A csodakertben jártam

A nap már a délutánba fordult, és ott álltam a fehér kapu előtt: sosem jártam ebben az utcában, és mégis... amikor feltárult az ajtó, a csodakert hívogatott. A bambuszok az égig értek, a csavartmogyoró játékosan integetett. Belegázoltunk a ginkgo aranysárga leveleibe - később pedig magját ropogtattuk a sült tök mellé a verandán. Valami varázs fogott meg, a kelet és a nyugat határán az érzékek játéka. A sárgák a narancsszínek vad játéka a lemenő nap fényében: kövér naspolyák üldögéltek a hatalmas fa ágain. Kínai hortenzia görögdinnye nagyságú virágokkal, és amott egy lángoló vörös juhar: apró levelei mind megpirosodtak: a fájdalom a szívembe markolt egy ideig, mert ilyen nekem is volt, csak... és a ginkgomat is rég nem láttam már, talán ki is vágták... és egy elhagyott veteményes, mert gazdasszonya már az égi vizeken evez... de mindez olyan otthonos volt, mintha csak az enyém lett volna! A ház mellett jujubát - kínai datolyát - ettünk a fáról, leveleit már megcsípte a korai fagy, tobozokat szedtünk a vörösfenyő alól. A lilaakác, ki át szerette volna venni a hatalmat, csonka ágaival meredezett mindenfelé, de tavaszra gyönyörű lesz majd megint! Az illatos citromok (Poncirus trifoliata) itt illatoznak egy tálkában, az aranysárga ginkolevelek emlékeztetnek a tegnapi csodakertre: akarok-e ott lakni, ahol ez a sok izgalmas dolog övezi a romos villát? Hmmm. Ez a jövő hetek nagy kérdése....