2016. augusztus 17., szerda

鼓浪屿 - Shuzhuang Garden, a szemlélődés és a belső béke kertje




Földünk másik felén, hazánktól 8500 km-re nem megy csodaszámba, hogy a miénktől eltérő, egészen más világot találunk. Másként gyökerezett kultúra, másmilyen hagyományok, más hit és más gondolkodás. A kínai kert is egészen más alapokon nyugszik.


 
Hsziamen város egyik nevezetessége Gulangyu szigete, amelyet a „tenger kertjének” vagy a „zongorák szigetének” is szoktak nevezni. Neve amúgy ”víz tépázta kövek”-et jelent. Két négyzetkilométernyi zöld oázis, természetes szépséggel. Teljesesen „zöld” sziget: csak hajóval közelíthető meg és kizárólag kisméretű, elektromos járművekkel lehet rajta közlekedni – vagy gyalog. A szigeten található a világ legnagyobb orgona-múzeuma és Kína egyetlen zongora-múzeuma, több mint 200 db zongorával. Mivel a part menti sziklákhoz csapódó hullámok mindig más és más hangot hallattak, szívesen időztek itt inspirációt gyűjteni zeneszerzők. Így lett a „zongorák szigete” koncerttermekkel teli, szabadtéri hangversenyek színhelyévé. A XIX. században brit, francia, holland és japán diplomaták lakták, az épületek teljesen európaiak, több keresztény templommal.


A város, Hsziamen Sanghaj és Hongkong közt félúton, a Tajvani-öbölben, Fucsien tartományban található. Kínai viszonylatban kicsike a maga 4 milliós lakosságával, nekünk elképesztő metropolisz. A helyiek viszont az ország egyik legélhetőbb és legzöldebb városának tartják, sőt gyakran nevezik Kína Monte-Carlójának.

A Shuzhuang Garden 1913-ban egy taivani üzletember létesítette. A közeli szigetről származó kertbarát saját hazájának kertművészeti hagyományait örökítette át Gulangyu-ra. Mottója: „a kert a tengeren, a tenger a kertben”.


A kínai kert, mint sok más kínai dolog, kissé szokatlan és meglepő a nyugati ember számára. A kertnek az épített tereptárgyak, a természetes és mesterséges sziklák éppen olyan fontos részei, mint maguk a növények. A kert kialakításánál fontos szempont, hogy minden lépésnél, minden irányban olyan látvány táruljon a látogató elé, mintha csak egy festményt, egy képeslapot nézegetne. Lépcsők, hidak, pavilonok szoros egységben foglalják keretbe a növényeket. A növények közé rejtett szépségekben a látogató ugyanolyan örömét lelheti, mint a zen buddhista hívő az eltitkolt jócselekedetekben. A zegzugos útvesztők és a cikkcakkos hidak az ősi kínai mondást illusztrálják, miszerint „a kitérők vezetnek közelebb a titkok megfejtéséhez”. A kínai kert valamennyi alkotórésze költeményekből, klasszikus konfuciánus szövegekből vett idézetek neveit viseli, elősegítve a képzettársítást. A kerteken belül is az egyes pavilonok vagy kilátóhelyek gyakran viselték egy-egy híres verssor nevét, amit kőbe is véstek az adott helyen. Ilyen például „A hold a szellővel érkezik” pavilon, ahonnan a holdat volt szokás nézni a szucsoui Páros visszavonulás kertjében, és ahol Han Jü költő híres sorait vérték kőbe: „A szürkület hozza az őszt, és a szél hozza ide a holdat”. Számos, mára már régen elpusztult park emlékét költemények őrizték meg. Az irodalomban a kertek gyakran adtak témát a költőknek és viszont. A Tang-korban felvirágzott egy külön költészeti műfaj is, a „mezők és kertek költészete”. A költeményekből ered több híres kert elnevezése, mint a Kavargó hullámok pavilonjának kertje, vagy a Visszavonulás és elmélkedés kertje.
Vang Hszi-cse költő és kalligráfus (307–365) kitűnő kalligráfiájával örökítette meg a saját kertjében, az Orchidea pavilonban rendezett költői összejövetelt, amiből szintén versgyűjtemény született. A költőket egy patakocska mellé ültette, amelyen boroscsészéket úsztatott le. Aki előtt a csésze megállt, az köteles volt kiinni tartalmát, majd verset rögtönözni. Ez az esemény divatba hozta az úszó csészék patakjának motívumát a kertekben. (A képen a falon Vang Hszi-cse orchidea pavilonról szóló szövegének előhangja látható, másolatban.)


