Ungarische Wurlitzer

Utazik az ember mondjuk, ezerhatszáz kilométert azért, hogy aztán egy gigantikus sörsátorban egy nagy korsó Edelweiss mellett múlassa az időt, lába meg verje a zene ritmusát... azután meg a képeket nézegetve szelíden emlékezzen, milyen jó is volt az ott! Ez is közrejátszott abban, hogy ne tudjak ellenállni a meghívásnak, amely egy sörsátorba szólt, és csak 25 km-t kellett érte menni! Egyszóval, rábeszéltem egy-két vállalkozó szelleműt: lesz, ami lesz, erre a koncertre elmegyünk! Először azt gondoltam, elmesélem, nekik, milyen családi kapcsolat fűz minket Vass Bencéhez, de aztán inkább maradtunk egy-egy korsó Edelweiss-nél: egyszerűbb! Azután meg beszélgetni úgysem lehetett, persze, nem is azért jöttünk! Hanem azért, hogy az UWB-nek nevezett zenei formáció produkcióját meghallgassuk. Ugyan már csiripeltek róluk a verebek - no, nem az a csuri, aki reggel ott üldögélt a konyhában a polcon, és esdekelve nézett: hogyan is lehet innen eliszkolni?!
Tehát: egyszer csak ott volt majdnem minden zenész a színpadon, és beindultak. Egy ilyen éltes korú matrónának kicsit sok volt a decibel, még most sem hallok teljesen, de ez nem is baj. Mert ott azért a zene egészen átjárta a testünket, felszabadultan énekeltünk,tapsoltunk, a sörpadok majd' összeszakadtak alattunk.
Jó volt, na! Most már azt is tudjuk, mit a fene az az UWB, megmondom őszintén, én az USB egyik rokonára tippeltem volna, az jobban hajazott volna a zenéjükre, mint a Wurlitzer, de én nem vagyok egy nagy zeneértő. Az ungarische, az legalább stimmelt!
Az este viszont jó volt, úgy magában, egyszerűen jó.
Hazafelé persze máris azon tanakodtunk: hogyan hívhatnánk meg őket ide, a mi kis falunkba egyszer? És nem is a 25 kilométer miatt... Köszönjük nektek, fiúk, a kellemes estét!