Könyvajánlóink sorából nem maradhat ki alkotóműhelyünk
névadója, a RÓZSAKUNYHÓ, Fekete István novellás kötete.
„Ezek az írások nemcsak
az erdőjáró Fekete Istvánt mutatják be, hanem azt is, aki a városban is nyitott
szemmel figyelte a természetet…. páratlan természettudományos ismeretanyag
ötvöződik itt magas fokú írói tehetséggel… a szerző élményanyag óriási,
szókincse, tündéri mesélő kedve kiapadhatatlan” – írja róla a kiadó.
Egy estés novellák, melyek pallérozzák a nyelvhasználatot,
gazdagítják a szókincsünket. A szavak szárnyák elröpítenek a természetbe, ott
érezhetjük magunkat a berekben, az erdő mélyén, beszívhatjuk a csöndet, míg
rezzenéstelenül várjuk a vadat. Vagy belebújhatunk a vad bőrébe – nos, nem a
szó szoros értelmében – de rátekinthetünk a világra az ő szemével. Mit
gondolhat rólunk az őz, vagy a róka, ezen magam is sokszor elgondolkodtam…
nemrég a négyéves fogalmazta meg ösztönös őszinteséggel a Mezőgazdasági
Múzeumban, az erdészeti kiállításon, ahol egy nagyobb farakást egy kitömött
mókus vigyázta: a mókus vissza akarja szerezni a fát, amit az emberek el
akarnak vinni….
 |
| Rózsakunyhó a Börzsönyben, ahol a novellák születtek |
„Ha aztán eljön a tavasz, felszakad a fagy, omlik a föld,
beszivárog a víz és a meleg. Megmozdul a csíra, és a nap felé kinyújtja karját
millió élet.
Az egyikből virág lesz, a másikból fű, a harmadikból
talán... Csodálatos életet élnek a
növények! Azt mondhatnám, hogy jönnek-mennek, tesznek-vesznek, szeretnek,
teremnek és elmúlnak, hogy megújuljanak.
A reggeli tejes kávé mellett ott fekszik a zsemle.
Felvesszük, vajat kenünk rá, s amikor szétomlik a szánkban az üde-ropogós,
vajon gondolunk-e a búza útjára? Amíg zsemle vagy kenyér lesz belőle? Alig, Pedig
érdemes. Onnét kezdve, amikor megvetik a búzának az őszi ágyát…”
Ma sokszor
gondolunk a zsemle születésére, ami nem biztos, hogy a búza útjában érhető
tetten… nos, épp ezért jó, ezért kell belebújni a könyvekbe, kicsit Fekete
István szemével nézni a világot, olvasni szívmelengető sorait. Amelyekben ott
van a Rózsakunyhó kunyhó-titka, egy-egy jól ismert helyszín – persze, csak ha
túrázol olykor - és azon is
mosolyoghatunk, miként viszonyul egymáshoz az asszony és a vadászat…
Kellemes olvasmány, vétek volna kihagyni.
„Szállt a madaram az
erdő fele, és most tudtam, hogy nem látom többé.
És utána legyintettem, mintha nem törődnék vele, pedig sosem
bocsátom meg neki, hogy nem fogadta el tőlem a szabadságot, hanem maga szerezte
meg.”
 | |
| Mókus a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban |
Jó szívvel ajánlja olvasásra Halmos Monika, sóskúti
füvesasszony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése