Hsziamen
város egyik nevezetessége Gulangyu szigete, amelyet a „tenger kertjének” vagy a
„zongorák szigetének” is szoktak nevezni. Neve amúgy ”víz tépázta kövek”-et
jelent. Két négyzetkilométernyi zöld oázis, természetes szépséggel. Teljesesen
„zöld” sziget: csak hajóval közelíthető meg és kizárólag kisméretű, elektromos
járművekkel lehet rajta közlekedni – vagy gyalog. A szigeten található a világ
legnagyobb orgona-múzeuma és Kína egyetlen zongora-múzeuma, több mint 200 db zongorával.
Mivel a part menti sziklákhoz csapódó hullámok mindig más és más hangot
hallattak, szívesen időztek itt inspirációt gyűjteni zeneszerzők. Így lett a
„zongorák szigete” koncerttermekkel teli, szabadtéri hangversenyek színhelyévé.
A XIX. században brit, francia, holland és japán diplomaták lakták, az épületek
teljesen európaiak, több keresztény templommal.
A város, Hsziamen Sanghaj és Hongkong
közt félúton, a Tajvani-öbölben, Fucsien tartományban található. Kínai
viszonylatban kicsike a maga 4 milliós lakosságával, nekünk elképesztő
metropolisz. A helyiek viszont az ország egyik legélhetőbb és legzöldebb
városának tartják, sőt gyakran nevezik Kína Monte-Carlójának.
A
Shuzhuang Garden 1913-ban egy taivani üzletember létesítette. A közeli szigetről
származó kertbarát saját hazájának kertművészeti hagyományait örökítette át
Gulangyu-ra. Mottója: „a kert a tengeren, a tenger a kertben”.
A kínai kert, mint sok más kínai
dolog, kissé szokatlan és meglepő a nyugati ember számára. A kertnek az épített
tereptárgyak, a természetes és mesterséges sziklák éppen olyan fontos részei,
mint maguk a növények. A kert kialakításánál fontos szempont, hogy minden
lépésnél, minden irányban olyan látvány táruljon a látogató elé, mintha csak
egy festményt, egy képeslapot nézegetne. Lépcsők, hidak, pavilonok szoros
egységben foglalják keretbe a növényeket. A növények közé rejtett szépségekben
a látogató ugyanolyan örömét lelheti, mint a zen buddhista hívő az eltitkolt
jócselekedetekben. A zegzugos útvesztők és a cikkcakkos hidak az ősi kínai
mondást illusztrálják, miszerint „a kitérők vezetnek közelebb a titkok
megfejtéséhez”. A kínai kert valamennyi alkotórésze költeményekből,
klasszikus konfuciánus szövegekből vett idézetek neveit viseli, elősegítve a
képzettársítást. A kerteken belül is az egyes pavilonok vagy kilátóhelyek
gyakran viselték egy-egy híres verssor nevét, amit kőbe is véstek az adott
helyen. Ilyen például „A hold a szellővel érkezik” pavilon, ahonnan a holdat
volt szokás nézni a szucsoui
Páros visszavonulás kertjében, és
ahol Han Jü költő híres sorait vérték kőbe: „A szürkület hozza az őszt, és a
szél hozza ide a holdat”. Számos, mára már régen elpusztult park emlékét
költemények őrizték meg. Az irodalomban a kertek gyakran adtak témát a
költőknek és viszont. A Tang-korban felvirágzott egy külön költészeti műfaj is,
a „mezők és kertek költészete”. A költeményekből ered több híres kert
elnevezése, mint a Kavargó hullámok pavilonjának kertje, vagy a Visszavonulás
és elmélkedés kertje.
Vang Hszi-cse költő és kalligráfus
(307–365) kitűnő kalligráfiájával örökítette meg a saját kertjében, az Orchidea
pavilonban rendezett költői összejövetelt, amiből szintén versgyűjtemény
született. A költőket egy patakocska mellé ültette, amelyen boroscsészéket
úsztatott le. Aki előtt a csésze megállt, az köteles volt kiinni tartalmát,
majd verset rögtönözni. Ez az esemény divatba hozta az úszó csészék patakjának
motívumát a kertekben. (A képen a falon Vang Hszi-cse orchidea pavilonról szóló
szövegének előhangja látható, másolatban.)
Csi Cseng, a híres Ming-kori
kertépítész nem csak a gyakorlatban, hanem az elméletben is sokat tett a kínai
kertkultúráért. „Kertek ereje” című munkában, a világ első kertépítészeti
szakkönyvében részletesen foglalkozott a kertek szellemi és gyakorlati
vonatkozásainak dialektikájával, a kertek és az irodalom, illetve a festészet
összefüggéseivel. Kijelentette, hogy alaposan meg kell ismerni a valóságot
ahhoz, hogy megteremthessük a kertekben a képzeletbelit. A jól sikerült kert
részben isteni inspiráció eredménye, másrészt azonban emberi erőfeszítések
terméke. Amikor Európa is megismerte a kínai kertek kultúráját, XIV. Lajos
francia király matematikusa meglepődéssel látta, hogy a kínai kertek nem
áttekinthetőek, nincsenek geometrikus formába rendezve.
A
januári kertlátogatás előnye, hogy kevés a turista, amit az ember nem bán, sőt!
Hátránya viszont, hogy a növények nem a legpompásabb oldalukat mutatják. Nyáron
csodás virágok nyílnak, mesélte a kísérőnk, ám akkor az utakon hömpölygő
emberáradattól szinte lehetetlen élvezni.
A
kertrészletek ügyes elrendezése kihasználja a természet adta lehetőségeket,
kiegészítve azokat. A mesterséges hegy vagy sziklakert a kínai kert
elengedhetetlen eleme. Lehet kert
növény nélkül is, de szikla nélkül soha. Itt a Shuzhuang Gardenben
kisebb mesterséges barlangok is tagolják. A hegycsúcs a kínai filozófiában a
stabilitás, a tartás szimbóluma. A szintén központi elemnek számító víz a
kapcsolatokat, a könnyedséget, az összefüggéseket és a kötődést jelenti. A víz
által megérinthet a tér végtelensége, közelebb kerülhetünk álmainkhoz.
A
kert pici jelenetei elmélyülésre, meditációra nyújtanak lehetőséget. A
kertrészletek az évszakok, a napszakok az időjárás és a fényviszonyok
változásával folyamatosan más és más arcukat mutatják akkor is, ha a növények
közben mit sem változnak. A növények egyébként csak az előzőek után kapnak
szerepet. Nem csak formáikkal és az év során változó színeikkel részei a
látványnak. Fontosak az illatok, a bambuszlevelek zizegése, vagy suttogása a
szélben, az eső koppanása a nagy leveleken: mind-mind részei a költészetnek.
A
növények, különösen a fák szimbolikus jelentéstartalma nagy hatással van a
kínai kert építőire. Így nem csak a növények természethez hasonló
elrendezésére, az esztétikus társításra kell nagy hangsúlyt fektetni, hanem az
évezredek alatt kialakult szimbólumrendszerre is.
A Távol-Kelet egzotikumának, vonzásának egyik titka
a számunkra elérhetetlenül egyszerűnek és hétköznapinak tűnő dolgokban rejlik:
a megfejthetetlenben és továbbélő tradíciókban. Napjaink gyorsan változó, ideges
és rohanó világából belépve egy kínai kertbe azt a magabiztosságot érezzük,
mely a meg nem vásárolható, nem mulandó dolgok sajátja. Mégis otthon érezzük
magunkat benne, és egyszer megértjük, mennyire változatos ez a világ, és
mennyire egységes.
A
kínai kertművészet együtt fejlődött a tájképfestészettel, a kalligráfiával és a
költészettel. Ezek tanulmányozása során lehet igazán megérteni a kert lényegét,
élvezni a benne rejlő belső békét és nyugalmat, amelyek összefüggései a nyugati
ember számára csodálatra méltók, ám értelmezhetetlenek. Jómagam is kínai
mesterek segítségével bontogatom szárnyaimat a kalligráfiában, a kínai
akvarellfestésben, a taichiban. A rizspapíron táncoló, tusba mártott
bambuszecset, az egymásra épülő harmonikus mozdulatok, vonalak és ívek mutatják
meg azt az utat, ami elvezet majd a kínai kert megértéséhez is. (A képen mesteremmel, Horváth Janisszal, aki a kalligráfia világába vezet be.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése