Párizsban járt az ősz…

én meg a késő tavasz nyomdokán a Balaton északi partján.  S amint az kihagyhatatlan meg kellett látogatnom kedves pincéimet: Ervint, Jenőt és Erzsébetet (amitől az illatos virágmagvakat kaptam tavasszal) a Tamás Pincében, Csopakon. S hogy a szombat se maradjon pincejárás nélkül, hát Sándor meghívására a Salánki pincét ejtettem útba Aszófőn. Pontosabban: Salánki Családi Borpince, vagy stílusosan, ha már Párizsnál tartunk: Chateau Salánki. Az este hűvös volt, ahogyan az egy május végi szombathoz illik, fázósan beleremegtünk az estébe, s valami furcsa zenekar énekelt a vibráló dobozból: Ady versét megzenésítve, miközben szépen a dugó kicsusszant a palackból. Tihanyi Cabernet Franc, 2009., Sándor ajánlatára… találkozott velem. S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,… rímeltek a borra, ami szebben nem is mondhattam volna el, milyen… Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé… hiszen még itt sem volt… a dallam elfoszlott az estébe, eltűntek a tréfás falevelek, a költő nyara, a palack kiürült, a kezemben a pohár a csillagos ég alatt…

És a végén ketten maradtunk – Hamvas Bála után szabadon- magam, meg a bor, Nyögő lombok alatt.