Sok évvel ezelőtt hihetetlenül sok munkám volt, a
gyerekek kicsik voltak: szükségem volt háztartási segítségre. Hosszú tépelődés
után került hozzánk Éva. Hetente egyszer biciklivel érkezett, egy csokor
margarétát hozott kertjéből, vázába rendezte. Míg vasalt, míg takarított,
mindig énekelt. Jó volt a közelében lenni. Aztán egyik nap, amikor mindent
elvégzett, szólt: többet nem jövök. Miértre nem volt felelet. Éva nem jött
többet.
Hiányzott. Nem csak a munkája, a szíve, a lelke.
Aztán hónapokkal később egy levelet hozott a posta.
Feladóként valami homályos utalás volt valami messzi helyre. Elnézését kért,
amiért eltűnt, de rettenetes helyzetbe került, családi bajok miatt két fiával
bujkálnia kell. Életét mentené meg tizenötezer forint.
Fájdalmas levél volt, nem tudtam, mit kezdjek vele.
Elveimmel ellenkezik, hogy pénzt adjak bárkinek, inkább adok olyat, amire szüksége
lehet: ételt, gyógyszert, bármit, vagy segítek neki. De Éva segélykiáltása a
szívembe markolt. Mégsem tettem hetekig semmit.
Aztán eljött mikulás napja, amikor is a felettem
gyülekező sötét fellegekből rám szakadt a borzalom. Az addig jónak és biztosnak
hitt életembe hirtelen és váratlanul beütött a baj, és nem tudtam, mit kezdjek
vele: legszívesebben világgá szaladtam volna, ha nem tartott volna vissza egy csapatnyi
cseperedő gyermek. Könnyeimen át egyszer csak Éva borítékjára tévedt szemem, és
abban a pillanatban belém sajdult a fájdalom: nyomorúságos lelkem együtt érzett
a másik szenvedővel. Egy csomagba mikulásajándék került két fiának, finom csemegék,
és mellé az „életet mentő” pénz, hátha még nem késő…
Száguldottam őrült módján az erdőn át, reszketett
minden porcikám, gondoltam, útközben még meghalok, de majd’ szétvetett a düh és
a fájdalom. A messzi faluban hamar ráakadtam a düledező házra, délelőtt lévén
senki nem volt odahaza, így hát a kapura akasztottam a csomagot: hátha nem ázik
el a hóesésben…
Hazafelé még azon tanakodtam: lehet, Éva már nem is
ott lakik, lehet, hogy a csomagot ellopják, vagy már nincs is mit megmentenem
vele… de a jó tett érzése egy kissé csillapította fájdalmamat.
Hetek múlva újabb levelet kaptam: Éva megkapta a
csomagot, köszöni, és tudja, hogy csak én vihettem neki. Azt írta, amint módja
lesz rá, megadja a tartozását.
Ha egyszer keresne, valahogy csak megtalálna
Rég nem lakom már ott, a régi házban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése