Mi marad a méheknek, ha megeszed a virágot?

 

 

 

… kérdezték tőlem a minap. Először csodálkoztam, aztán megértettem a kérdés fontosságát. Hiszen manapság igen aggódunk a méhek számának csökkenése miatt. Magam is tapasztaltam, hogy virágba borult gyümölcsfáim alá üldögélve sokkal lágyabban zümmögtek a kis szorgosok.

S tudvalevő, kertem az Ehető Virágok Kertje. Tehát jogos és észszerű a felvetés: ha én eszem meg, mi lesz a méhekkel?

Nos, meg kell nyugtassak mindenkit: jut nekik. Sőt! A környéken talán a legvirágosabb, méhek zümmögésétől messze a leghangosabb a mi kicsiny birodalmunk. Emberemlékezet óta nem látott a kert vegyszereket, annál több széthordott komposztot, gyógynövényekből erjesztett trágyalevet, csalános lombtrágyát. A legvágott zöld – ami nem fű, hanem mészköves réti gyep – mulcsként kerül a növények alá. Esővízzel öntözünk, a kert végében futó patak reggelente kellemes párát biztosít a még oly forró napokon is.

Az árokpart is méhbarát: egyelőre a szomszédok nagy ellenérzésére, de bizakodom, hogy hamar belátják: ez nem a lusta asszony műve, hanem a gondoskodóé.

A patakban mocsári teknősök élnek – olykor felballagnak a kertbe is. A hódoknak évekig csak várát sejtettük, nemrég körberágott fákkal bizonyították létüket – bár őket még nem sikerült megfigyelni. Csizmában járok a kertben, mert rézsiklóval és rákosi viperával is volt szerencsém (!) találkozni – bár ővelük nem vagyok túl jó barátságban, kértem is őket, húzzanak el innen gyorsan tekeredve melegebb helyekre. A vakondoktúrásokra is haragszom, amikor a legszebb palántácskáim látják kárukat – de nekik is élni kell valahol. Vannak békáink is, és olya sokféle madarunk, melyeket nem is tudnék felsorolni – a kedves szomszédom a nagy ornitológus könyvből azonosítja őket, és boldogan újságolja, hogy ma éppen milyen új madarat sikerült megfigyelnie, azonosítania.

 

A rengeteg színes, illatos virág lepkék, rovarok ezreit vonzza. Mindig nagy dilemma, mit csináljak velük: mert a konyhában sorjázó hangyák, a combomba harapó darázs, a rózsámat elfogyasztó rózsabogár, a mindenhol csatangoló büdös poloska csak bosszúság – de kiirtani mindet, biztosan nem jó megoldás. A virágokra igazán veszélyeseket kézzel gyűjtöm össze, a hangyák ellen egy speciális illóolaj keverék vált be, a levéltetvek elűzésére is van többféle titkos praktikám – igaz, ez mind-mind időt, türelmet és fáradságos munkát igényel. Igazi kerti meditáció, ami egyben testmozgás, napfényfürdő – vagyis pompás pihenés egy-egy előadásokkal teli hétvége levezetéseként.

 

A virágokból mindig csak annyi kerül levágásra, amennyi szükséges: a többi virul, magot érlel, vagy megszárad – kinek, mi a dolga. Énekelek is nekik, beszélgetek velük – már az aprónép is emlékszik rám, mennyit daloltunk egy hosszú és megerőltető tél után a levenduláknak, hogy ébredjenek már fel téli álmukból…

Tehát ezennel megnyugtatnék mindenkit, hogy jut a méheknek virág nálunk bőséggel! És a szomszédokat is sikerült „megfertőzni” lebeszélni egy-két szalonképtelen kerti tevékenységről – azóta örvendenek százszorszépes tavaszi rétüknek, melyekből jut bőven az unokáknak szánt palacsintába is…

 

Inkább gondolkodjanak el azon, vajon azok a ZÖLD kertek, amelyek tujasorból és lehengerített gyepszőnyegből állnak, vajon mennyire zöldek? Mennyire fenntartható, madár- és méhbarát a fűtáppal locsolom-hetente lenyírom-kukazsákban elvitetem program? Mennyire szolgálja az élővilágot, a Föld fennmaradását, a gyermekeink jövőjét?

Ne aggódjanak a mi méheinkért, jó helyen, jó kezekben vannak. Kukkantsanak be: www.rozsakunyho.hu