2010. augusztus 30., hétfő

előhegyi betyárpecsenye

Előhegyi betyárpecsenye



Gasztronómiai kalandozásom során Oroszlányba tévedtem. Vagy Oroszlányra, ebben most már magam sem vagyok biztos. Ahogyan abban sem, ugyan miért is éppen ide.

Ugyanis, amint azt a helyiektől megtudtam, errefelé nincs semmiféle különleges gasztronómiai csemege. Még a kistérségben sem lelhető fel speciális termény, gyümölcs, nem főznek kecskédi kisüstit, nincs oroszlány-pecsenye, sem dadi rettenetes. Mit esznek akkor errefelé? Ha ki akarnak tenni magukért, húst. Húst hússal, hiszen a magyar azon méri le gazdagságát, hogy mekkora tál sülttől roskadozik az asztal. A rántott hús, a párizsi szelet, a pörkölt, a töltött csirkecomb meg a fasirt után beindul a szakács-fantázia. Messziről jött ember meg azt mond, amit akar, így jobb, ha olyan ételekkel rukkolnak elő, mint például a szabolcsi töltött káposzta. Az ide jó 400 km. Hogy a kissé édeskés paradicsomos káposztán unatkozó, vízben főtt húsgombócok kit asszociálnak szabolcsi töltött káposztára, azt nem tudom, Mindenesetre tejföllel megöntözve, megfelelő mennyiségű kenyérrel meg lehetett enni. Egyszer.

Valószínűleg a városban tapasztalat kedvetlenség a szakácsot is magával ragadta, s ez a darált húsból és rizsből gyúrt gombócban öltött testet. Így kerültek e labdacsok a jobb sorsra érdemes tárkonyos levesbe is, amely meleg nedű némi bors és só hozzáadásával egészen remek nyitánnyá változott helyi viszonylatban. Bár még egy kis tárkonyt, tejfölt, csöppnyi lágy tárkonyecetet, egy kevés friss petrezselymet meg egy marék zsenge zöldborsót azért elviselt volna még.

Azért érik nagy örömök is a gyanútlan kutakodót, bár már régen megmondták nálam bölcsebbek: nem nézegetni, nem kérdezgetni: enni! Ráleltem valamire, ami talán e vidék jellemzője lehet. Tudvalévően igen barátságtalan viszonyban vagyok a virslikkel és a hozzájuk hasonló, kolbászoknak nevezett dolgokkal. Nos, ezek egyik fajtája itt többször is megkísértett, így már kedves ismerősként üdvözölhettem őket a tányéromon. Először a reggelinél röhögött rám egy szép példánya. Kell olykor egy kis borzongás, hát legyűrtem őt. Nos, nemsokára észrevettem: ebédnél elbújtak a tokányban! Kis karikákra vágva vigyorogtak a szaftos galuska alól! Úgy elragadtattam magam a fogás analizálásával, hogy lekéstem a kisasszonyt, megtudakolni, milyen ötletből született a vacsora, netán van valami fantázia neve. Arra gondolni sem mertem, hogy egy általam már ismert ételre hajaz, mert ízvilágában nem hasonlított semmire. Nem volt se sós, se hagymás, se fűszeres, se fahéjas, se semmi. De benne rejtőzött ama kolbász-féleség titokban!(folyt. köv.)

vadócok

Egy csodálatos szombat este: Szentendre éjjel-nappal! A színes fényekkel megfestett házak, a csontokig hatoló, bizsergető zene, fantasztikus illatok: idén újra mesés volt! Sikátor séta... ajánlom mindenkinek, aki vágyik valami nem mindennapi élményre a sötét utcák, lépcsők történelmet sóhajtó labirintusában!
Vasárnap a kerté volt a főszerep: hatalmas kosár vadkörtével, bodzával és illatos fűszerekkel tértünk haza!  A "vadócok" társasága újabb taggal bővül: a vadalma vadvirággal, a karottás bodza és a bodzazselé után már készül a  pikáns vadkörte, s nemsokára az utánozhatatlan aranyalma...
Szombaton meg is lehet majd kóstolni őket!