Csi Cseng, a híres Ming-kori kertépítész nem csak a gyakorlatban, hanem az elméletben is sokat tett a kínai kertkultúráért. „Kertek ereje” című munkában, a világ első kertépítészeti szakkönyvében részletesen foglalkozott a kertek szellemi és gyakorlati vonatkozásainak dialektikájával, a kertek és az irodalom, illetve a festészet összefüggéseivel. Kijelentette, hogy alaposan meg kell ismerni a valóságot ahhoz, hogy megteremthessük a kertekben a képzeletbelit. A jól sikerült kert részben isteni inspiráció eredménye, másrészt azonban emberi erőfeszítések terméke. Amikor Európa is megismerte a kínai kertek kultúráját, XIV. Lajos francia király matematikusa meglepődéssel látta, hogy a kínai kertek nem áttekinthetőek, nincsenek geometrikus formába rendezve.



A januári kertlátogatás előnye, hogy kevés a turista, amit az ember nem bán, sőt! Hátránya viszont, hogy a növények nem a legpompásabb oldalukat mutatják. Nyáron csodás virágok nyílnak, mesélte a kísérőnk, ám akkor az utakon hömpölygő emberáradattól szinte lehetetlen élvezni.
A kertrészletek ügyes elrendezése kihasználja a természet adta lehetőségeket, kiegészítve azokat. A mesterséges hegy vagy sziklakert a kínai kert elengedhetetlen eleme. Lehet kert növény nélkül is, de szikla nélkül soha. Itt a Shuzhuang Gardenben kisebb mesterséges barlangok is tagolják. A hegycsúcs a kínai filozófiában a stabilitás, a tartás szimbóluma. A szintén központi elemnek számító víz a kapcsolatokat, a könnyedséget, az összefüggéseket és a kötődést jelenti. A víz által megérinthet a tér végtelensége, közelebb kerülhetünk álmainkhoz.

A kert pici jelenetei elmélyülésre, meditációra nyújtanak lehetőséget. A kertrészletek az évszakok, a napszakok az időjárás és a fényviszonyok változásával folyamatosan más és más arcukat mutatják akkor is, ha a növények közben mit sem változnak. A növények egyébként csak az előzőek után kapnak szerepet. Nem csak formáikkal és az év során változó színeikkel részei a látványnak. Fontosak az illatok, a bambuszlevelek zizegése, vagy suttogása a szélben, az eső koppanása a nagy leveleken: mind-mind részei a költészetnek.
A növények, különösen a fák szimbolikus jelentéstartalma nagy hatással van a kínai kert építőire. Így nem csak a növények természethez hasonló elrendezésére, az esztétikus társításra kell nagy hangsúlyt fektetni, hanem az évezredek alatt kialakult szimbólumrendszerre is.


A Távol-Kelet egzotikumának, vonzásának egyik titka a számunkra elérhetetlenül egyszerűnek és hétköznapinak tűnő dolgokban rejlik: a megfejthetetlenben és továbbélő tradíciókban. Napjaink gyorsan változó, ideges és rohanó világából belépve egy kínai kertbe azt a magabiztosságot érezzük, mely a meg nem vásárolható, nem mulandó dolgok sajátja. Mégis otthon érezzük magunkat benne, és egyszer megértjük, mennyire változatos ez a világ, és mennyire egységes.


A kínai kertművészet együtt fejlődött a tájképfestészettel, a kalligráfiával és a költészettel. Ezek tanulmányozása során lehet igazán megérteni a kert lényegét, élvezni a benne rejlő belső békét és nyugalmat, amelyek összefüggései a nyugati ember számára csodálatra méltók, ám értelmezhetetlenek. Jómagam is kínai mesterek segítségével bontogatom szárnyaimat a kalligráfiában, a kínai akvarellfestésben, a taichiban. A rizspapíron táncoló, tusba mártott bambuszecset, az egymásra épülő harmonikus mozdulatok, vonalak és ívek mutatják meg azt az utat, ami elvezet majd a kínai kert megértéséhez is. (A képen mesteremmel, Horváth Janisszal, aki a kalligráfia világába vezet be.)




Nincsenek megjegyzések: