2016. július 22., péntek

Good bye, Budapest. Slow life on!

Hónapok óta készülődik valami. Csöndesen, majdhogynem titokban, ám annál nagyobb lendülettel. Hosszú hónapokig tartott a tervezgetés, hogy hogyan lehet egy egészen más élet, egy teljesen más helyen. Kicsit messzebb térben és időben, ám a lélekben szellemiségben sokkal-sokkal messzebb. Ahová már nem ér el a nagyváros zaja - ha úgy akarom.


"...Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek..."
Wass Albert

Mióta folyik a lázas munka, azóta lassabban halad az alkotás. Mert minden pillanat egy új élményt kínál, amit meg kell ragadni. Csupa új és csupa izgalom minden nap - ami nézni, érezni, magunkba szívni kell. 


Maga a kert még szinte semmi. Egy szakértő azt mondaná rá: sok lehetőséget rejt. :-)
Ha lekaszáltuk, csak üldögélünk a közepén, szívjuk a kaszálók finom illatát, nézegetjük az óriás hangyákat, és nem tudunk betelni a tovatűnő felhők látványával. Olykor azon kapom magam: már megint csak itt üldögélek a fűben, bámulom az almafát, és közben ott sorakoznak az elvégzetlen feladatok... és aztán kérek néhány nap haladékot a főszerkesztőtől, (amit még sose tettem) és nézem tovább a füvet...

A kert végében olvasópadok és a vad természet. A szomszéd szerint csupa gyom: nekünk sárkány lakik az odvas körtefában (vagy egy pokémon, a szomszéd kisfiú szerint), és igazi vadnövény-kincsestár: csalán, bodza, temérdek útifű és cickafark, apróbojtorján, máriatövis, komló... mindent még nem sikerült szemügyre venni. És ne kell szereznem őszre egy gumicsizmát a helyi gazdaboltból. Azt hiszem, lemondok álmaim gumicsizmájáról, ami 130 angol font az ebay-en.
:-)

A kert végéből, esti fényben... a tehenek már aludni tértek, de az illatuk itt marad. A patak mellett jólesően szívhatom magamba az igazi "ausztria-illatot". Tudjátok, amikor a hűvös párában a frissen vágott virágos széna és a tehéntrágya szaga keveredik szívbemarkolóan... de itt nem is hiányoznak tán annyira a hegyek. Csak egy egészen kicsikét...icipicit, és leginkább csak akkor, amikor a Heimatmelodie szól a netrádión...






A bejáratot egy nagyon öreg agave őrzi. Brutális házőrző, megörököltük, és még nem tudom, hogyan fog kijönni a kis előkert finom évelőivel,  sokféle írisszel, levendulával, a teltvirágú rózsafával. És hogy fogja átvészelni a telet?
Néhány harcos levelétől meg kellett válni, mert féltettem tőlük az apróságokat. A nagykéssel, mint egy bozótharcos estem neki, mert a nyomokból láttam, már többen is kísérleteztek eltüntetésükkel, hasztalan. Falu ez, sokan leskelődnek ám nyíltan és titokban, így legalább már képben lehetnek, hogy annyira nem jó velem kukoricázni...!









Ha az ember nekiáll ásni, rövid idő elteltével régészeti feltárásokat tehet. Félnapos munkával kiástam egy kőből és téglából rakott falat, életre keltettem néhány növényt és találtam hét gyíktojást. Gyönyörű helyre fognak kerülni ebben a kis szegletben a különleges színű levendulák majd ősszel!




Készül az új konyha is... minden nap egy-egy új részlet, és barátkozom: talán lassan főzni is illenék benne... Tudjátok, miért megy ez olyan nehezen?











Ház ezért!!! A kilátás a konyhaablakból... a szomszéd best of  vadszőlője, a veitchii... teli csivitelő madarakkal, és egész zsong és zizeg, mert épp virágzik, és tele méhhel... (Amúgy amint azt tudjátok, nem vagyok egy nagy madarász és állatász, de hogy a madarak milyen profin tudnak üríteni röptükben, az hihetetlen...röppen és toccs...)
Ez a befuttatott fal csodás háttér amúgy  taichihoz, a zene mellé ott az igazi csicsergés...



...és közben lassan alakul az új alkotó hely, az új műterem.
Lassan, de szépen minden a helyére kerül....















Az apró kis részletek, a letűnt évek mozaikjaiból összerakott egység. Mert egység lesz, majd, ha elkészül, és minden a helyére kerül: minden, aminek itt kell és lehet lennie. Mert vannak tárgyak, amelyekben ott van az idő, amin ott érezzük valakinek a keze nyomát. Vannak, amik csak megérintettek egyszer, semmiségek, de ott van bennük egy megfoghatatlan érzés. Vannak, amik valakié voltak, vagy egy kedves adta, és olyanok amelyek csak éppen szépek... a többi pedig legyen az enyészeté (vagy mehet a vaterára vagy a konténerbe, ki-hogyan szereti...)

 Az üveg csodát tud tenni: átláthatunk rajta, táncot jár rajta a fény... és még ezt is elvarázsolhatjuk: megszűnik a direkt átlátás, viszont a fények sejtelmesen jöhetnek-mehetnek rajta, átsuhannak és megtörnek, mikor éppen hogy les be a napsugár vagy az az utcalámpa sárga fénye... reggel a távoli zöld font, ott az üveg mögött... ugyan, mi lehet...? A felkelő nap a másik ablakból kukucskál (ide sem pokémon bújt el, higgyétek el...)
Wagner, Puccini, Muszorgszkij - mi a közös bennük? Istenien lehet mellettük padlót súrolni! Így szépül a műterem köve, alakul egyre szebbé!
Az orchideák, akik az elmúlt évet nagy szomorúságban töltötték egy lila függöny, egy régi tévé és egy ablakmélyedés közt, kivirulva hoztak három fürt bimbót, mióta beköltöztek a hófehér fürdőbe!
Aztán este lesz, a nappal együtt a ház is nyugovóra tér - egy pohár bor után - tovább szőni az álmokat, a terveket, és élvezni a falusi nyugalmat.
Így már biztosan megértitek, hová tűntem, miért hallgattak el az utóbbi időben a Rózsakunyhó csatornái...
Hogy hamarosan megújulva, új színekkel, új élettel telve keljen életre, egy csöndesebb, természetesebb és érzékibb világgal!
www.rozsakunyho.hu





 "Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon...." Wass Albert

 

Nincsenek megjegyzések: