2011. március 24., csütörtök

Böjti szelek fújnak

Végre engedett a tél, talán már melegebb napok jönnek. A minap nagy Budapesten volt dolgom, ott vetkőztem neki egy kicsit: no, ez azért csak abban merült ki, hogy a vastag kendőmet letekertem nyakam körül... beszívni a büdös város illatát: azt a jó szagot, ami mindig megdobogtatja a  szívemet!!! Pedig büdös, meleg, benne van a koszlott kapualjakból áradó bűz, az emberek és a kutyagumi szaga, meg minden, ami körúton belül szokásos. Azt hiszem, ez még igen zsenge gyermekkoromban érintett meg, s azóta is izgalmas érzéseket kelt bennem. És ha kisüt a nap, akkor meg még valami plusz báj benne! Szóval ezen élvezkedtem, s azon: elmerülni a tömegben, nem ismer senki, egy végeláthatatlan szabadság élménye kerített újból hatalmába. Mint egy idegen egy messzi városban, úgy volt jó.  Vagy menni még egy kicsit, csavargó idegenként.
Annál csak hazaérni volt jobb. De hol is az otthon...? Ahol a szívünk otthon van. Talán nem is a földrajzi elhelyezkedés a fontos, meg hogy milyen falak határolják. Otthon az, ahol rád köszönnek az utcán, nem tudsz elbújni, mert ismernek, megszólítanak, kérdeznek, kedvesen rád mosolyognak, vagy fintorognak... Az otthon bennünk van, meg azokban is kis egyszerű dolgokban, amik ezt jelenthetik: egy tál ételben, egy kedves szóban, egy csöndes és barátságos estében, a reggeli napsütés kávéjában... Olasz rántotta, Ágotától: ez is az otthonos ételek sorát gazdagítja: nincs benne semmi különös, mégis ízletes, finom, laktató. A zsömléket csöppnyi sós tejjel spriccelte be, mielőtt a tojásokat beleültette volna. Némi sajttal elegyített tejföllel locsolta meg, s ment is a sütőbe. Egy kis szerecsendióval egészítettem volna ki, de így is jó volt, minden sallang nélkül, csak úgy. Egyszerűen böjtben, otthonosan.

Nincsenek megjegyzések:

200 éves a Stille Nacht

    … erre is emlékeztünk ebben az évben. Így, az év vége felé, amikor már hólepel alatt szunnyad a kert, a lélek a Szent estére ké...