A levendulás keksz és a szürkebarát

A kétéves levendula-ültetvényem ontja virágait. Kétnaponta szedjük, hogy a virágzásuk teljében lévő, legszebb levendulák kerüljenek a kandírozás munkafolyamatába. A rózsák is egyre több és színesebb szirmot hoznak: az eső elől mindig kis kosárba vándorolnak a virágok - igaz, néha szaladni kell, hogy a vihar ne hordja el a tarka szirmokat! Sorra készülnek a levendulás finomságok is: holnaptól már jönnek is a vendégek a kóstolóra!
S hogy mi lesz a menü?
Zsályás csirkemelltekercs sarkantyúkás salátával, hétféle gyógynövénnyel ízesített meggylekvárral
Körömvirágos pogácsa
Rózsadesszert kandírozott szirmokkal
Bodzakrém
Levendulás keksz
Kandírozott levendula
Levendulaszörp
Rózsalimonádé
...vagy legalábbis valami ilyesmi, kis változtatásokkal.
A levendulás kekszből mindig rengeteget sütök: és sosem elég! Kis zacskóba csomagolva bájos ajándék, de anélkül is elkunyerálják.  Az idei első sütés után úgy gondoltam, ideje belevetnem magam a levendula-hangulatba, nem csak szedni, csokrozni, kandírozni, hanem enni is! A szép estén, amikor épp nem esett, és kellemes volt a naplementében kiülni a kertbe, kibontottam egy üveg szürkebarátot (Salánki Családi Borpince, 2009.) , s ízlelgettem őket együtt: a tésztában sült levendulát, és a bort. Mert magában a keksz nem hordozott olyan csodát magában, mint amilyet így, a borral együtt -  vagy éppen a levendulás keksz fedte fel a borban rejtőző titkot? Sokáig elmélkedhetnék ezen, az az este pedig egyszer csak véget ért, a levendulás emlékek pedig ott, a borban ölelkeztek össze az alkonyat hangjaival együtt. A levendula meg a szürkebarát. Meg kellene kóstolni mindenkinek, olyan szépek együtt!