2011. december 30., péntek

A sosem múló tökleves és a csuka estéje

Az ünnepek közti végeláthatatlan vendégjárás egyik állomása keresztfiaméknál. Itt rendre izgalmas és nem mindennapi a lakoma: sok-sok izgalmas élményben volt már itt részünk, nem untatom ezzel a szegény olvasót, írtam már róluk máskor is. Nos, a mostani igen kellemes és nyugodt légkörben zajlott, mécsesfénnyel, és annyi mozgalmassággal, ami egy ilyen, az ünnepek végéhez közeledő meghittséghez kell. Chilis tökleves: az egyik téli kedvencünk, és el kell árulnom: épp e házból oroztam el a receptet valamikor. Bár a titkot akkor sem kötötték az orromra, így rendbe improvizálnom kell, no de sebaj, a chili, a tök szépen egybekel a többi fűszerszámmal: fokhagymával, korianderrel, tetejére hintett magvakkal. Jólesik a hideg időban a gyomornak, amikor már töltöttkáposzta- és beigli-túladagolástól szenved. A másodikként tálalt hagymás-krumplis csuka - Pali fogta-csuka - szalonnaköntösban érkezett, és bőséggel locsolták meg tejföllel, éppen megfelelőre sült... csak az a kár, hogy annyi, de annyi szálka akad a nyelvünkbe!
Nos, a levesből maradt is, és jószívű vendéglátóink egy üveggel a kosaramba rejtetek: jó lesz az holnap is, csak öntsünk hozzá egy kis vizet. Mert a tökleveshez mindig kell egy kis vizet önteni, úgy lesz jó! Vagyis, így sose fog elfogyni, hiszen mindig öntünk hozzá vizet, és lesz leves. Tehát a tavalyi, a tavalyelőtti is ez volt, csak víz kellett hozzá, és kész! Nem tudni, a gönci barackpálinka vagy a félszáraz fehérbor tette ( melyből mindenki egy heminát fogyasztott, én is, mivel sofőr voltam, az én heminámat...), de ez már messze vezető gondolat volt: a határérték függvények viselkedéséig ugyan nem sikerült eljutnunk, de a filozófiai fejtegetésünkben ezért messze jutottunk, legalábbis a lélekvándorlást és a csírázó magvak rejtélyét majdnem megfejtettük... de a levesből még mindig van.

2011. december 19., hétfő

Mérlegre tettem: 2011.

A decemberi ködben elmerengtem, vajon mit is adott nekem ez az év. Így visszatekintve talán sokkal többet, mint amennyit január elsején remélhettem volna!
Ha csak a családomat tekintjük, gyermekeim ide-oda utazgattak a világban, a facebook jóvoltából követhettem őket Barcelonába, Palermoba, Las Vegasba, legkisebbik leányom sikeresen leérettségizett, és néhány derűs napot töltöttünk kettesben gyermekkori álmaim színhelyén, Pécsen. Ez jó inspiráció volt a baranyai útikönyv megírásához!
A Teremtő jóvoltából az országnak majd’ minden szegletében jártam, sokaknak vittem el küldetésemet, az ehető virágokról szóló mesét. Jó szívvel gondolok vissza a Tokodaltáróra, Oroszlányra, az ócsai kedves kis közösségre. De hasonló szeretettel öveztek Erdőkertesen, Pécelen, no és nem maradhatnak ki azok az érdeklődők, akik a júliusi télben taliándörögdi templomban vagy a noszlopi Légiós teremben hallgatták szavaimat!  „Laptop és lecsó” címmel pedig a zsámboki Lecsófesztivál látogatóit kábítottam képpel-szóval. Megtiszteltetés volt számomra, hogy a Márai Szalon vendége is lehettem neves borászok és színművészek társaságában! Írtam számtalan reklámcikket, beszámolót és köszöntőt az olvasók és ünnepeltek (reményeim szerinti) elégedettségére. Legújabb publikációim az erdészetek  „A mi erdőnk” című lapjában jelentek meg, egy irodalmi pályázaton pedig a 3. díjat nyertem  - természetesen egy erdős, a boldog fenyvesről szóló  novellámmal. Idén már néhány szálat is termett a tavaly dugványozott, immár rózsasövénnyel szegélyezett levendulásom, a virágaimat pedig a televízióban is élvezhette, aki akarta: a májusi virág-kínálatból adtunk egy kis ízelítőt Bede Róberttel a Tvpaprika adásában. Nos, és ha még ez mind nem lett volna elég erre az esztendőre: most már Arany Diplomás Gasztronómusként dicsekedhetek azzal, hogy túl vagyok tízezer ételrecept lektorálásán, és tevékenységemről információt kaphat a nagyérdemű a márciusban napvilágot látó Who is who című enciklopédiában is.
Dióhéjban ennyi fontos eseményt rejtegette ez az év:  2011 ízeit és színeit pedig a jövő év kiadványaiban lehet majd leszüretelni.  Már az ünnep idején kezdve: január 5-én 19 órakor a KIKE Deáktanyán „Betyárok búvóhelye, a Bakony” címmel vetített képes előadásban mesélek sok mindenről, lesz itt erdő, mező, medvehagyma, szurdokvölgy és hólepel, egy kis Somló, egy kis bazalt, egy kis nemzeti park… várok mindenkit szeretettel...
És végül, de nem utolsó sorban - sőt! - annyi kedves emberrel ismerkedtem meg, oly sok szép, teremtő erejű kapcsolat született - hálás köszönet értük!!

2011. december 6., kedd

Kaiserschmarren

"Hat kanál finom lisztet és kis sót hideg tejjel összeelegyitünk és palacsintatésztánál sürübb péppé alakitjuk tiz tojássárga és tiz fehérje fölvert habjával. Lábosban tizennégy deka zsirt hevitünk, a tésztát fölkavarva beleöntjük és folytonos keverés mellett addig sütjük nyitva, mig az egész pép egy gombóccá tömörül és a lábos fenekéről leválik. Most a sütőbe tesszük piritás végett és gyakori fölkavarás mellett morzsókává piritjuk és vaniljás cukorral megédesítve, öregszőlő hozzáadásával tálra tesszük."
forrás: (A divat újság főzőkönyve 1909.)
kép: 2011. január, Ausztria

2011. december 5., hétfő

Mi a túrós van Noszlopon?

Mi a túrósnak mész oda? - kérdezte öcsém, aki azért valamicskét sejthetett, hogy miért megy oda az ember: jó dolgában, ha jót akar enni. Járt már ő is ott, a Lucullus Fogadóban, és lakmározott az ottani finomságokból. Nos, nekem, és társaimnak is volt lehetőségünk lakomázni: a pölöskei udvardísze leves, az alásonyi disznóderék után derekas dolognak mutatkozott még egy noszlopi nagytúróst is bekebelezni! Hogy mi ez utóbbi, azt nem árulhatom el: aki szeretné megtudni, zarándokoljon csak el Szabó Péterhez Noszlopra. Aki meg már járt ott, úgyis tudja, miről beszélek!
A lakomának azért volt némi előélete is: a Gasztro Akadémián vettünk részt, ahol kiváló előadók mélyítették el és csiszolták gasztronómiai jártasságunkat, melyről azután egy szigorú bizottság előtt kellett számot adnunk. Bizony, én is tudtam meg érdekes dolgokat a virágaimmal kapcsolatban!! A diplomaosztón a Lucullus Gasztronómiai Társaság , beöltözött tagjaitól vehettük át megérdemelt papirosainkat egy fényes ünnep keretében.  Mi huszonegy-néhányan most már sok különleges ismeret birtokában vagyunk, aki pedig a fent felsorolt étkekre kíváncsi, járjon utána. Hátha találkozunk Noszlopon!
Az I. Gasztro Akadémia diplomaosztója: a Lucullus Gasztronómiai Társaság tagjai, Kiss László Péter domonkos atya, jómagam, Salánki Sándor borász Tihanyból, Szabó Péter Noszlopról, Muszatics László (Pannon Egyetem, Keszthely), Kalla Kálmán Európa -díjas mesterszakács, Punk Ferenc, Schnitta-díjas Éttermi Mester

Mesélek a bornak - arról, hogy a jó tettek a legfurcsább helyeken is születhetnek

  Ragyogó őszi nap volt, amiről Hamvas Béla úgy ír, hogy „arany napok”. Amikor a lomb minden rezdülésében ott a fény, a szín, a ragyogás. Im...