2010. augusztus 25., szerda

a szenvedélyek ízei











Miért is adtam ezt a nevet kis termékeimnek? Mert ezek olyan ízek, amelyeket nem nagyon ismerünk. A gigantikus fűszerválasztékban elfelejtettük azt, hogy vannak nekünk olyan kis finomságaink amelyekért csak le kell hajolnunk: ott vannak a kertben, a réten, az erdőszélen... igaz, ezekért el kell menni, le kell hajolni, gondosan begyűjteni, szeretettel feldolgozni.. nem csak úgy beborítani a zacskóból, és kész! A Teremtő megajándékozott minket ezekkel a kincsekkel, miért is nem élünk velük? Miért felejtettük el őket? Olyan finom, lágy aromák, olyan izgalmas íz-ötvözetek, amelyek megszépítik a mindennapokat, felejthetetlenné teszik az ünnepeket, el mesebeli világba varázsolnak el. Ha megkóstoltad: megszereted. És ha megszereted, akkor ajándékozz meg evvel másokat is, hogy minél többen ismerhessék meg ezeket a kis csemegéket!

2010. augusztus 22., vasárnap

Bodzaünnep Hartán, szombat Pócsmegyeren

Hogy hol van Harta, és hogy egyáltalán létezik, arról egészen mostanáig nem tudtam. Ám a Bodzaünnepre szóló meghívásnak nem tudtam ellenállni! Igaz, nem sok kondérban és üstben főtt bodzalekvár, de volt házi bodzaszörp (bogyóból), és nagyon kellemes program a helyi zeneiskolában. Ezt is bemutatták szívélyesen, és csak irigyelhetjük őket! No, meg a három hatalmas üstben főtt babgulyás, amihez olyan jóízű és tüzes paprikát kínáltak... és a lángos... hmmm. amit Erzsike dagasztott a sátorban, és sült a szabadban, rengeteg fokhagymával, tejföllel, sajttal.... istenem, de kívántuk már napok óta  a lángost, mintha csak kitalálták volna...Szóval, aki az 51-es úton jár, feltétlenül kanyarodjon be Hartára, mert feltétlenül meg kell nézni! Nagy sikere volt új portékáimnak: bodzazselé, karottás bodzadzsem, bodzavirágdzsem, ahogyan az egy bodzaünnepen illik! És növényi tintáimmal is itt mutatkoztam be: a bodzatinta mellé bodzatoll és nádtoll is szerepelt a kínálatban!
Másnap Pócsmegyer, ahová Borszékiné Rétháti Ági hívott meg új könyvének bemutatója kapcsán: Pócsmegyeri konyhák címmel jelent meg legújabb könyve. És persze ő látott minket vendégül ebédre: az ódon hangulatú kertben ültünk az asztal körül, ki tudja, hányan, az ország különböző részeiből, békében is szeretetben ettük az Ági féle remek töltött káposztát, a hajnalban maga sütötte kenyeret, a jó házi süteményeket... hálás köszönet érte! A Pócsmegyeriek Világtalálkozóján végre szép kis standot építettem a fák alatt: ugyanis előző nap otthon maradtak a kis szívecskés polcocskáim... azon sorakoztak a rózsasziromdzsem, a rózsaszirom zselé, az idei nagy kedvenc, a sarkantyúkás sárgadinnye, és a többi kis kedves finomság. Minden teli szívvel és szeretettel, ahogyan azt alkalmi szomszédom mondta, Tündeanyóka, aki maga gyűjtötte gyógynövényeit kínálta. Csuda érdekes emberekkel találkoztunk ezen a napon is, mint például  a szigetmonostori gyümölcskandírozókkal, a tahi fahangszeresekkel...szóval egy igazán tartalmas és izgalmas hétvégét töltöttünk el, amelynek képeit hamarosan megtekinthetitek a honlapon: www.ehetovirag.hu

2010. augusztus 12., csütörtök

rakott-rakott-rakott

Rakott zöldségek... hmmm, nyáron ez a legjobb. Összerakni, amink van, ezzel-azzal, és zsupsz, be a sütőbe!
A cukkini rakottasomat már sokszor elsütöttem - megsütöttem - de mindig nagy sikere volt! Az az igazság, hogy kétszer nem is volt egyforma. Az eredeti recept egyik kedves barátomtól és munkatársamtól származik, mégpedig első közös munkánkból: ő uborkás ételeket kreált, én meg két flekket az uborkáról. Ezzel debütáltunk együtt.(Hogy ez mikor volt, arra inkább nem is emlékeznék... a múlt évezredben!). Szóval ez az étel azóta beköltözött a konyhánkba. Mégpedig leginkább cukkiniből, tökből, patisszonból, mert az inkább van, mégpedig sok! És mi is van még benne? Vöröshagyma, fokhagyma, kevés húsos füstölt szalonnán pirítva, kapor, juhtúró, só-bors, tojás, búzadara, kapor. A tetején meg sajt. Hogy miből mennyi, azt úgyis érzi az ember. Aztán összekever, be a sütőbe.
És hidegen is isteni!
nos, ez a fotó nem lett róla igazán jó: de tessék csak elhinni, nagyon jó, azért nem is tudtam megismételni a fotó: mert elfogyott.....

2010. augusztus 9., hétfő

barokk kastélynapok...

Ezen a nem túl barátságos hétvégén a gödöllői kastélyban kínáltam az érdeklődőknek a virágos finomságokat. Volt is rácsodálkozás bőven! Az is kevesen tudták, hogy a kandírozott Ibolya Sissy kedvence volt, hiszen a kastély parkja még ma is tavasszal ibolyaszőnyeggel hívogat.... de azt, hogy a többi virág is ehető, sőt, még finomak is, azt aztán még kevesebben tudták!
Hogy  kandírozott zsálya milyen különleges aromát kölcsönöz egy keserűcsokis sütinek, azt azonban meg kell kóstolni, csak úgy, bemondásra még elképzelni sem lehet - kivéve, ha valaki gyakran eszeget kandírozott zsályavirágot, és ropogtat hozzá kandírozott zsályaleveleket, ahogyan azt mi szoktuk tenni olykor...
A szenvedélyek ízei névvel fémjelzett kis boszorkánykonyhában pedig egyre különlegesebb ízkombinációk születnek: gyümölcsből, fűszerekből, virágokból...

2010. augusztus 2., hétfő

az a bizonyos kalács...

...amelyről első hallásra senki sem hiszi el, hogy isteni! Az édes kalácstészta hajszálvékony szalonna-szeletekkel felcsavarva, sóba, köménybe hempergetve, és szép türelmesen ropogósra sütve... na, ebből soha nem tudok eleget sütni!
Így volt ez most is, és mára már csak az emlékek maradtak belőle, amikor már idehaza a Rózsakunyhóban hozzáláttam a virágok további kandírozásához: körömvirág, árvácska, aromás fűszernövények nyíltak mára!

2010. augusztus 1., vasárnap

füstös-karamell illat, most már igazán!

A kosárból kikandikáló eszközöket ott senki sem ismerte. A nyelek láttán valamilyen kerti játékszerre tippeltek, valójában egy kicsit bohókásnak is gondoltak: mikkel megyünk is mi nyaralni... fanyelű valamik, amiket aztán elő sem veszünk...
De mire a háziak előkerültek, már fehéren izzott a parázs, és kellemesen éreztük magunkat: aznap csak úgy harminc fok volt, árnyékban. De a helyi olaszrizling kellően hűvösen simogatott belülről! Szépen felcsavarodott a  jó kalácstészta a dorongokra, meghempergőzött cukorban, azután a parázs fölött igyekezett szépen kelni, sülni, pirulni... egy kicsit talán a tűz lehetett volna lágyabb, mert az első kalácsok kicsit túlperzselődtek, de sikerben így sem volt hiba! Azon forrón kapkodták a kezünk alól!
Pedig az igazi meglepetést, a saját specialitást a végére tartogattuk, az volt aztán az igazi, a nap megkoronázása! Egy csúcs élmény mindenkor... de erről majd legközelebb!

Mesélek a bornak - arról, hogy a jó tettek a legfurcsább helyeken is születhetnek

  Ragyogó őszi nap volt, amiről Hamvas Béla úgy ír, hogy „arany napok”. Amikor a lomb minden rezdülésében ott a fény, a szín, a ragyogás. Im...