Ausztria, az én nagy szerelmem! A büszke hegyek, a nyugalom, a békesség és nyugalom, a megértő kedélyesség. Elmenekülni egy kis völgy mélyén megbúvó falucskába, meghúzódni egy barátságos vendégház rejtekén. Reggel tehénbőgésre ébredni, el-elnézegetni, ahogyan legelésznek: előbb a sárga virágokat, azután a többit... hallgatni a zúgó patakot, szamócát szedni a a partján... beleborzongani a méltóságteljes fenyvesek zúgásában, s állsz csak közöttük szédülve... feltekinteni a csúcsokra, s aztán erődet összekapva, elindulni meghódítani...
Vagy télidőn elgyönyörködni reggelente, ahogyan felszáll a pára, s kibukkannak a hófödte csúcsok, kapni a sílécet, felfelé! Esténként forralt bort kortyolni a cserépkályhának dőlve, szalonnás gombócot, tiroli sonkát enni, megkoronázni a napot
császármorzsával... aztán meg Bécset megcélozni, s megint csípni belőle egy kis darabot: olyan rövid az élet, az egészre úgysem lesz elég, de legalább élvezni belőle egy-egy cseppet: újat, vagy nagyon kedveset
Búcsúzz úgy a hegyektől, hogy várjanak vissza, hogy legyen újra, új találkozás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése