„A múló pillanat az örök Kína életében az a nem egészen félszázad, amely a boxer-lázadás és a még most is folyó japán háború között telt el, szóval Kína jelenkora. Viszontagságos idő Kína viszontagságos történetében, beleesik a császárság bukása, a forradalom, az új köztársaság berendezkedésének válságos és bizonytalan évei, a szörnyű pártharcok egyes becsvágyó és kapzsi tábornokok között, elképzelhetetlen arányú elemi csapások, a japánok mesterkedései az ország feletti uralomra. És beleesik az ősrégi kínai hagyományok felbomlása, az európai kultúra behatolása és ezzel a társadalmi állapotok, az életformák s a családi élet átalakulása, új embertípusok tömegének felbukkanása, de az első kísérletek is a nemzeti egység megteremtésére, amely lehetővé tette a Japánnal szemben való mostani szívós ellenállást.” – írta Schöpflin Aladár 1941.-ben, az első magyar kiadás megjelenésekor.
Idehaza nem nagyon ismerjük a Távol-kelet irodalmát, nekem is meglepetés volt ez a regény, amelyre anyukám barátnője nyitotta rá a szememet. Én is ajánlom jó szívvel mindenkinek, aki szeretne bepillantani a régi Kína életébe, és szereti fordulatos családregényeket. Kellemes, üdítő, és elgondolkodató olvasmány, hosszú estékre.
A cselekmény egy meneküléssel indul, és azzal végződik, közben pedig egészen kalandos utazáson vehetünk részt. Én hetekig éreztem a Yao család vendégszeretetét, és estéről-estére vártam, milyen újabb eseményeknek leszek olvasója.
Az olvasást nehezíti, a rengeteg szereplő, a népes család, akiknek kínai nevük számunkra idegen, és kissé hasonlóak, így olykor kicsit megzavarodik az ember, - de a második kötet közepén már jól eligazodhatunk a családfán.
Régi műveltség, kínai irodalom, a lakások és kertek hosszadalmas és részletes leírásai teszik a művet könnyen elképzelhetővé.
És most álljon itt egy kedvenc idézet a könyvből:
„Yao úr nagy kosár rákot rendelt, mert az ősz kezdetének ünnepére rákvacsorát írt elő a hagyomány.
A családfő szerette volna, ha az udvaron terítenek, hogy így jobban élvezhessék a teliholdat. De Korall félt, mert az idő már hűvösre fordult, és a rák hatása is „hideg”, tehát jobb és célszerűbb, ha az ebédlőben vacsoráznak. Félrehúzhatják a függönyt, és aki akar, gyönyörködik a holdban. A vacsorához meleg bort szolgáltatott fel, és mindenki elé kis csészében gyömbérrel fűszerezett ecetes szójababmártást helyeztetett, hogy a rák „hideg” hatását így ellensúlyozza.
A Yao család tagjai semmiféle kérdésben nem foglaltak el olyan egységes álláspontot, mint a rákkal szemben. Valamennyien rajongtak érte. A rák valóban ínyencfalat, színe, illata és alakja rendkívüli. Ősz elején a legjobb, mert már teljesen kifejlődött, de még nem vénült meg. A rák varázsát fokozza, hogy a többi ételtől mindenben különbözik, és alaposan meg kell dolgoznia annak, aki enni akar illatos, rózsaszín húsából. Talán nem is remek íze, tette igazán érdekessé ezt a csemegét, hanem a fáradság, amellyel valaki az ízletes húshoz juthatott. Némelyek gyorsan ették a rákot, mások lassan. Sokan a farkát szerették, mások az ollóját. A páncél feltörése alaposan próbára teszi a türelmet. Egyesek gondosan lepucolták a húst, mások felszürcsölték, és nem törődtek a húsra tapadó páncéldarabokkal. A vacsorák vége felé mindig vidám zűrzavar keletkezett az asztal körül és a rákpáncél hulladékok magas toronyban emelkedtek az asztal közepén.”
A hosszú, téli estéken érdekes gondolatokat ébresztett bennem a történet… többek közt kezdem érteni azt a régi történetet, ami a festőtől, Vu Tao-ce mesterről maradt fenn: csodás képet festett a császárnak, majd belépett a képbe, elindult az ösvényen és szép lassan eltűnt a ködben… nem halt meg.
Lin Yutang: Egy múló pillanat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése