Taliándörögdi emlék

Néhány nap a Művészetek völgyében, feledhetetlen volt! Igaz, az időjárás csúfot űzött belőlünk, a sör helyett jobban fogyott a bográcsban gőzölgő forralt bor, és a szép kis rózsás kötényem helyett viharkabátban kínáltam a virágszirmos lekvárokat... A bográcsokban csuda izgalmas csodák főttek: almás csirkeraguleves, babos káposzta, a fiatalság pedig bemutatta, mit tudnak rögtönözni az ott kapott alapanyagokból: sertéslapocka három felvonásban, a low-budget programokhoz  méltóan, kőleves-feeling-gel. Így az egész falu apraja nagyja részt vett a főzőcskében, aki arra járt, és nem érintette volna meg a templomkertből az "isten háta mögül" szálló illatfelhő, azt Szőke András invitálta oda, mégpedig ellenállhatatlanul. Bede Robival levezényelt programjuk szuper hangultatot varázsolt, megszépítették a szomorkás őszi hangulatot. Az esti kocsmajárás, a kertvégi koncertek, az előadások a templomban  - "osztályfőnöki óra" Szőke Andrással, ehető virágok jómagam tolmácsolásban - mind-mind szép emlékként marad meg az emlékezetben. Aki nem járt erre: bánhatja, de talán jövőre is lesz... és akkor én is, megint itt, csak egy kicsit hosszabban...

füstös-karamell illat, most már igazán!

A kosárból kikandikáló eszközöket ott senki sem ismerte. A nyelek láttán valamilyen kerti játékszerre tippeltek, valójában egy kicsit bohókásnak is gondoltak: mikkel megyünk is mi nyaralni... fanyelű valamik, amiket aztán elő sem veszünk...
De mire a háziak előkerültek, már fehéren izzott a parázs, és kellemesen éreztük magunkat: aznap csak úgy harminc fok volt, árnyékban. De a helyi olaszrizling kellően hűvösen simogatott belülről! Szépen felcsavarodott a  jó kalácstészta a dorongokra, meghempergőzött cukorban, azután a parázs fölött igyekezett szépen kelni, sülni, pirulni... egy kicsit talán a tűz lehetett volna lágyabb, mert az első kalácsok kicsit túlperzselődtek, de sikerben így sem volt hiba! Azon forrón kapkodták a kezünk alól!
Pedig az igazi meglepetést, a saját specialitást a végére tartogattuk, az volt aztán az igazi, a nap megkoronázása! Egy csúcs élmény mindenkor... de erről majd legközelebb!

álmomban

Hajnalban madárdalra ébredtünk. Olybá tűnt, mintha csak a kedves hegyeim közt lennék: hófehér ködbe burkolózott a táj, s az illat! Mint odafent, az alpesi házikóban... szinte még a nyáreleji legelőillatot is felfedezni véltem benne.
S csodaszép álmom volt, alig akaródzott felébredni belőle! A virágos vendéglőmet csinosítgattam. A bejárat két oldalán akácok bókoltak fehér virágfürtjeikkel. Az udvarház kertjében illatos fűszerkert fogadta a betérőket. Vadrózsasziromból főzött szörppel kínáltuk őket, s egy parányi konyhában aprólékos gonddal készítgettük a csábító desszerteket: bodzazseléből, halványrózsaszínű rózsakrémből, lágy citromfű-pudingból. A fehér rózsás szekrényben kis lapos dobozkákban meg sorakoztak a kert és a rét tarka virágai kandírozva, apró üvegekben meg a különlegesen eltett virágok: mézes akácvirág-dzsem, rózsalekvár, szegfűsziromdzsem, kis tégelyekben körömvirágos vaj, zsályavirágos olaj, levendulás cukor... és a vendégek csak tódultak befelé... álmomban.
Így aztán egy nagy sóhajjal ki kellet bújnom a takaró alól, mert a virágokból csupán a rózsás háló a valódi: rózsabimbós ágynemű, rózsás patchwork takaró, s néhány rózsás akvarellem a falon.