárba rókagomba, és szép, karcsúlábú, nagykalapos őzláb, amennyit csak haza bírtunk cipelni. Már ott éreztem az ízét a számban, ahogyan sok-sok évvel ezelőtt, a messzi hegyek közt: aprócska, mezitlábas kisfiútól vettünk rókagombát egy nagy vödörrel. Milyen boldogság volt maszatos arcán, amikor a pénzt számoltam a tenyerébe! Az udvaron, a sparhelten készült a rókagomba-paprikás, a nyári estébe belengett az illat, átlibegett a kerítésen, a szomszéd nénike áthajolt a kerítésen, és csokor friss petruskát nyújtott át: kedveseim, ezt ki ne felejtsétek belőle a végén!
Most is eszemben volt, kövér tejföllel forraltuk össze a végén, s bizony, eléggé ránk esteledett, mire az asztalra került. Hogy rókagomba volt-e biztosan, kerülte- közé bolond is, kiderül nemsokára...

Ha a következő napokban nem kerül újabb hír a Hírmondó oldalára, akkor lehet aggódni...
www.kistarcsaihirmondo.hu

Görhöny, tócsni, lapcsánka

Görhönyfesztivál volt újra Kistarcsán, mégpedig a 7. Kiheverve a szervezés fáradalmait, most már íz ízes emlékek maradtak: a csoda, hogy ennek az egyszerű ételnek nem csak sokféle neve van, de annyiféle képpen készítik, hogy azt ész fel nem éri! A zsűrinek van ilyenkor a legjobb dolga, hiszen mindegyikből a legjobbat kóstolhatja meg! Így ettünk zöldfűszereset, ami inkább zöld volt, mint görhöny. Aztán sótlant, zsírosat, elrághatatlant. Na, de ezekből volt a kevesebb! A szlovák sajttal gazdagított köménymagos, a dinsztelt káposztás azért megdobogtatta a szívemet! A fantázia végtelen: volt tepertős, répás, cukkínis, hagymás, füstölt szalonna zsírjában sült és gombás. Aztán a jó kis fokhagymás mártások, amiket kínáltak mellé... hmmm... a győztes tócsnit ördögök sütötték: apróra vagdalt, főtt pulykamájjal és rókagombával gazdagították! A rókagombáról egy kicsit később írok, addig is egy kis videó:
http://www.youtube.com/watch?v=st1Cf0DPOBQhttp://www.youtube.com/watch?v=st1Cf0DPOBQ

Ungarische Wurlitzer

Utazik az ember mondjuk, ezerhatszáz kilométert azért, hogy aztán egy gigantikus sörsátorban egy nagy korsó Edelweiss mellett múlassa az időt, lába meg verje a zene ritmusát... azután meg a képeket nézegetve szelíden emlékezzen, milyen jó is volt az ott! Ez is közrejátszott abban, hogy ne tudjak ellenállni a meghívásnak, amely egy sörsátorba szólt, és csak 25 km-t kellett érte menni! Egyszóval, rábeszéltem egy-két vállalkozó szelleműt: lesz, ami lesz, erre a koncertre elmegyünk! Először azt gondoltam, elmesélem, nekik, milyen családi kapcsolat fűz minket Vass Bencéhez, de aztán inkább maradtunk egy-egy korsó Edelweiss-nél: egyszerűbb! Azután meg beszélgetni úgysem lehetett, persze, nem is azért jöttünk! Hanem azért, hogy az UWB-nek nevezett zenei formáció produkcióját meghallgassuk. Ugyan már csiripeltek róluk a verebek - no, nem az a csuri, aki reggel ott üldögélt a konyhában a polcon, és esdekelve nézett: hogyan is lehet innen eliszkolni?!
Tehát: egyszer csak ott volt majdnem minden zenész a színpadon, és beindultak. Egy ilyen éltes korú matrónának kicsit sok volt a decibel, még most sem hallok teljesen, de ez nem is baj. Mert ott azért a zene egészen átjárta a testünket, felszabadultan énekeltünk,tapsoltunk, a sörpadok majd' összeszakadtak alattunk.
Jó volt, na! Most már azt is tudjuk, mit a fene az az UWB, megmondom őszintén, én az USB egyik rokonára tippeltem volna, az jobban hajazott volna a zenéjükre, mint a Wurlitzer, de én nem vagyok egy nagy zeneértő. Az ungarische, az legalább stimmelt!
Az este viszont jó volt, úgy magában, egyszerűen jó.
Hazafelé persze máris azon tanakodtunk: hogyan hívhatnánk meg őket ide, a mi kis falunkba egyszer? És nem is a 25 kilométer miatt... Köszönjük nektek, fiúk, a kellemes estét!

ha a fiatalok főznek...

... akkor nekünk semmi dolgunk nincs: csak kóstolgatni, beszélgetni, olykor tölteni egy-egy pohár szép bort. És eshet az eső, folyhat a víz az úton, csoroghat undokul mindenhonnan, ázhatunk bőrig, akkor is jó a kedv és kellemes a hangulat! A néhány éve kitalált kőlevesünket a három fiatal most újra komponálta: egy nagy kő helyett főtt benne több kicsi, és elhagyták belőle a burgonyagombócot. A kolbászos káposztalevest most kockára vágott burgonyával gazdagították, tálaláskor fokhagymás-petrezselymes tejföllel öntözték meg, és aki még inkább tobzódni akart az ízekben, sajtot reszelt rá... nem véletlenül nyerték el a második díjat! Köszönjük nekik, fenséges volt!

emlékezés a levendula-ünnepre

Már múlt, és olyan jó visszaidézni a nyári képeket! Azt a varázslatos tihanyi hangulatot! Most, hogy a felső-kertben újból virágoznak a levendulák, újra készülnek a levendulás termékek: a cukor és a kandírozott virágok. A hét végén is sikerült néhány embert megnyerni, hogy ezentúl hódoljon az ehető virágok szenvedélyének! Azon is gondolkodtam, vajon miért idegenkednek az emberek a citromfüves rizlingzselétől... de a szombati kóstoló bebizonyította: nem csak nekem ízlik! Mondjuk, el tudnám képzelni egy jó borsos, ropogósra sütött csirkemell-szelet mellé is! Hmmm... egészen megéheztem, pedig a lekváros bukták még nem ugrottak be a sütőbe!