Sea worm jelly meg a fucsieni vacsora


Kínai konyha?
Kínai konyha – ez egy gyűjtőfogalom. Egy Európányi területen élő számtalan nép annyiféle konyhát visz, hogy az egy vendégnek átláthatatlan. Nem is gondoltam a kínai konyhát bemutatni, csupán az itteni, Fucsien tartomány eme kis szigetének az ízvilágáról egy kis ízelítőt – már amit persze szóban, képben el lehet mondani róla.

Az egészséges táplálkozás hívei figyeljenek most nagyon! Mert itt tényleg egészségesen esznek. Sok tengeri lényt: mert helyi, és élettani hatásukat, ugye, mint ismerjük. Rizst – rizzsel kezdeni a napot nagyon kellemes, akár estig ki is lehet húzni vele! Sok zöldséget, gyümölcsöt – és tudják, melyiket, miért jó enni. Alapvető tapasztalatom volt, bárkivel is étkeztem, hogy felhívták figyelmemet egy-egy élelmiszernek a táplálkozásunkban betöltött fontosságára. Egyél ilyet, ez nagyon jó étkezés után: nyújtotta felém a párolt pok-choit Hong bácsi, amikor már úgy gondoltam, egy falatot sem bírok lenyelni. Betuszkoltam pár falatot a kissé ropogós, zöld levelekből, és láss csodát. tényleg jó! Ha nem teát, akkor meleg vizet kínálnak az étkezéshez: a hideg nem jó a gyomornak, mondják. És valóban, miután az ember átesik a meleg víz okozta rémületen, mert, ugye, mi meleg vizet csak tévedésből vagy igen különös okkal iszunk, rá kell jönni, hogy tényleg kellemesen simogatja a bendőt, és valószínűleg, hosszú távon tényleg jó.
Csirkeláb, malacbőr, kis cupákos húsok: nálunk szinte száműzve a modern konyhából, itt azt mondják: ezekben sok a természetes kollagén, hetente egyszer mindenképpen enni kell, hogy az izületek idős korban is rendben legyenek. Ez az érvelés azért még nem tudott rávenni a csirkeláb szopogatására, és azzal valószínűleg nem is fogok életre szóló barátságot kötni. De a többi, az jöhet.

Tehát, aki a glutén- és laktózmentes diétán él, nézzen körül a Távol-kelet receptjei közt. Itt úgy lehet glutén és laktóz mentesen enni, hogy nem abból indulunk ki: na, mi legyen „helyette” (liszt, cukor, tej, stb.), itt minden éppen az. Zöldség, gyümölcs, rizs, rengeteg aromás fűszer. Nincsenek a mi édes, krémes-tésztás édességeinkhez hasonlók, ilyet errefelé nem esznek – cserébe az ételek egy része édes, amit nem várnánk annak.

 Reggelire szívesen esznek kását –a hagyományos, utcán árult reggelikről ITT olvashattok. Ezeket dobozban lehet kapni, zabos, kukoricás, babos változatban. A babos kis cuki rózsaszín dobozban, fedelében ott az összecsukható műanyag kanál. Egy doboz nekem három reggelire elég volt, olyan laktató, de a kínai egyszerre benyomja az egészet. Nem volt rossz, meg lehet szokni, az állaga épp, mint egy vörös babból készült főzelék gerslivel. Csak éppen édes kivitelben. És aki fintorog erre, őt had emlékeztessem a babnak a honi konyhában kimúló félben lévő diadalmenetére: amikor is babbal hamisították a gesztenyepürét, sőt, volt, amikor csak abból csinálták, vaníliával, cukorral. Csak az utóbbi generációk már úgy szocializálódtak, hogy a bab, az csülkös, kolbászos, leves, vagy főzelék, legfeljebb sólet képében jelenik meg az asztalon. Szintén jó reggeli egy tarógyökérből készült lapos sütemény, ami édes, ragacsos, de egészséges és laktató.

Fucsieni vacsora

A fucsieni konyha jellegzetessége a temérdek tengeri herkentyű. Halak, rákok, békák, férgek, csigák, kagylók, algák, növények. Változatosan és finom fűszerezéssel, olykor édesen vagy csípősen jelennek meg az asztalon. Az apró halak csípős bundában, ropogósra sütve – csak a fej és a gerinc marad belőlük. Farkasszemet néztem velük – milyen kis képzavar – mert halfejjel már többször akadt dolgom, és itt azt szokás, egyenesen megtisztelő megenni, de e kicsi halak feje ment a kagylóhéjak közé.
 
