Disznósajt papírból

Körülnéztem a piacon: sok-sok paradicsom meg paprika kellette magát, kedvenc zöldségesem, Karcsi, pedig megajándékozott egy láda nektarinnal. Nem mintha az volna a kedvenc gyümölcsöm, de volt felém egy kis tartozása: egy fél láda beteg eper kompenzálása... nos, amikor már a zsákmányokat megszereztem, még egy futó pillantást vetettem a húsboltra: olykor pazar dolgok vannak ott is!
Harminc fokban disznósajt... de szeptember van, és ezer éve - na, igaz, csak háromnegyed - nem ettem ilyen disznóságot. Mivel rajtam kívül mindenki szelíd borzongással viseltetik e nemesnek éppen nem mondható, ám annál finomabb készítményért, egy tizenöt dekás darabbal néztem farkasszemet: jó lesz az nekem ebédre, s akkor nem találkozik vele senki se szembe, amikor a hűtőbe bámul bután. S amint bevégeztem dolgomat, odakészítettem az ebédet magam mellé: disznósajt, egy karéj friss kenyér, kovászos uborka, mindez a disznósajt zsírpapírján, nagy késsel vágva... nagyon jólesett, hiába van nyáriasan meleg, de finom volt, fűszeres, épp úgy volt elkészítve, ahogyan ezt kell. El is fogyott, s már akkor jelezte gyomrom, hogy nem ehhez szokott: így hát muszáj volt egy kicsike kis körtepálinkával leszigetelni... de csak egészen kicsivel... s most már nyugodt szívvel álltam neki receptjeim feldogozásának: heringes felfújt, halas rétes...