Az ünnepek közti végeláthatatlan vendégjárás egyik állomása keresztfiaméknál. Itt rendre izgalmas és nem mindennapi a lakoma: sok-sok izgalmas élményben volt már itt részünk, nem untatom ezzel a szegény olvasót,
írtam már róluk máskor is. Nos, a mostani igen kellemes és nyugodt légkörben zajlott, mécsesfénnyel, és annyi mozgalmassággal, ami egy ilyen, az ünnepek végéhez közeledő meghittséghez kell. Chilis tökleves: az egyik téli kedvencünk, és el kell árulnom: épp e házból oroztam el a receptet valamikor. Bár a titkot akkor sem kötötték az orromra, így rendbe improvizálnom kell, no de sebaj, a chili, a tök szépen egybekel a
többi fűszerszámmal: fokhagymával, korianderrel, tetejére hintett magvakkal. Jólesik a hideg időban a gyomornak, amikor már töltöttkáposzta- és beigli-túladagolástól szenved. A másodikként tálalt hagymás-krumplis csuka - Pali fogta-csuka - szalonnaköntösban érkezett, és bőséggel locsolták meg tejföllel, éppen megfelelőre sült... csak az a kár, hogy annyi, de annyi szálka akad a nyelvünkbe!
Nos, a levesből maradt is, és jószívű vendéglátóink egy üveggel a kosaramba rejtetek: jó lesz az holnap is, csak öntsünk hozzá egy kis vizet. Mert a tökleveshez mindig kell egy kis vizet önteni, úgy lesz jó! Vagyis, így sose fog elfogyni, hiszen mindig öntünk hozzá vizet, és lesz leves. Tehát a tavalyi, a tavalyelőtti is ez volt, csak víz kellett hozzá, és kész! Nem tudni, a gönci barackpálinka vagy a félszáraz fehérbor tette ( melyből mindenki egy heminát fogyasztott, én is, mivel sofőr voltam, az én
heminámat...), de ez már messze vezető gondolat volt: a határérték függvények viselkedéséig ugyan nem sikerült eljutnunk, de a filozófiai fejtegetésünkben ezért messze jutottunk, legalábbis a lélekvándorlást és a csírázó magvak rejtélyét majdnem megfejtettük... de a levesből még mindig van.