A tengeri csigák ehető, puhára főtt fél falatnyi darabkáját fogpiszkálóval kell kicsalogatni a házukból. Eléggé szaporátlan, babra munka, a kiszedett húsnak nincs különösen izgalmas íze, de rizsecetben megmártva nagyon jó a sör mellé. A kagylók a kedvenceim közé tartoznak: Fokhagymás, korianderes sűrű szaftban kelletik magukat. Igaz, ezt is elég gazdaságtalan enni, jóllakni nem ezzel kell.
 A repülőről is jól láthatóak a sekély vízben kialakított kis medencék, melyek felülről kis telkeknek néznek ki, de épp fordítva van: a víz körbe van úttal kerítve. Itt tenyésztik a vizi mindenfélét.
 A párolt halakban is bízhatunk: kisebbek, mint egy sütni való keszeg, sűrű, zöldséges mártásban érkezik, édes-csípősen. Hagyma, csillagánizs és fahéj érződik ki belőle, jó benne a hagyma, a bab, az okra. A kis rákok csípős bundában – ezek elfogyasztását már két éve megpróbáltam elsajátítani, semmi trükk: a megfelelő helyen leharapni a fejét, kiköpni, aztán enni a többi részét – ami meg kemény, attól megszabadulni.  A húsának ízét a benne sült béltartalom adja – és mielőtt bárki szörnyülködne rajta, miféle barbár szokás ez, halkan megjegyzem: a magyar konyhának több száz éven keresztül különleges csemegéje volt a szalonkabél, amely a leölt madárnak hagymás zsírban sült bele volt, a tartalmával együtt.

A nagyobb rák nem adja könnyen magát: hófehér húsa viszont olyan ízletes, hogy vétek volna kihagyni. Ki kell választani egy szemrevaló darabját, és a kőkemény páncélból kirágni azt, amit ki lehet. Békacombot ropogtatott, zimmezumm – ugye, ismerős a gyerekdal? Mert ez is bőséggel szerepelt egykor a honi étlapon. Itt a békék ott ugrándoznak a piacon, helyes kis műanyag hálóban, mint a nálunk hagyma. A tányérba pedig csípős-korianderesen kerül, és igen finom. Itt tényleg bántam, hogy csontokkal mindig bajlódni kell…
 

A kínaiak gusztustalanul esznek: csámcsognak, belenyúlkálnak a közös tálba a pálcikájukkal, szürcsölnek, a kis tálat a szájukhoz emelve lapátolják be a rizst. Van, aki a levet is pálcikával eszi: szájához tartva a tálkát, a pálcikával kotorja be a sűrűjét, hozzá szürcsöli a levest. Nem tudom, az angol királynő szokott-e enni kínait, jár-e kínai étterembe, de az biztos, hogy az étkezések emberiek. Egyél kényelmesen, ahogy jólesik, mondják, és nem baj, ha lepotyog, lecsöpög, ha rossz, kiköpik a tányérba. Ez utóbbit még gyakorolnom kell – gyömbéres fekete csirkét ettünk, ennek a csirkének fekete a bőre meg a csontja. Ebbe az ételbe „robbantott” csirke került, ami itt azt jelenti, hogy e kétlábú állatot bárddal apróra hasogatják, úgy kerül az asztalra. Már több ízben tanulmányoztam azt a tehetséget, ahogyan kínai barátaim bekapják, szájukban megforgatják, majd a nem kívánatos részeket, a csontdarabokat kiköpik, a húst lenyelik, és máris folytatják. Nos, ez a művelet nekem még erősen gondot okoz – nem csak bénult arcidegeimnek köszönhetően, de ezt a technikát sokat, sokat kell gyakorolni. Nem olyan hercegnősen kell enni, mondta Ping bácsi, és nógatott, hogy bátran emeljem én is a tálat, és egyek kényelmesen. Mi mit is mondunk az asztalnál? (Én is az aprónépnek…) Ülj egyenesen, szépen egyél, ne csámcsogj, ne szürcsölj, ne böfögj, szépen emeld a villát a szádhoz, ne feküdj a tányérba, nem nyúlj bele a tálba a kanaladdal… tiszta stressz… aztán ott az a sok evőeszköz, amelyek közt eligazodni szintén komoly tanulást kíván. Itt meg ez a pálcika, amelyet vagy hárommilliárd ember használ a földön, és tengernyi dolgot meg lehet vele csinálni, de megenni mindent. Amit meg mégsem, ahhoz ott a kéz.
 

