Az egész sziget egy botanikus kert,


... mondta Gyuri, amikor két évvel ezelőtt szerettem volna megnézni a hsziameni botanikus kertet.
Annyi minden látnivaló és egyéb teendő akadt, hogy akkor végül is oda nem jutottam el. A repülőtérre vezető úton a „Botanical Garden” tábla búcsúzott – és reméltem, egyszer csak meg lesz nekem. Tavaly – napra pontosan egy éve – Laci fiam a sanghaji drónbemutatójuk után töltött itt néhány napot, és ellátogattak ide. Hogy éppen ők miért pont ide – ezt nem is értettem, hiszen annyi minden látnivaló akad, „az egész sziget egy botanikus kert”, egy szakács meg egy fénytechnikus mit keres ugyan a növények között?!


Itt vagyok már egy hete, és csak kerülgettük azt a fránya kertet, de a mai nap most már a botanikus kertté. Útközben felvérteztük magunkat jó kis hagymával töltött lepénnyel, gyümölcstea a hátizsákban, napsütés rendben, és mehetünk!

A hsziameni botanikus kert a város top 10 látnivalói közt előkelő helyen szerepel, és nem véletlenül. Három sziklahegyen terül el – bár ez a szó nem igen jó, a terülést illetően, sőt, a fekszik sem helyes, mert olyannyira dimbes-dombos, hogy a lépésszámlálónk estére 92 emelet megmászását mutatta. És 20 km-t tettünk meg benne – és nem láttunk mindent.

A belépő 40 yüen, ami az élményhez nagyon baráti ár. Szinte el sem hittem, hogy itt vagyok, immár a kapun belül! A jegy mellé térkép is járt, fennen hirdette, hogy kézzel rajzolt – mint az később kiderült, a rajzoló szubjektív élményeit is beletette a munkába, mert a rajz igen tetszetős, ám annál pontatlanabb volt. De ez mit sem von le a kert értékéből.


Magasodik benne több sziklás hegycsúcs, ahonnan a várost is meg lehetett csodálni. Ide akár kőkorszaki lanovkával is fel lehet jutni, de inkább csak bámészkodásra való. A fenti állomáson nem szokás kiszállni, hanem vissza, a völgybe – aki mégis kiszállna, kiabálnia kell idejekorán az állomáson kártyázó alkalmazottaknak, akik megfogják is kis kabint, hogy ki lehessen belőle ugorni. Fentről gyönyörű, „térkép e táj.” Lehet látni, mennyi bejárata van a kertnek: nem csak a belváros felől, hanem az egyetem oldaláról, a Naputo Temple közeléből is, tehát a vallási emlékek megtekintését máris lehet a kertekkel folytatni.

Rendes szokás szerint különféle kertekre osztották a botanikus kertet – mi a 16 hektáron elterülő  esőerdővel kezdtük. Az igazi „esős” élmény elmaradt, lévén két hónapja nem volt eső, így a vízmosások, vízesések igen csak csordogáltak, nyoma sem volt a rekkenő párának, de a növények azért kitartottak. Mint minden talpalatnyi fotogén helyen, itt is lépten-nyomon esküvői fotózásba botlottunk – a városban egy „Wedding Photoschool” működik, mint később kiderült, nem a házasodási láz érte el csúcspontját. 


A látogatók leginkább a szukkulens gyűjteményért vannak oda, méretes kaktuszokkal és műtevével  fotózkodnak – és ezek a szárazságtűrők igen jól is érzik itt magukat. Nekem nem a kedvenceim, pedig anno rengeteg ilyesféle került hozzám rákospalotai örökségemből. Sajnáltam őket, hiszen élő növények, de megszeretni nem tudtam őket. Olykor meg is böktek horgas fegyvereikkel, így aztán száműztem őket – hát itt is csak messziről vetettünk rájuk pillantást.

Út közben egy kis iPhone-oktatásban is részesültem - mert kicsit analóg vagyok, de muszáj lépést tartanom a korral - most már tudok egyszerre két helyen lenni. :-)
 
Annál érdekesebb volt a gyömbérkert, ahol számtalan féle gyömbért nézhettünk meg, sokat éppen virágzása teljében. Banánok, streliciák és frissen terített gyep váltakozott, és a növények közül időszakosan vízpermet spriccelt ki – kellemesen hűsítve az óvatlan látogatót, de sikerült Gyurinak a szépséges szivárványt megörökítenie. Az egyik völgy fűszernövényekkel és színes virágágyásokkal nyílt ki, üdítő látvány volt a sok zöld után.


A rajzolt térképet követve sikerült olyan helyre jutni, ahová bemenni tilos – a tiltó írásjegyeket már könnyen felismerem. Pedig ott is izgalmas dolgok voltak: ott készültek például a drótvázakra formált szépséges murvafürtök. Persze, eljutottunk oda is, ahová már normális emberek nem gyalogoltak el: itt éppen egy hotelt építenek a botanikus kert szívébe – de jó – mellette nem csak a Nagy Vezér óriásplakátjába de egy T 34 es tankba és egy MIG repülőgépbe is botlottunk – végre valami férfiember számára is izgalmas!

A „kínai kert” leginkább a bambuszerdő és környékén csúcsosodott ki igazi valójában. A bambuszerdő amúgy is különleges élmény a leginkább lombhullatón szocializálódott európainak. Könyvekből és a Terebess-kerti látogatásaim során szerzett élményekből tudtam, hogy felsorolni lehetetlen, annyi féle bambusz létezik, hogy a félarasznyitól kezdve egészen az égig érőig, színben, formában… de ezekkel így találkozni, magasztos élmény. A levelek suttogása, az ágak zizegése, a vastag törzsek ismeretlen hangjai egészen különös élménnyé teszik. Lassú léptekkel szívtam magamba a bambuszerdőt, a levelek közt olykor bekandikált a korán lebukó nap, próbáltam memorizálni Kínát, és magamban leképezni két dimenzióba, hogy majd jól menjen a bambuszfestés odahaza, ha a Mester majd újra ezt a feladatot adja.

Leleményes megoldásokkal fut össze az ember: kő lépcsők, többféle kőből – ha nem adott természet, megcsinálták betonból, úgy, mintha kő lenne. Korlátok fából: de ha jól megnézzük, ez is betonból van, de szakasztott olyan, mint a Pilis Parkerdőben, fenyőből lenne, de itt rajta van a kéreg. betonkéreg. Az öreg fák támasza is beton: csak a szemfüles figyelő veszi észre, hogy ez nem háromtörzsű fa, hanem két fa-utánzatú betonláb a mankója az öreg, súlyos növénynek. A szeméttárolók is betonból öntött, odvas, durva kérgű fatörzsek.

Sok-sok víz, felületükön csillog napsugár, levelek táncolnak, megsokszorozva ezzel az élményt. Az élményt, amit szavakkal nehéz leírni, képekkel sem lehet bemutatni – aki gyakran jár növények közt, maga is tudja ezt. Jó velük találkozni, azokkal, akiket hírből vagy melegházból ismerünk, megérezni illatukat, megérinteni törzsüket, hallgatni éneküket. Életre keltek a mesék hősei!


 

Már lebukott a nap magas házak mögött, csak üldögéltünk a kis tavacska partján, a bambuszpadokon, bambán bámultuk a város szent madarait a tavon – szerencsére ők műanyagból vannak, könnyű fotózni őket, semmi cserkészés, mint két napja, a tengerparton. Botanikus kert, kell hogy eljöjjek még, mert épp a gyógynövényes kert maradt le – de valami mindig kell, amiért érdemes visszamenni, amiért KELL visszamenni.


Ha tetszett olvasd el a többi bejegyzést is, és kérlek, ajánld másoknak is, akik szívesen barátkoznak más kultúrákkal! Látogass el honlapomra is, ahol sok-sok érdekességet találsz, belelapozhatsz könyveimbe, megtisztelsz egy dedikált példány vásárlásával. Virágos világomból csak egy kis kitérő az oly messzi Távol-Kelet!
 

 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörkollektoros aszaló házilag

Made in China Budapest – formálj újra mindent, amit eddig a kínai konyháról gondoltál

Vedd? Szedd? Edd?