A Somló üzenete

 Kárpótlásul a nyárért - amikor sikerült a leghidegebb és legősziesebb héten meglátogatni az oly kedves dunántúli hegyeket - most csodálatos és hihetetlenül szép napsütéssel kedveskedett nekünk a Teremtő. A Somló: 432 méteres bazalthegy a semmi közepéből kiemelkedve: bár ez így nem teljesen igaz, mert körülöleli a Marcal-medence, és lábához kúszik szépen a  Bakony, de este, amikor feljöttek a csillagok, és amerre a szem ellátott, csak földi kis csillagok sziporkáztak a sötétben, olybá tűnt, hogy a semmi közepén csak mi vagyunk, a bor, meg a hegy. A Somló egy egész napos vulkántúrával bejárható, akkor is, ha közben meg-megáll az ember fotózni, nézelődni, ha itt-ott szóba elegyedik a gazdával, aki aztán nem engedi a pince meglátogatása nélkül - ami, ugye, azzal jár, hogy meg is kell bizonyosodni arról, hogy a pincében jó borok laknak. Nem könnyű a túra, annyi szent, és az sem bizonyult egyszerűnek este összszámolni, hogy hányfélét és hol is kóstoltuk. De hála Jenő bácsinak, Gyula bácsinak - akiknek szentül megígértük, visszatérünk - és Károly gazdának így volt alkalmunk az egész bazalthegy minden ízébe belekóstolni! "Van egy kis házikó, esővízzel működő toalettel, zuhanyozóval " így szólt az invitálás, és ez rendre így is volt, még akkor is, ha két hónapja nem esett eső errefelé... egyszóval a Somló is elbűvölt, ott aludni a szőlőhegyen, az pedig maga volt a csoda... hajnalban beleszimatolni a borospincék illatába, a szőlőhegyek zamatába... A Somlót feltétlenül látni kell, és ha a heggyel beteltünk, ott vannak a tövében megbúvó kis falvak: Doba, Oroszi, vagy Noszlop, ahol a Lucullus Fogadóban a Noszlopi nagytúróst a világért ki ne hagyjátok, és mondjátok el, hogy én ajánlottam!