Pálcikával enni meg kell tanulni, nem nehéz, de gyakorolni kell. Azt mondják, aki meg tudja enni a mogyorót pálcikával, az már mindent. Azért láttam, mikor Sziszi a gumi állagú húsgombócba az egyik pálcikát beleszúrta, úgy ette, ahogyan a szép kis gilisztás zselékockába is. Én meg izgultam, mi lesz, ha a vigyázva kiemelt zselékocka gondol egyet, és huss, kirepül a két pálca szorításából – ahogyan egykor a kanalam és villám közül a fél citrom az exeteri kedves angol kisasszonyok vacsoráján… a hosszú kötényes hölgy szeme se rebbent, elegánsan felemelte a citromot a szőnyegről, és eltűnt vele. De a zselé minden gond nélkül landolt a számban, ahogyan a már említett húsgolyó is, anélkül, hogy beledöftem volna bármit is.
Sea worm jelly: a zselébe dermesztett féreg
 Ezen a vidéken nem esznek kutyát, mert ez tengerpart, és itt a tenger adta élelmiszert részesítik előnyben. A piacon helyes ládákban árulják az igen vaskos gyűrűsférgeket – pontosan nem tudom meghatározni, mifélék, annyira jutottam, hogy „féreg”. Nem túl sok időm volt azon elmélkedni, vajon megenném-e – nem kérdezni, ami ízlik, megenni – mert másnap barátaink vacsorára hívtak magukkal, egy közeli mellékutca kis vacsorázó helyére – azért étteremnek nem neveztem volna, de tulajdonképpen az volt.
A mi olvasatunkban inkább egy nyócker mélyén megbúvó, büdös és áttekinthetetlen helynek mutatkozott – de ők állították, itt enni jó. Az asztal tiszta volt, az étel tényleg jó – és első fogásként kocsonyázott férgek vonultak fel egy kis tálon, szépen kockára vágva. Láttam Sziszin, hogy le nem veszi rólam a szemét, míg mondja, hogy ez egy helyi specialitás, és van, aki csak ezért jön ide a városba: Sea wurm jelly. És ez nagyon finom, ráadásul nagyon egészséges – ezt már több ízben hallottam, amikor valami egészen szokatlant próbáltak letuszkolni a torkomon.
Mivel már rajta voltam a féreg-projekten, nem ért különösebb meglepetés. (Ezért kell piacra menni. Mert ott már előre megismerkedhetünk azzal, ami aztán a tányérból köszönhet vissza. És ez is fejben dől el. Így nem érhet olyan nagyon nagy meglepetés, kivéve, ha… de az mindig van.) Amúgy tetszetős volt, reszelt bambuszrügy és friss szójacsíra társaságában, a rozsdaszínű kocsonyába dermedt giliszták, szépen falatnyira kockázva. Mivel mindenki szeme rajtam csüngött – úgy az egész kis kócerájban, az asztalnál meg pláne, hát úgy mártottam pálcikámmal a féregkocsonyát a szójaszószba, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, és a tőlem elvárható legnagyobb mosollyal kaptam be – igaz, felmértem, hogy az a falat akkora, hogy bármi történjék is, nem fogom tudni egyben lenyelni, tehát mindenképpen meg kell rágnom. És tényleg nem volt rossz!
Egészen kellemes, nekem ismeretlen fűszerezésű volt a kocsonya, maga a benne lévő hús meg lehetett volna akármi is – ennél nem jobb és nem rosszabb egy jó magyar kocsonya sem, füllel meg malacfarokkal. Ez viszont egészséges, mert sovány hús, csupa izom, a kocsonya meg jót tesz az izületeknek, mondták, – az meg rám fér.



Ha tetszett, kérlek, ajánld másoknak is, akik szívesen barátkoznak más kultúrákkal! Látogass el honlapomra is, ahol sok-sok érdekességet találsz, belelapozhatsz könyveimbe, megtisztelsz egy dedikált példány vásárlásával. Virágos világomból csak egy kis kitérő az oly messzi Távol-Kelet!


 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörkollektoros aszaló házilag

Made in China Budapest – formálj újra mindent, amit eddig a kínai konyháról gondoltál

Levendula varázslat olasz módra - Lavanda di Venzone