Távol, a Vendvidéken

Amikor ide utazik az ember, tényleg úgy érzi, nagyon távol van. Vagy csupán azt: mégis milyen nagy ez az ország. Három és fél óra elegendő ahhoz, hogy az ember át is értékelje magában az életről alkotott gondolatainak egy részét.

Jártam már erre, több ízben is: amikor a gyerekek kicsik voltak, szerettünk kempingezni. A szükség hozta ezt  a nyaralási formát: mert négy gyerekkel ez tűnt megfizethetőnek, de élveztük akkor is. Biciklivel barangoltuk be az őrséget, a Vendvidéket, csuda természeti szépségeket látva. Nem tudom, milyen lett volna négycsillagos hotelekben nyaralni - sőt, azóta se tudom, de errefelé ilyen nem is létezik. Van viszont csend, tiszta levegő, békés vidék. Kerítés tövében legelésző őzike, a fenyves mellől bámuló szarvas. Fekhetsz a fűben, bámulhatod a csillagok végtelen tengerét, és annyi- de annyi hulló csillagot.

Olyan békés és emberi minden. Egyszerű, és természetes.

Most éppen Gyenes Csillák orfalui birtokára igyekeztünk, hétvégi programot szerveztünk. Mivel egy ideje csak elvétve vagyok kíváncsi a nagyvilág híreire, így az sem jutott el hozzám, az érkezésünk előtti éjjel egy példátlan vihar csapott le a könyékre. Még sosem láttunk ilyet -mesélték a nénik a szalafői bezárt kocsma előtt - csak úgy jött, és vitte a zsalut ablakról. Talán csütörtökig nem lesz áram sem, mondták olyan nyugalommal, mintha csak azt mondták volna, kinyílott a tulipán.

Kicsit el is szégyelltem magam, hogy tulajdonképpen egy kávét szerettünk volna inni - miközben a falubélieknek mindenhol kisebb dolguk is nagyobb volt annál, mint holmi szórakozott idegeneknek kávéról gondoskodni. Úgyhogy máris felajánlottuk segítségünket, mert minden kéz elkélt: ki fűrészelte az útra dőlt fákat, ki gallyazta, mások mentették a menthetőt, vagy éppen aggregátort helyeztek üzembe. Mások aggregátorért indultak - ha sikerült kideríteni, hogy 100 km-es körzetben hol lehet még fellelni egyet - mindezt persze áram, telefon és olykor térerő nélkül.

Talán nem is tudjuk igazán értékelni, mennyire el vagyunk kényeztetve a nagyvárosban, vagy egészen közel hozzá... mennyire ki van szolgáltatva a körülményeknek és a természet szeszélyeinek az, aki ott, ebben a mesés szegletben él...

Mégsem katasztrófaturistának éreztük magunkat, hanem  jó barátnak, akit szívesen látnak.
Egy ilyen birtok a nehézségeivel pedig maga a paradicsom. Igen, az a földi paradicsom, amelyben az ember igazán otthon érzi magát. Ami egyszerű a maga valóságában, amit Fekete Istvánt olvasva képzelünk magunk elé. Elénk szaladt két kutya, de láttunkra megszelidültek, (másnap az ölembe fészkelték magukat, mosolygós kutyaszemeik csak úgy ragyogtak).

Dombok, erdők és lankák, rétek és kaszálók, az aszály ellenére harsogó zölden.
Mintha az elmúlt húsz évben is semmi se változott volna, mintha megállt volna az idő.
De tényleg megállt, mert ahogy aztán leültünk az öreg almafák alá, kortyoltuk a friss gyógynövényektől illatos teát, megszűnt a világ - vagy csak elhagytuk magunk mögött. Élveztük az ittlét minden percét.
A napsütést, a szellő simogatását, a méhek zümmögését - mert van ám itt méhészkedés is.

Aki még nem járt erre, egyszer nézzen el mindenképp. Sok-sok gondoltot ébreszt egy néhány napos vendvidéki kóborlás. Úttalan utakon, végtelennek tűnő erdőkben, olykor szinte a csontig hatoló csendben megérint a nyugalom és a határtalanság érzése.
Ki kell próbálni, meg kell mutatni gyerekednek is, amíg még lehet. Amíg van Nemzeti Park, amíg vannak itt ilyen emberek, mint Gyenes Csilláék.

Nézzétek meg Orfalut, Apátistvánfalvát. Látogassatok el a csodás Kétvölgybe, a Miseúton át Felsőszölnökre. Gyalogoljatok fel a Hármashatárhoz, vagy a számos tanösvény egyikén.

Meséljétek majd el, milyen volt.