Tegnap a decemberi napsütés belopódzott a szobába, szivárványos mintát festett a falra. Igazán szívet melengető volt, amíg adventi gondolataimat írogattam...
Mi
is az a szeretet?
„A szeretet elsősorban nem egy
meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem
beállítottsága, amely meghatározza az illető személy viszonyulását, nem a
szeretet egy bizonyos „tárgyához”, hanem a világ egészéhez. ” írta Erich Fromm. Nemrégiben
egy szakácskönyvet lapozgatva olvastam, hogy a tortában is az a jó, hogy annyi
szeletre vághatjuk, ahányan csak vagyunk… végtelen tehát, akár a szeretet?
De valójában
mi is a szeretet, végtelen-e, és elfogy-e?
Bizony,
érdekes gondolatok.
Egy bölcs
tanárom azt mondta, a szeretet egy állapot, a szeretet állapota, ami lehet
állandó. Egészen más, mint például a szerelem, ami egy érzelem, s épp ezért
szenvedélyeket korbácsolhat, és mulandó.
De honnan is
tudhatjuk, mi a szeretet? Miből tudjuk meg, hogy szeretünk-e valakit
szeretettel, ő szeret-e minket szeretettel? Amikor reggel az édesanya kávét
főz, szendvicset vajaz, csomagol, a maga sütötte kenyerében ott lehet érezni a
szeretetet. Amikor a nagymamánk aggódva hív fel telefonon, amikor vár, elénk
jön, akkor biztosan szeret. A legjobb barát, aki mellettem áll a bajban, nem
szól, csak hallgat, s megfogja a kezem: érzem, hogy benne is a szeretet van
irántam. S a kiskutyám, amikor a kapuban csaholva fogad, s alig várja, hogy
megborzoljam az üstökét, vajon ő szeret-e? A cicám, az ölembe telepedve
hízeleg, várja a simogatást… vajon az állatok tudnak-e szeretni?
A
szeretet-nyelvekről hallottam hetekkel ezelőtt egy esküvői szertartáson. Hogy
hány „nyelven” beszélhet a szeretet: apró ajándékok, elismerő szavak, minőségi
idő, a figyelmesség, a testi érintés. Apró ajándékok, amelyek talán pénzbe sem
kerülnek, de örömet okoznak annak, akit szeretünk. Az elismerő szavak, amik
önbizalmat adnak, és olyan jólesnek! Az idő, amiből a legkevesebb van s talán
szeretetünknek egyik legékesebb bizonyítéka, hogy időt áldozunk arra, aki
fontos nekünk: mert az idő és a szeretet összetartozik. A figyelmesség, hogy
érdekel a másik ember, figyelek gondolataira, problémáira, akkor is, ha
megoldani nem tudom őket, de legalább együttérzésemmel megkönnyítem életét. A
testi érintés, egy bátorító kézfogás, egy vigasztaló simogatás, vagy egy baráti
ölelés: mind-mind olyan fontosak az emberi kapcsolatokban, bár sokszor
félreérthetőek és olykor még meg is mosolyogják ezeket.
S
mégis, vannak olyanok, akik szeretnek, talán mélyen éreznek, és mégsem tudják
azt kimutatni. S akkor honnan tudjuk meg, hogy ők szeretnek-e? Egyáltalán, meg
tudjuk-e mondani, ki tudjuk-e fejezni azt, amiről sok mindent tudunk, s amit úgy
hívunk: szeretet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése