A hemina titka avagy Noszlop-környéki ködbeveszett töprengéseim

Köd előttem, köd mögöttem, isten tudja, honnan jöttem. Bizony, amikor igent mondtam kedves jó Péter barátom felkérésére, hogy az ehető virágok titkaival ismertetem meg a csúcsvendéglátós közönséget, nem tudtam mire vállalkozom. Aztán a jó sors úgy hozta, hogy én is sok bölcselet tudója legyek, vagyis, ha már végigélveztem a veretes előadásokat, hát számot is adok gasztronómiai ismereteimről. Amiket ezidáig autodidakta módon szívtam magamba: könyvekből, szakácsoktól, cukrászoktól és saját édes és keserű tapasztalataimból. Azt már most bátran állíthatom, hogy részvételem ezeken a szeánszokon nem volt hiábavaló. Egyrészről ismereteim bővültek, nemkülönben ismeretségi köröm is. Olyan különleges emberekkel ismerkedtem meg közelebbről,  mint  KallaKálmán, Bergmann Ernő és családja, Salánki Sándor, aztán a jó vendéglősöket felsorolni sem tudom: Berettyóújfaluról, Hajdúszoboszlóról, Balatonakaliból… Talán ők is mind hálásak azért, hogy a virágok színes világába kalauzoltam őket, én pedig az ötletekért és a gondolatokért, amik ébredtek bennem találkozásaink és lélekfényesítő poharazgatásaink közepette. (Igen, nem mondhattam borozgatást, mert inkább alkoholmentes italok fogyasztásával múlattuk  a napot, lévén motorizált világunkban valahogyan haza is kellett mennünk, bár a köd ebben szeretett volna megakadályozni bennünket, ahogyan az odaútban is, de legyűrtük.) A sok megszívlelendő dolog közt akadt egy kis csemege, amit a hét végén aktualitását tekintve , megosztottam leányaimmal és a baráti társaságukkal is. Ez pedig nem más, mint a hemina. De mi is ez tulajdonképpen? Egy borfajta, vagy egy űrmérték?
Szent Benedek regulájában olvassuk a következő sorokat, amikor a szerzetesek táplálkozását szabályozza: "Kinek-kinek saját ajándéka van Istentől, az egyiknek így, a másiknak meg amúgy. Éppen ezért némi töprengéssel rendelkezünk mások táplálkozásának mértékéről. Mégis, ha tekintetbe vesszük az erőtlenek gyöngeségét, azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor." De mennyi az az egy hemina bor? A választ lexikonokban nem fogjuk megtalálni, hiszen Szent Benedek elsősorban nem mértékegységre gondolt. A hemina kinek-kinek saját ajándéka, az a mennyiség, amit nyugodt lélekkel, tiszta lelkiismerettel megihat. A XIII. században, a pannonhalmi bazilika építésnek idején, a szomszédos Ausztria monostoraiban kettő-négy liter volt a napi adag, máshol csupán két-három deciliter. Hogyan lehet ekkora különbség? Bizonyára figyelembe kell vennünk, hogy eleink elsősorban vizezett, kevert bort ittak, továbbá nagy különbség van bor és bor között, egy könnyű itáliai vörösborból többet lehet inni, mint a pannon tájakon termett testes italokból. A hemina titka tehát a személyre szabott, a szívet megvidámító, egyedi mérték!





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörkollektoros aszaló házilag

Made in China Budapest – formálj újra mindent, amit eddig a kínai konyháról gondoltál

Vedd? Szedd? Edd?