2017. november 5., vasárnap

A magyar étterem 厦门


 
2015-ben nyílt az első magyar étterem Hsziamenben (erről itt olvashattok), és ez év nyarán a második, szintén egy giga pláza legfelső emeletén.



A hamisítatlan magyar ízek mellett jól megfér még néhány európai fogás – a csavar viszont benne az, hogy muszáj volt néhány dolgon változtatni, mert az itteni közönség ízlése merőben más. A levesek sűrűbbek lettek, szívesebben kanalazzák így a helyiek. Alapvetően minden sótlan – legalábbis a magyar szájnak. Itt édes kolbászon szocializálódnak, ami nekünk mellbe vágó lehet – nekünk meg ugyanígy egy füstölt, sós, fokhagymás. Az étterem attrakcója a lávakövös sült hús – és amíg ezt kis hazánkban a vendégek szeretik maguk megsütni, itt elvárják, hogy az asztalnál, a szemük láttára süssék meg. Nem akarnak ők ezzel bíbelődni! A másik kedvenc a nemzeti színű pohárkrém, amiről el is mondják a felszolgálók, hogy ezek Magyarország nemzeti színei – a visszatérő vendégek tudják is.

Ahogyan a savanyúságot is megkedvelték, a konyhán csalamádé készül, amelyet kis üvegekben haza is lehet vinni. A savanyú kedvelt íz errefelé, így nem volt nehéz bevezetni.
 
A konyhán már ismerősként üdvözöltek, Jojomama kicsit be is segíthetett a munkába...
:-)

 


Nem hiányozhat a pizza sem a választékból. Nekünk persze furcsa, hogy mit keres a pizza egy magyar étteremben? Ha kilencezer kilométerről nézzük, Magyarország egészen picike és Olaszország egészen ott van mellette. Aki pedig Magyarországra jön, mindenhol lát pizzériát – kevesek juthatnak ahhoz az infóhoz, hogy ez nem ősi magyar étek, hanem egy bevándorló, akit igen megszerettünk. Nos, a kínaiak is így vannak vele, szeretik, keresik – és az így már teljesen mindegy, hogy magyar-e, vagy európai.

Az egyik plázában igen takaros kürtőskalácsot árulnak, „eredeti cseh”, hirdeti a kiírás. Mellette a mi Lánchidunk képe. Az étterem-applikációban a leírás szerint egy magyar ember találmány a kürtős kalács. De a sikeres üzletmenet szempontjából ez itt teljesen lényegtelen, az átlag kínai úgysem tudja, mi a különbség, egyáltalán létezik-e a Cseh-, Olasz-, vagy Magyarország… (És mielőtt tanulatlan barbároknak neveznénk őket, nézzünk kicsit magunkba: mennyit tudunk mi Ázsia földrajzáról, történelméről, kultúrájáról? Ja, hogy Európa a kultúra bölcsője? Ez itt meg egy ötezer éves kultúra, ötezer éves írásbeliséggel, ahová azért olykor el-ellátogattak a fejlett Nyugat képviselői, és nem éppen békés szándékkal… Ezt csak azért tartom fontosnak, mert oly sokan lenézik a Távol-Kelet népeit, vagy éppen tudomást sem veszek róluk, mert oly kevés információ jut el hozzánk, és azok legtöbbször semmitmondóak.)

A ChinaCity és az SM bevásárlóközpontokban lévő  magyar éttermeket örömmel keresik fel a városba érkező külföldiek is – és nem kevesen vannak, akik hosszabb-rövidebb időt töltenek munkájukból kifolyólag a városban. Több magyar cég is ápol gyümölcsöző kapcsolatot hsziameni cégekkel – ottjártamkor egy mosonmagyaróvári és egy pécsi cég képviselője toppant be éppen, egy kis hazai ízre vágyva. Ez úton is ajánlom mindenkinek, aki arra jár, ne mulassza el, és ne lepődjön meg, hogy az ajtóban „jó napot”-tal köszönnek neki, és ha a kínai üzletvezető szép magyarsággal szól hozzá: szia, Csaba vagyok.

Nekem nagy büszkeség, hogy másodszülöttem így helyt áll ebben a messzi országban. Öröm látni, hogy mennyire megszerették, milyen jól beilleszkedett – olyan, mintha kicsit már ő is kínai volna. Nap mint nap, újra és újra eszembe jut: mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy egyik napról a másikra igent mondjon, és mindenféle nyelvi előképzettség nélkül fejet ugorjon az ismeretlenbe. Segítsen létrehozni, beüzemelni egy éttermet egy idegen országban, egy teljesen idegen kultúrában, betanítani a személyzetet, akik anyanyelvükön kívül más nyelvet nem ismernek, elfogadtatni magát, távol családtól, barátoktól. Öröm látni, hogy milyen jól elboldogul, hogy négy év után már milyen jól bírja a mandarint, láthatóan tényleg jól érzi magát ebben a közegben. Repesett a szívem az örömtől, amikor a városban járva itt is, ott is ő köszönt vissza az étterem plakátjairól, egy ízben pedig a buszon utazva – ahol a városi televízió adását közvetítik utazás közben – a pártkongresszusról szóló híradás szünetében szintén őt pillantottuk meg, az étterem kis reklámszpotjában.
 

 
Ha tetszett, kérlek, ajánld másoknak is, akik szívesen barátkoznak más kultúrákkal! Látogass el honlapomra is, ahol sok-sok érdekességet találsz, belelapozhatsz könyveimbe, megtisztelsz egy dedikált példány vásárlásával. Virágos világomból csak egy kis kitérő az oly messzi Távol-Kelet!
 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

200 éves a Stille Nacht

    … erre is emlékeztünk ebben az évben. Így, az év vége felé, amikor már hólepel alatt szunnyad a kert, a lélek a Szent estére ké...