„Nem az a lényeg, hogy milyen világban élsz, hanem hogy
milyen világ él benned.”
Popper Péter
…igen, kedves barátaim, mind, akik nem tartottatok velünk a
Szent Monika emléknapja ürügyén szervezett kiránduláson, mert:
-
csípnek a bögölyök
-
az erdőben megerőszakolnak
-
emelkedő???
-
túl későn van
-
tömegközlekedéssel???
-
az úttörővasút kommunista
Szóval, mind sajnálhatjátok.
Lótunk-futunk a városban dolgunk után, leszegett fejjel, mert sietünk és
kutyagumit kerülgetünk. Olykor fel kell pillantani: igen, ez a mi városunk. Az
én városom. Amiért úgy lelkesednek külföldi barátaink!
Egy ideje már úgy megyek a
dolgomra, hogy kicsit turistát játszom. És sokszor kerül el a fényképezőgép,
mert rájöttem: sok-sok képet csinál az ember idegen városban, idegen országban,
ami pedig itt hever a lába előtt, az meg oly mostoha. Fel kell fedezni,
megnézni mindent, amit amúgy külföldiként megnéznénk. Meg azt, ami régen szép
emlékként él a szívünkben.
Nos, ezért is volt az esti pesti
kirándulás, mindent összevetve 3-tól kilencig – ekkor már a lefekvéshez
készülődtünk.
A buszok és villamosok éppen úgy
jártak, ahogyan azt e neten a menetrend írta! Gyönyörű házak, erdőillat, madárdal.
Az erdei úton kedves emberek. Pazar panoráma, alkonyati napsütés, és a végén az
áhított rétesbolt, egy hideg sör. Csak néhány kép, lehet irigykedni.
Legközelebb meg velünk tartani.
Ki jön?
(Nem voltak böglyök, se
szúnyogok. A buszon-villamoson volt ülőhely, és senki sem akart megerőszakolni,
még utalást sem tett rá. Igaz, az emelkedőn lihegtünk egy kicsit. De ennyi
kell.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése