Két év rezzenéstelen arccal



(Kép nélkül)
Ha ez az évforduló ünneplésre méltó volna, most vennék egy üveg jobbféle pezsgőt, és durrantanék vele.
Épp két éve, hogy ez a bánatos nyavalya rám szakadt. Eltart ez legalább két hónapig, mondta a doktorom, és kuncogtam magamban: betegség, ami két hónapig tart? Röhög a vakbelem. Aztán kiderült, az lett volna a jobbik eset. A két hónap.
Bell parézis, volt a diagnózis, és fogalmam sem volt, ez mit jelent. És van-e köze a telefonos Bellhez. Épp kezdtem felépülni egy nagy műtétből, csinos vágással a hasamon. Erősítettem, már megvolt az első csúcstúra, 15 km, úgy éreztem, szépen térek vissza a normális emberek sorába. Túl vagyok néhány megrázkódtatáson, amikor érzéketlen matrónának neveztek, mert az aluljáróból a korlátot fogva lépkedtem fölfelé, és nem tudtam elengedni – az óvónő meg vezette szemben az óvodásokat. Nézzétek gyerekek, az ilyen nénik semmibe vesznek titeket, nem bír kikerülni minket?! Nem. Azon is, amikor a közértben odébb taszigáltak, mert nem tudtam felemelni a kosaramat, csak kipakolni lassan. De ez már kezdett múlttá válni. Nem láthattak a ruha alá, hogy ott mi van, mert amúgy egészen jól festettem.
Azt most itt van, arcom lebénulva, nézek bambán a tükörbe. Szám nem mozog. Nehezen beszélek, enni egészen rossz. Érzészavar a nyelvemen, fülem fáj és bizonyos hangoktól visítani tudnék. Szememben nincs könny, és pislogni sem tudok, az arcom minden porcikája fáj. Olyan részek, mikről nem is tudtam, hogy léteznek. Nemhogy fájni tudnának. Ha lecsukom a szemem, látom az összes ideget a fejemben, szép pirosak, és egészen rendes hálózatban futnak. Lehet, lerajzolom őket.
Pocsék egy helyzet. Kimész az utcára, és néznek rád, mint a bolondra. Először zavart, aztán nyelvet akartam ölteni: de ez se ment. Maradt a bamba nézés, vigyor egy szál se, nem megy. Ismerősök: Veled meg mi van????? Elmondani ezerszer: ó, semmi, csak lebénult az arcom. De nem vagyok teljesen hülye. Még.
Orvosom szerint az imádságban és az időben bízhatom, ha nem szeretném a szteroid kúrát. Nem szerettem, maradt az első verzió. Elektromos kezelés? Jöhet. Itt nincs hely, itt nem kezelnek arcot, amúgy is miért most jött és miért nem jelentkezett be 6 hónappal ezelőtt. Tényleg.
Akupunktúra, masszázs, alternatív gyógymódok. Szép lassan kiderül, arcot még senki sem kezelt, de lehúztak sok-sok pénzre. Persze, a gyógyítónak is meg kell élnie, de talán annyit mondhatott volna: fizess, de tudd, még ilyet sose láttam. Halovány fingom sincs, mi fán terem a Bell parézis. Köpölyözéstől teli sebbel az arcom. Ilyen rondát még nem láttam, mondja a kozmetikus. Jólesik.
Volt ilyen baja Sylvester Stallonenak, George Cloonynak is, sőt, Andrew Lloyd Webbernek is. Sovány vigasz, és ők mind pasik, ahogyan a barátnőm férje is,  aki az alatt a 3 év alatt növesztett szép mikulásszakállt, míg a Bell parézise miatt ki se jött a szobából. Igaz, bánatomban én is „összedobtam” 4 könyvet, míg a bajommal szomorkodtam, a szakállnövesztést még egy időre passzolom, hátha hamarosan nagyobb divat lesz, mint ezidáig.
Nem tudom ráncolni a homlokom: mekkora mázlid van, mondja a röntgen előtt egy rég nem látott ismerős, nem kell neked botox. Tényleg. Mázli. Erre legalább nem kell költenem!
Fejemen kendő, csinos hajpánt, hogy ne érje huzat a fülemet, mert érzékeny. Hajpántban nem lehet fotózkodni, szóltak rám az okmányirodában – csak vallási okból  lehet viselni bármit a fejen. Csináltak aztán olyan képet, a puszta nyomi fejemről, amivel aztán a kínai határőr majd’ egy órát tanakodott, hogy én vagyok-e, és biztosan nem jelentek-e országuknak nemzetbiztonsági kockázatot.
Aztán eltelik egy év, és egy szép májusi napon, az Oktogon és a Margit híd közt, a villamoson ülve békés nyugalommal lebénul a másik oldal is. Juhé.
Másik orvos, hátha ő tud valamit. Alapos vizsgálat, jön harmadik és negyedik orvos, és megállapítja: a legjobb kezekben az első orvosnál vagyok. Legyen akkor szteroid, hátha.  Infúziók a legkülönbözőbb helyszíneken, ágyban, párnák közt, fotelban, raktárban lévő vizsgálóágyon. De mindez felemelően, és emberségesen, hála az odaadóan kedves és szolgálatkész személyzetnek. Nem ők tehetnek a körülményekről.
Evés, pislogás, beszéd, szenvedés most már duplán. Mielőtt emberek közé megyek, smink, hogy azért kinézzek valahogy. Táskába szemcsepp, pislogás helyett. Szemüveg, mert 3 dioptriát romlott a szemem. Napszemüveg és biciklis szemüveg, fény és szél ellen. Víz, mert nincs rendesen nyálam, és kiszárad a szám. Hajpánt, hogy védje a fülem. Tiszta őrület.
Útközben semmit nem enni, csak otthon, ha senki nem látja. Kivéve kínaiakkal kínait, mert ott lehet csámcsogni, szürcsölni, senki sem néz morcosan, ha kiesik a falat.
Hullámokban tör rám az elviselhetetlen fájdalom. Bogyót szedek, ilyet-olyat. Aztán újabb dobozzal. A bogyó sem hatásos, próbálok nem odafigyelni, de dörömböl a fejem. Néha ordítani szeretnék. Egyszer aztán elolvasom magányomban a gyógyszeres papírokat. Mellékhatásként arcidegbénulás lehetséges. Köszi. Ezt szedetik velem lassan egy éve. Irány a kuka.
Megkérdem kedves kórboncnok barátomat, mit gondol: végül úgyis ott kötünk ki mind. Jó, ha van ott protekciónk. Ócska betegség ez, mondja, és lehet, sose múlik el – de honnan tudja, hogy aki meghalt, annak béna volt-e az arca??? És a beteg tud dolgozni, járni, azt várja tőle a világ, hogy éljen úgy, mintha misem, pedig nagyon is.
Hív telefonon a biztosítós nő. Amikor rám tört az első nyavalyám, felmondtam extra egészségbiztosításomat, mert kiderült, sok mindenre fizet, de az én betegségeimre semmit. Kértem méltányosságot, hiszen ott a szlogen most is az oldalukon: Anyagi támogatás és minden, ami az ön gyógyulásához szükséges. Így bizony. Csak éppen nem tudnak segíteni. Tiltja a szabályzat. A Sziget Fesztivál meg a megakoncertek támogatását, azt nem. Kiemelkedő évet zártak!Szóval felmondtam, aztán hív a nő. Nem is tudja, hogy felmondtam. Nem látja a rendszer?! De most van újabb ajánlat. Nem érdekel? Kár. Beteg vagyok? Nem fizetnek, nem tudnak segíteni. Kár. De azért nem akarok befektetni, ha már egészségbiztosítás nem érdekel? Vagy ajánlanék valakit? És ha meggyógyultam, jelentkezem? (Innen is üzenem minden kedves biztosítónak: nem jelentkezem, ne keressen senki sem. Veszett fejsze. Majd, ha tényleg segítenek a bajban. Majd ha tényleg „minden anyuval töltött pillanat számít”. És nem csak idióta hírleveleket küldenek.)
Lelkem összetörve, és utálom az egészet. Előadást tartok, és rettegek, hogy épp aznap mennyire fog mozogni a szám? Németországban ehhez biztosítanak logopédust, aki segít…  Kurzust vezetek, és félek, hogy a résztvevők nem bírnak ránézni egy nyomorékfejűre. És ha előre hajolok munka közben, mindig csukva legyen a szám… és próbáljak még este tízkor is szépen artikulálni… és a fájdalom újra és újra előjön, dörömböl a fejemben.
Két éve tart. Lebénulhatott volna a kezem, vagy a lábam is. De csak az arcom. Szerencsére. Utálom a tükröt. Két éve azzal kelek minden nap: megvizsgálom az arcom: hátha. De nem.
Akit ritkán látnak, azt mondják, javulok. A barátok is. Ők udvariasak, megválogatom őket. Nem látják a fájdalmat. Akik közel vannak, megszokták. Úgy tekintenek, mintha normális lennék. Pedig nem vagyok az. 
Nagyon belefáradtam az egészbe. Vágyom arra, hogy pihenhessek, hogy ne kelljen betegen is dolgozni, mert nem bírom már. És úgy csinálni a külvilágnak, mintha mi sem történt volna, mintha szépen szaladna a szekér… elfáradtam. Hosszú pihenés, kikapcsolódás, egy néhány hónapos kúra jót tenne, mondta a fürdőorvos. Imádnám! Mármint a több hónapos pihenést valahol a hegyek közt – ő konkrétan Bad Gasteint javasolta, az idegeknek. Benne vagyok, doki, add rá a lóvét. Már megyek is.
A nyomorúságos állapotom megrostálta a baráti kört is. Akad, aki eltűnt – lelke rajta, megértem. Sok segítség is érkezik, akiktől nem is vártam, onnan is. Melengeti szívemet.
Most már van könnyem, tudok sírni. Ezzel ünneplem az évfordulót. Ha hihetek szakállas barátomnak, még egy év, és heuréka. Mosolyogni úgysem tudok. Csak a szemem mosolyog. Meg aztán egy pezsgő is jól esne, bogyók helyett.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörkollektoros aszaló házilag

Made in China Budapest – formálj újra mindent, amit eddig a kínai konyháról gondoltál

Levendula varázslat olasz módra - Lavanda di Venzone