2016. december 11., vasárnap

Küldj egy lapot karácsonyra!

Volt egy letűnt világ. Igen, igen, olyan vagyok, mint a nagyanyám, és régvolt karácsonyokról álmodom. Amikor szép karácsonyi képeslapokból válogattak az emberek, szépen, kézzel, a lehető legszebb írásukkal megírták, bélyeget ragasztottak rá, és bedobták a postaládába. Az ünnep előtt aztán nap mint nap került elő a levélszekrényből egy-egy újabb szép képeslap, amiket szívdobogva olvastunk, és kirakosgattunk - ki a kredencre, ki az ablakba, a tükör keretébe tűzte. (vagy kiragasztott a budiba, de ez tényleg egy nagy elismerés, hiszen egész évben nézték, ez egy egészen különös formája a vizuális népművelésnek!!) És szívmelengető volt minden évben elővenni a kis füzetet, amiben a címek sorakoztak, sorra lehetett venni a rokonokat, a régen látott ismerősöket, elmélázni, kinek, milyen lap dukál...
Volt egy világ - nekem nem tűnik réginek, pedig rá kell döbbennem, hogy igen, régen volt. Elszaladt az idő.
1990-et írtunk. Jó kis év volt, egy leánygyermekkel lettem abban az évben gazdagabb, és egy csodálatos időszak kezdődött az alkotó munkában.
Majd' tíz éven át készítettünk fotókat képeslapokhoz Budaházy Lászlóval.
Igen, gyönyörűséges időszak volt. Diára dolgoztunk - ma már sokan azt sem tudják, mi az, el sem tudják képzelni, milyen volt akkor a fotózás. 
Milyen volt az, amikor filmre dolgoztunk, mennyire pontos és precíz munkát igényelt a beállítás, a fénymérés, az exponálás - mert csak másnap, az előhívás után derült ki, mit is csináltunk, tényleg az van- e dián, amit megálmodtunk. Vagy meg kell ismételni - és azt, úgy, még egyszer, nem lehet.
Egy lakótelepi pincében kezdtük, a szopós csecsemőm olykor ott aludt az egyik zugban a bölcsőben. Külföldi lapokat tanulmányoztunk. Papírtekercsekre háttereket festettünk. Gyűjtögettem mindenféle régi kacatot, a gallylerakóból olyan növényeket, amit mások kitalicskáztak, dudvát és metszett ágakat. Lerajzoltam, elképzeltem egy kompozíciót, álmodtunk hozzá egy hátteret. Ha nem volt, hát festettünk. Laci varázsolt hozzá fényeket.
Gyertyát gyújtottunk, exponáltunk a lángra szép udvart. Nyári napok voltak legtöbbször,áthatott  mindent a karácsony meghittsége. Amikor estefelé
végeztünk a munkával, sokszor azt sem tudtam, hol vagyok - úgy magával ragadott minket a munka varázsa.
Akkoriban a Magyar Posta legtöbb képeslapjain a mi fotóink voltak. Úgy mondják, a Halmos-Budaházy képek egy új divatot teremtettek, egy egészen új irányt adtak ennek az alkalmazott művészetnek. Többen próbálták meg másolni is: akadt, aki felvásárolta az aktuális kollekciót, szépen kitette maga elé, mint a muzsikus a kottát, aztán megpróbálta leutánozni. Ezek a képek voltak aztán a Halmos-Budaházy koppintások - mert aki benne volt, látta, tudta, hogy melyik fotó, melyik képeslap 
volt az etalon.
Aztán a kis mátyásföldi műterem Gödre költözött, és az alkotó munkának egy még gazdagabb és élvezetesebb része következett: nagyobb tér, több lehetőség. És még letisztultabb, még szenvedélyesebb képek.
Imádtuk ezt a nyári munkát - a karácsonyt a nyárban. És még csodásabb volt, amikor az ünnep közeledtén kézbe vehettük, amikor a postán megpillantottuk a munkánk gyümölcseit.
A képek egy részéből készült néhány tabló 1997-ben, amelyek több helyen is kiállításra kerültek a következő években (a Néprajzi Múzeumban, a csömöri, a kistarcsai, a kartali és a mátyásföldi Művelődési Házban, a gödöllői kastélyban), azóta pedig a tablók itt pihennek a pincében, sok más, ma már történelmet mesélő tárgy társaságában.
A diáknak is lejárt az idejük, képeslapot sem küld már szinte senki. Mi sem fotózunk karácsonyt, csak a magunk gyönyörűségére, Budaházy Laci pedig jó ideje az angyalokkal ünnepel.
Ma mégis jó volt elővenni ezeket a tablókat, kirakosgatni, megnézegetni - egy kis karácsony-történelem. Nekem ma is bennük az ünnep üzenete: a meghittség, egy kis természet, ott zümmög benne a szeretet, valami a régmúlt karácsonyok öleléséből - és minden képre emlékszem, milyen érzések kerítettek hatalmukba, amikor összeállt a kép, és elkattant a gép.
Gondoltam, megosztom most ezeket a képeket, gondolatokat - hátha olvassa majd valaki, aki úgy érzi, mint én: ne porosodjanak ott a tablók a pincében, legyen méltó helyük valahol: egy kiállításon, egy múzeumban, képeslapok vagy karácsony között... valahol, ahol tudnak mesélni az elmúlt évek jóságáról, a karácsony képekbe szőtt, meghitt álmairól. Az ötleteket szívesen fogadom : moni.halmos@gmail.com, www.rozsakunyho.hu






Nincsenek megjegyzések:

200 éves a Stille Nacht

    … erre is emlékeztünk ebben az évben. Így, az év vége felé, amikor már hólepel alatt szunnyad a kert, a lélek a Szent estére ké...