Gyönyörű este volt: rövid séta után újra biciklire ültünk,
és végigkerekeztünk a fényárban úszó tengerparton. Sötét biciklisek voltunk:
itt minden ki van világítva, viszont a bicikliken, motorokon nincs lámpa. A
parti sétány és kerékpárút márványszerű kövén visszacsillogtak az épületek
színei. Megcsodáltuk újra a túlparton Gulangyu aranyra festett köveit, a
ragyogó kupolát, amely keresztet visel tetején: reggel, ha sikerül jegyet
venni, áthajózunk a szigetre!
A sziget, 鼓浪屿, ugyan egészen közel van: ha végigsétálunk a
Zongshan lu-n (ez Hsziamen "Váci utcája"), tíz perc alatt a kikötőben lehetünk. Külföldiek azonban csak a
nemzetközi kikötőből induló hajóval mehetnek át, ami jóval messzebb van, 20
perc busszal. És persze, az többe is kerül – vagy talán az szebben hangzik,
hogy a helyiek kedvezményes jegyet válthatnak a hajóra. Mi persze gyalog
mentünk a kikötőbe, bemelegítésként egy másfél órás séta.
Hsziamen
város egyik nevezetessége Gulangyu szigete, amelyet a „tenger kertjének” vagy a
„zongorák szigetének” is szoktak nevezni. Neve amúgy ”víz tépázta kövek”-et
jelent. Két négyzetkilométernyi zöld oázis, természetes szépséggel. Teljesesen
„zöld” sziget: csak hajóval közelíthető meg és kizárólag kisméretű, elektromos
járművekkel lehet rajta közlekedni – vagy gyalog. A szigeten található a világ
legnagyobb orgona-múzeuma és Kína egyetlen zongora-múzeuma, több mint 200 db zongorával.
Mivel a part menti sziklákhoz csapódó hullámok mindig más és más hangot
hallattak, szívesen időztek itt inspirációt gyűjteni zeneszerzők. Így lett a
„zongorák szigete” koncerttermekkel teli, szabadtéri hangversenyek színhelyévé.
A XIX. században brit, francia, holland és japán diplomaták lakták, az épületek
teljesen európaiak, több keresztény templommal.
Gulangyun már jártunk két éve, akkor nagyon kedves kísérőink
voltak, akik a szigetre érve máris egy kis golfkocsira ültettek, mondván, onnan
kényelmesebben lehet nézelődni, mert a sziget hatalmas. Nos, mentünk is a
kocsival vagy 2 km-t – de fotózni tényleg kényelmesen lehetett - legfeljebb nem
ott, ahol szerettük volna. Egy turista látványosság, valamikor ez volt a régi
városközpont. Virágkorát akkor élte, amikor különféle nyugati hódító népek
jártak errefelé, és e szigetet találták a legalkalmasabbnak arra, hogy ide
tegyék konzulátusukat, iskolájukat, templomaikat. Voltak itt angolok,
spanyolok, hollandok, és ki tudja, még kik – az épületek erről mesélnek.
Szakasztott Európa.
Teli csupa keresztény emlékkel. Meglehetősen furcsán
festenek a templomok kereszttel a tetejükön, kínai felirattal. A kissé romos
épületeken érződik az angol hatás: olykor érezheti magát az ember egy régi
angol kisvárosban is. A hatalmas turista áradat között mindenhol esküvői
fotózásokba botlottunk. Egy idő után feltűnt, mert ennyi menyasszony nem
lehetséges. Még Kínában sem. A ruhák meg viseltesek, tehát az sem elképzelhető,
hogy épp reklám fotózás zajlik. Délután meg is leletük az „esküvő fotózási
intézet” épületét – tehát innen fúj a szél. A legjobb hely hozzá, tényleg,
hiszen itt aztán minden stílus megtalálható: kelet-nyugat, csodás épített és
természeti környezet.
Gyuri unszolására bementünk a víz alatti világ kiállítására.
Én nem vagyok híve a rabságban tartott állatok nézegetésének, de annyi mindent
csináltam már itt, amit amúgy nem, hát gondoltam, ez is belefér. Ilyenekkel
úszunk együtt a tengerben? Atyaúristen……. A medúzák színes fényfürdőben
lenyűgöztek, szédültem, amint a cápák úsztak át felettem, érdekes volt a
természet eme színes alkotása.
Felmásztunk a város egyik jelképének számító szoborhoz: ő
védi meg Hsziament a tájfuntól. A Shungzang Gardent kihagytuk, erről írtam már
két éve a Kertbarát Magazinban, most akkora tömeg állt sorba a bejáratnál, hogy
nem is vállalkoztunk volna rá. Bár a januári kertlátogatás egy nyárvégihez nem
mérhető…
Viszont a séták közben egy temetőre bukkantunk! Ezt sokan
kérdeztétek, hová temetkeznek a kínaiak, mert még senki nem látott kínai
feliratos sírt! Itt egy egész régi temető, az érdekessége az, hogy a sírkövek
nagy részén a kínai felirat mellett kereszt található. A kérdésetek azonban ez
sem válaszolja meg, hiszen itt egy eléggé speciális összetételű lakosság élt
egykor…
A naplementét egy kis öbölben vártuk meg, aztán irány a
kikötő! A szigetnek három kikötője van,
külföldiek, természetesen, csak egyet használhatnak ebből is. Hangulatosan
kivilágított pálmák közt sétáltunk a kikötőbe, tudtuk, mert Tyinje megnézte,
este 9-ig jár a hajó.
Bezárt épületet találtunk.
Nosza, irány a másik kikötő, a sziget átellenes oldalán.
Most már sietősre fogtuk, és végiggondoltuk a lehetőségeket: ha onnan van hajó,
és használhatjuk, mint külföldi, akkor rendben. Ha nincs hajó, akkor keresünk
egy szobát, reggel megyünk haza. Bennem felrémlett, hogy mennyi fogdás
történettel szórakoztattak az utolsó kalligráfia órák egyikén, és ez is benne van
a pakliban.
Bő negyven perc gyaloglás után – ami az aznapi már megtett
18 km séta után annyira nem volt jó - elértük a kikötőt, volt hajó, fel is
engedtek rá – és ez a hajó nem a város végiére vitt, hanem egyenesen a Zhongsan
lu-nál állt meg – innen tíz perc alatt értünk volna haza, ha nem megyünk be még
a Pizza Hut-ba.
Egész nap egy falatot sem ettünk, mert az esti
tofus-pacalos-bambuszrügyes kaja kicsit elrontotta a bélésünket, és jobbnak
láttuk a diétát. Napközben kólával és teával éltünk, de este jólesett egy kis
pizza meg sült krumpli. Se fogda, se bef@ás, se hotelszoba a szigeten – jó kis
nap volt ez is!
Ha tetszett olvasd el a többi bejegyzést is, és kérlek,
ajánld másoknak is, akik szívesen barátkoznak más kultúrákkal! Látogass el
honlapomra is, ahol sok-sok érdekességet találsz, belelapozhatsz könyveimbe,
megtisztelsz egy dedikált példány vásárlásával. Virágos világomból csak egy kis
kitérő az oly messzi Távol-Kelet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése